Váci Hirlap, 1900 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1900-01-21 / 3. szám

V A C I HIRI, A F tűzoltóság kebelében akarják a mentést szerzezni. A vidéki tűzoltóságok mind­megannyi megállapodott, figyelmezett s elég intelligens testületek, az önkénles mentők legjobb anyagát mindenesetre ők tudják szolgáltatni. Igen szerencsés idea a tűzoltóságot az önkéntes mentéssel együtt szervezni. Az első lépés tehát meg van. Most minden tényezőnek meg kell tennie kö­telességét, az államnak, a vidéki közha­tóságnak és a társadalomnak. És ha majd fölhangzik a mentő csilingelőse ebben az -országban mindenütt, a hol megjelenik a halál előhírnöke, a katasztrófa: Magyar­­országot az első államok sorában fogják említeni. C. Harc Belopotoczky ellen. Vác, jan. 19. Belopotoczky tábori püspök ellen megindult hajsza nem akar alább hagyni. Most a Buda­pesti Hírlap ez az óvatos, tapintatos újság kötött bele az uj váci püspök-jelöltbe s első helyen, négy hasábon át foglalkozik személyé­vel, elveivel a B. H.-tól meg nem szokott eré­lyes hangon. A cikk, mondhatjuk, nem csak városunkban, hanem az egész országban nagy feltűnést keltett s erre a cikkre jelent meg a bécsi klerikális körökben jól informált Vater­­landnak ama cikke, a melyben kijelenti, hogy Belopotoczky Kálmán nem lesz váci püspök. A B. H. cikkét nem közöljük, eléggé ismert ez nálunk, hanem közöljük Szirmay L. Árpád szarvasi plébánosnak nyilatkozatát, a melyből kivehető, hogy a B. H. mivel vádolja Belo­­potoczkyt: 1. Nem felel meg a valóságnak, hogy Belo­potoczky prefektusságának ideje alatt a tót kis papokkal tót önképző kört akart csinálni s a horvát kis papokat külön egyesületben szervezte. A budapesti központi papnevelőben sem a tótok, sem a horválok szervezett és elüljáróságilag jóváhagyott önképzőkörrel nem bírtak; ha ők mégis, külön összejöveteleikben 2 — Régóta forgatom a tollat titokban, sokat Írok. mert szeretek Írni. A tavaszszal vagy a nyáron egy könyvet akarok kiadni. Azokra a dolgaimra, a mik hosszabb tárgyról beszélnek, a kik bírálták, azt mondták, jók. De Írok rö­­videbb dolgokat is, nézze meg azokat ön . . . Könyvet ad tehát ki. Jó könyvet. Azért bocsátottam előre, hogy az őszintesé­gében pillanatig sem kételkedtem, mert ha ké­telkedtem volna, ezt értettem volna ki azokból a szavakból: — Hallod te falusi skribler, nem adok sem­mit arra, a mit te tudsz, hiszen könyvet adok már ki a tavaszszal s minek a tartalmát már mások ismerik és meg vannak vele elégedve. S én ebben megnyugodtam, napirendre tértem fölötte, kiadom a könyvet, rálépek a dicsőség lépcsőjének első fokára. Hanem ez engem nem elégít ki. Én azt akarom, hogy erről tudjon a világ, te csináld ki azt a te rendelkezésedre álló módok segítségével nekem. Hogy pedig ne hihesd azt, mintha ingyen akarnám ezt a dolgot, ime vedd ezeket a dolgokat, ezek rö­videk, nyomasd ki. Ha ezt megtetted, akkor nekem : a te munkatársadnak kutya kötelessé­ged reklámot csinálnod ! Hát ön, tisztelt asszonyom, ezt nem gondolta s azt a meggondolatlan dolgot csak mély naiv­­ságában mondotta ki. Megütköztem rajta, de nemzetiségüket kultiválták, erről Belopotoczky sem tudott többet, mint a többi elüljáró. 2. Nemzetiségüknek lapjait járatták és olvas­ták, de nem Belopotoczky engedelméből, ha­nem ezt cselekedték Belopotoczky prefektus­­sága előtt, mint azután. 3. Hogy Belopotoczky a magyar irodalmat tiltotta és üldözte, szintén nem való. A buda­pesti központi papnevelőben az 1830-as évek körül megalakult magyar irodalmi iskola min­denha virágzott. Ennek az iskolának a pap­nevelő elöljárói mindig pártolói voltak. Belo­potoczky éppen úgy mint mások; irodalmi gyűléseinken gyakran részt vett. Mi, a kik ennek az irodalmi iskolának tagjai voltunk, bizonyára nem választottuk volna meg Belo­­potoczkyt tiszteletbeli tagnak, ha hazafiságáról és pártoló jó hajlamairól meg nem győződtünk volna. Belopotoczky püspök ur ma is tisztelet­beli tagja ez iskolának, mint az iskola minden kiadványában olvasható. * Általánosabb érdekű cikk az, a melyet a Magyar Hírlap közöl a váci püspöki szék be­töltéséről. Az egyes jelöltek esélyei mérlegeli a cikk s ezért itt közöljük: Schuszter Konstantin öröké, a váci püspöki szék, közel egy év óta üres. A napokban egy bécsi lap hivatalos allűrökkel jelezni kezdte, hogy e széket a közel jövőben betöltik s a bécsi körök kedveltjét, Belopotoczky Kálmán tábori vikáriust mint immár felterjesztett püs­pököt nevezte meg. A félhivatalos dementi e hírre vonatkozólag azonnal megjelent s e kérdésben a kormány álláspontja az újabban megszokott lakonikus rövidséggel és precizitással kifejezésre jutott s kijelentették azt, hogy a kormány a betöltés kérdésével még nem foglalkozik s egyben in­tésül a sajtó orgánumai kiemelték, hogy mivel e kérdés tisztán Magyarország belügye, ennek megvitatása egyáltalában nem tartozik egy osztrák lap jogköre alá. A váci püspökség betöltésének kérdése azon­ban már megérett s a döntés rövid idő alatt napfényre kerül. A püspökség ma a legjobb javadalmazásuak egyike: Schuszter Konstantin energiája, cél­a róla való beszédet erre az alkalomra tartot­tam vissza. Már akkor megadhattam volna, mikor még azt sem tudtam, miképen veti a betűket, annál kevésbbé, hogyan ir, azt a jó tanácsot: ne adjon ki könyvet. Most meg kérem erre, mert észre­vettem, hogy van egy kis tehetsége az irás mesterségéhez. Ne adjon ki könyvet, mert ez olyanforma dolog volna, mintha egy gyermek, a ki az épitőszekrény köveiből gyönyörű dolgokat tud építeni, házat akarna építeni, nagyot, diszeset s el akarná vele kápráztatni a világot. Abban a gyermekben is van tehetség, a me­lyet elárul a szépen összerakott köveivel, ön­ben is van tehetség, a mit elárult az a ne­hány nagyon rossz elbeszélés, a mit ideadott nekem. Hanem, ha csakugyan bízik egy kicsit az én tapasztalataimban s megtisztel azzal, hogy ko­molyan veszi azokat, akkor olvassa el e sokat nyugodtan, érdeklődéssel s fogadja meg azokat a jó tanácsokat, a miket én sokkal több jó­akarattal, mint tudással, itt összeférceltem. Hogy komolyan vegye őket, talán megér­­demlem, hiszen önnek irom, egyedül önnek és dacára, hogy sok Írni valóm volna, félreteszem azokat s ezeket a sorokat rovom papírra. * * * tudatos pénzügyi iránya a végkép rendezetlen s vagyoni tönk szélén álló beneficiumot rendbe hozta, jövedelmeit megkétszerezte s igy ma az egyik leginkább óhajtott tartomány, melyet a különböző körök saját jelöltjeikkel óhajtanának betöltve látni. A kormány első terve az volt, hogy a püs­pökséget egyik fényes, nagy tudományu, de csekély javadalmazásu püspök áthelyezése által tölteti be, de e tervről a megvalósítás előtt letett, mivel a római Curia a puhatolózásra ama lelki aggálylyal lépett fel, hogy mivel az egyházjog szerint a püspök oly erős kötelékkel van egyházmegyéjéhez fűzve, mint a házastár­sak, ennélfogva nem tartja megengedhetőnek, hogy pusztán anyagi okok miatt e kötelék megszakittassék s annál kevésbbé egyezne ebbe bele, mivel már Schlauchnak Szatmárról Nagy­váradra s Bendének Besztercebányáról Nyitrára való áthelyezésénél is protestált és akkor ki­jelentette, hogy csak kivételesen járulhat utólag e kivételes intézkedésekhez, de vétóját fentartja. A iS^éZi-kabinet tapintatos modora tehát e kérdésben is sikert aratott, mert nem kívánt erőszakoskodni ott, a hol nem kell, a törvény keretein belül, a jogokat óva, nem akart kontro­­verziákat teremteni az egyház és az államha­talom között s a béke ma erősebb, mint valaha. Az ügy facitja azonban ennek utána az, hogy egy, még nem püspök nyeri tehát el a váci pásztorbotot. Három komoly jelölt van, pályázó van elég. Belopotoczky az udvari körök jelöltjének tart­ható. Mint tábori vikárius, képességeinek szá­mos tar.ujelét adta, lojalitása grata personává tette az udvarnál, de mivel hazai viszonyaink­kal, jóllehet jó magyar, nem ismerős, mert egész tevékenységi köre Ausztriára esik, igy valószínű, hogy jelöltsége csak pia voluntas marad. A másik két jelölt két különböző irány kép­viselője. Az egyik párté Kohl Medárd, a leg­ifjabb prelátus s a primás titkára. Kohl a csendes tevékenység embere, Vaszary tanítványa s ha ő intronizáltatik, úgy egy és ugyanaz a szellem nyilvánul meg kormányzásában, mint aminővel ma az esztergomi egyházmegye bir. A katholikus klérus másik, mondhatni kon-Hogy valaki iró lehessen, nem kell ahhoz ortográfia, nem kell ahhoz nyelvtani tudós meg iskola. Ismerek Írókat, a kik a betűvetés­sel is izzadnak, vesződnek, de azért az írásai­kat tekintélyes újságokban olvassuk. Ott a szerkesztő, kijavítja az szívesen a hibákat. Hanem tehetségre, az Íráshoz való hajlamra, kedvre, jó érzékre, arra nagy szükség van. A legnagyobb szükség meg arra van, hogy ma­gyarul jól tudjon, a ki írni akar. Tehetsége, hajlama, kedve önnek van tisz­telt asszonyom. Hanem magyarul, dacára annak, hogy igen jól folyó és gyakorlottságra való stílusa van, gyengén tud. Magyarul megtanulni igen könnyű mesterség lesz önnek. Vegye elő Vas Gerebent, olvassa figyelmesen végig, olvassa el aztán Baksay Sándor meg Mikszáth Kálmán munkáit s fe­jezze be nyelvtani tanulmányait Tóth Béla mű­veivel. S önnek jó memóriája van; mire ezek­kel az írókkal végez, akkorra rendben lesz, a többire szívesen vállalkozik minden ember, a ki maga is foglalkozik ezzel a mesterséggel, főleg pedig minden újságíró, a ki kollegájának fogja önt tekinteni, ha az első munkája nyom­dafestéket látott. A miket eddig elmondtam, azok nélkül a feltételek nélkül Írni nem lehet s ha ezek közül nehányat fel nem fedeztem volna önben, asz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom