Váci Hirlap, 1900 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1900-05-13 / 19. szám
9 csületes, törekvő helyi iparost, a kinek munkája eddig teljesen kielégítette, a ki viseli a közterheket ép úgy, csak talán nehezebben mint ő s a ki mindenekfelett — magyar iparos. Ebben az egy tekintetben bizony vegyünk példát az osztrák szomszédtól, amely minden kereskedelmi és iparcikket száműz, mihelyt magyar. Tegye meg annál is inkább, mert az az árkülönbség, a melyet megtakarít, pótolva lesz nagyon az iparos-kézimunka jóságával és tartósságával. Nem vagyunk túlságosan soviniszták ! A csehek állandóan kígyót békát kiáltanak reánk, még pl. legutóbb is egész Budapest a kis Kubelik valóságos ingyen impreszszáriójává csapott fel. Ám jó, a művészetekben nincs sovinizmus, de azt még sem értem, miért vegyek én karlsbádi cipőt csak azért, hogy a cseh sógor ne csak egyre íricskázhasson, Lueger úr és czirnborái piszkolhassanak, de még tetejébe a pénzemet is zsebrevágják. Bízom benne, hogy felszólalásomnak meg lesz a vmaga eredménye, valamint nem kételkedem abban sem, hogy a helyi sajtó lesz annyira helyi és magyar, hogy ez új osztrák cégek mellett nemcsak reklámot nem csinál, de még hirdetéseit sem közli. Hazafias érzése mindenesetne nagyobb, semhogy a hirdetési dij elvesztése ellensúlyozni tudná azt. Kiváló tisztelettel: Vederemo. A püspökről. Vác, máj. 10. A püspök itthon. Múlt hétfőn a püspök inkognitóba Vácra érkezett. Megtekintette a palotáját s elrendelt ott nagyobb átalakításokat. A mint halljuk, karja egy futó felhő. Bágyadtan hajtom le fejemet. A májusi fa kábító fürtös virága ráhajlik homlokomra . : . leselkedő bánat elfogja lelkemet ... s ebben a májusi napfényben, mint egy értékes drága könyv széttépett — hulló levelei — eleibem hullanak szomorú szerelmem emlékei . . . Szinte lopva futok az orgonavirágos allén , végig . . . Iparkodom gondolataimat elterelni, erről a szomorú képről — hiába! Ezer kérdés megrohanja lelkemet: ki lehet ő ? és mi bánthatja szivét, hogy itt e csendes helyen, elfúló ' csöndes zokogásban kiönti lelke keservét ? . . . ő és egyike azoknak, kik szivükben hordják titkos, nehéz keresztjüket; s ezek csupán a futó felhőre és susogó szellőre bízzák bánatukat. A békák egyhangú halk ümmögése im kezdődik. El el hallgatom ezeknek a csúnya förtelmes állatkáknak a kuruttyolását ■— szerelmi danáját . . . Hívogató, édes, sokat Ígérő, perlekedő hangokat vélek köztük hallani — s hosszan el nézem ezeket a pufók vizi szeladónokat, — a kik tágra nyílt nagy szemekkel bámulják — és keresik szerelmesüket. Felfelé megyek a dombon, a mely a kápolnához vezet . . . Lágy, békébe olvadó hangulat tart fogva. Elnézéssel vagyok minden és mindenki iránt: a sors, az emberek az egész földi mindenség minden jól van a maga módja és rendje szerint — nem elégedetlenkedem. Ismét béke s néma csend vesz körül... De VÁCI HÍRLAP ezek abban fognak álla ni, hogy a palotába villanyos világítást és vízvezetéket vezetnek be. A kulcsárságban pedig több lóra istállót építenek. A palota bebútorozására is gondolt már megyés püspökünk s a bútorokat az esztergomi és váci iparosoknál rendelte meg. Másnap kedden korán az apácákhoz ment a | főpásztor s ott misét mondott, azután a reggeli gyorsvonattal visszautazott Esztergomba. Hétfőn a püspök ittléte általánosan tudva volt, de kevesen látták. Ugyanezen a napon Virter Lajos nagyprépost tiszteletére ebédet adott. Tisztelgések. Vasárnap délelőtt tisztelgett a főpapnál az esztergomi Tanitóképezdei Segítő-Egyesület, a melynek az uj püspök elnöke. Dr. Földvári) István egyesületi alelnök üdvözlő beszédére a főpap nagy szeretettel és szívességgel válaszolt. Vargyas Endre Esztergom vármegye kir. tanfelügyelője, gróf Gsáky Károly kineveztetése alkalmából levélben gratulált a főpapnak. Üdvözlő soraira a püspök a következő szívélyes sorokkal válaszolt: Nagyságos kir. tanácsos és tanfelügyelő ur! Vácipüspökké történt legkegyelmesebb k ineveztetésem alkalmából vett üdvözletét Nagyságodnak s úri családjának annál nagyobb örömmel vettem, mivel Nagyságod iránt mindenkor kiváló tisztelettel s őszinte nagyrabecsüléssel viseltettem. Fogadja Nagyságod úri családjával együtt szives megemlékezéseért legöszintébb köszönetemet s jó kivánatainak hű viszonzását, hogy szép tehetségeit, lankadatlan buzgalommal a tanügy felvirágoztatására s ezzel az egyház és haza javára még igen sokáig érvényesíthesse. Esztergomban, 1900. május hó 7-én. Gróf Gsáky v. püspök. Margalits Ede dr. az orsz. Pázmány-egylet elnöke is üdvözölte püspökünket. A főpásztor következőkép válaszolt: Kiváló súlyt fektetek arra, ha az irodalom munkásai az egyházzal együtt éreznek és Isnem ! A Krisztus feszület előtt a porba hullva egy fiatal lány alakja látszik . . . Fehér ruha födi karcsú termetét — s barna hullámos haja, mint egy koszorú övezi fehér alabastrom homlokát. Az arca földöntúli boldogságtól ragyog — s halkan — szakadozva mondogatja: Oh! köszönet Irgalom Isten! ő az enyém, enyém, enyém ! S mintha nehéz volna a nagy boldogság ifjú szivének — s nem bírná el a nagy gyönyör súlyát — sírásra fakad; de ezek a boldogság könnyei . . . Letérek az útról . . . Tavasz van körülöttem — ezt hirdeti fű, fa, virág, madárének — s én mégis borzongást érzek tagjaimban . . . * Oh jer én szerelmes májusom, hadd bújjak virágaid közé! Boruljatok reám szelíden ti titokzatosan susogó, zöldelő lombok, hadd álmodjak még egyszer ragyogó, szép, boldog időkről, a melyeket valaha május, a szeszélyes — bolondos, Május odadobott nekem! . . . Az öngyilkos. — A Váczi Hírlap tárcája. — I. — Te Bellus fogalmad sincs arról, hogy Jenő mennyire szeret téged. Hanem olyan gyáva, szinte szégyellem, hogy az én bátyám. Hetedik gimnazista s nem mer nyilatkozni. Pedig szeretném, ha te az én sógornőm lennél ! — Ügyan kérlek . . . tentöl nyert szép tehetségeiket az egyház szellemében érvényesítik, mert bizonyosra veszem, hogy a szószék tanítása csak úgy s akkor fog főleg a müveit elmékben és szivekben tért foglalni, ha a nagyközönség szellemi igényeinek kielégítésében a kereszténység szellemétől áthatott irodalmi termékekkel találkozik s táplálkozhatik. Kimondhatatlan jól esik tehát, hogy váci püspökké történt legkegyelmesebb kineveztetcsem alkalmából nagyszámú üdvözlőim soraiban elsők között tisztelhettem azon Egyletet, mely a nagy Pázmány szellemének életbeléptetését s terjesztését tűzte ki feladatául. Kedves és elengedhetetlen kötelességemnek ismerem azért e kitüntető figyelméért úgy az Országos Pázmány-Egyletnek, mint első sorban Nagyságodnak, mint az egylet éltető lelkes elnökének szivem mélyéből fakadó hálás köszönetét mondani azon biztosításommal, hogy miként a múltban, úgy a jövőben is mindig azoh között méltóztatnak találni, kik a katholilcus irodalom művelőiért nemcsak lelkesülni, de tehetségük szerint áldozatot is hozni készek lesznek. Fogadja Nagyságod kiváló tiszteletem őszinte nyilvánítását, melylyel maradtam Esztergomban, 1900. május hó 7-én. Csáky gr. v. püspök. A bevonulás. A nagymérvű átalakítások miatt, úgy látszik, halasztást szenvedett a megye főpásztorának bevonulása. A püspöki palota teljes renoválásával a mint vélik, jövő hó közepére készen lesznek, akkor a bebútorozásához fognak. Az eddigi tervek szerint a püspök bevonulásar- Péter-Pál napján fog megtörténni. Tanterv és módszeres utasítások a siketnémák magyarországi iskolái és intézetei számára. (2. folytatás.) III. Beszédtanitás. A bevezetésben összehasonlítás tétetvén a francia módszer (jelnyelv)' és a német módszer (előnyelv) között, kifejti — Ha én mondom. Nekem bevallotta s könyörgött, hogy bírjalak rá, hogy eljöjj a diák bálra. Remélem, eljösz. — Ha mama elenged. — Jöjj el mindenesetre. — De te, Ilon, én szégyellem magam. — Haha! . . Mért nincs inkább neked egy bátyád, majd tudnám én őt ujjaim körül forgatni. De nini, ép ott jön Jenő, majd elkísér ő is. — Jó napot, — szervusz, — hová méltóztatik menni Bella kisasszony? — Épen haza. — Bocsánat én is kegyetekhez tartottam, a meghívót akartam elvinni, de igy most, ha elfogadja ... — Köszönöm. Nem hiszem, hogy elmenjek. — Miért? Kérem pedig az első csárdásra s második négyesre előre is felkérem. A fitos orrú Ilonka meglökte barátnőjét s hogy bátyja meg ne értse, fülébe súgta : — Hallod? Biztos, hogy valamelyik alatt szerelmet vall. Eközben Belluskáék elé értek s ő kezét nyújtva, igy szóllott: — Ha elmegyek, a két tánc öné! II. — Nem mégy, ha mondom! — Mamuska, csak tizenegy óráig leszünk ott, aztán hazajövünk, édes mamuska. — Nem, az apa nincs itthon, én meg nem érek rá elkísérni.
