Váci Hirlap, 1900 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1900-04-15 / 15. szám
Tizennegyedik évfolyam. 15. szám. Vác, 1900. évi április 15. VÁCI HÍRLAP 3 7 O ^^®^*®^®®* * 1 avat. aj c' \j i if’ ív c’atf ít jltf jtci t i\ i a SzfiFkfisztösé^ és kiadóhivatal: Egész évre 12 korona VÁG hS VIDÉKÉNEK HETI Le APJA. Félévre............................6 korona. VÁC, Géza király-tér 3. szám. Negyedévre 3 korona. PvleofieleniFc minden vasá rna po n reesel, w» koidend«^a lap s*eiiemi ré»*étuiewka*ie— - . « . Ä - _ 1 »» mények, előfizetési pénzek, hirdetések és hirde-EGYES SZÁM ARA 24 FILLER. tési pénzek. Nyiit-tér sora 60 fillér. Kiadótulajdonos: Felelős szerkesztő: hirdetéseket Bélyegilleték minden beiktatásnál ÖO-fillér. Kovách EmÖ. DerCSényi DezSÖ. jutányosán felvesz a kiadóhivatal. Husvétra. Vác, április 14. Feltámadt Krisztus e napon — hangzik az egész világ katolikus templomaiban. Két ezer évtől csak egy század választ el, a mikor a világtörténeti esemény megtörtént, nagyobb, mint minden királynak, császárnak fényes győzelme, mert a lélekben, szívben keletkéz tt egy uj, magasztos hitnek csirája. A nagyhét fájdalmas gondolatai elmúltak. Miként a nyomasztó köd üli meg a tájat, úgy ül ez az emlékezés a lelkeken s az elmúlás az igazság elnyomásának gondolatát kelti fel a szivekben. Mert feltámadott, szivekben változunk, lelkünk örvend s valami földöntúlira, nem emberire gondolunk, hogy a test porrá lehet, de az ige, az eszme él. Mert az eszme, a gondolat nem múlhat el. Aludhat, éveken, századokon át — mily csekély idő az emberiség életében — de kell, hogy feltámadjon, kell, hogy az igazság ereje előtörjön. Nem csak a katolikusnak, de minden más vallás követőjének igazsága rejlik Krisztus feltámadásában. A világ történetének ezer nagy és kis példája igazolja, hogy az igazságot elnyomhatják bár, de sírjából elő kell hogy j törjön. Minden eszme méhében, ha csak egyénileg is veszszük, kell, hogy rejlék | egy parányi igazság. És ez el nem múl! hat, porrá lehet a test, emberöltők múlhatnak el, de annak győzedelmeskednie ! kell. lm, közelebb érint bennünket a múlt. I A szabadságharctól kezdve minden kormányokon át csak percekig, napokig nyugodhatott a népek joga : az eszmékből leszürődölt igazság. S hogy győzedelmeskedett, győz ma és a jövőben: a szemünk előtt folyik le. Pesszimista lélek vigasztalót lát benne, | az optimista előre örül. De az optimisták I rövidebb éltüek mintsem a teljes igazság győzelmét-megéinék. Amux-a pesszimista, napról-napra konstatálhatja az ő lelkének szemén át az igazság győzelmét. És igazoljon bennünket, a porból lelt porrá leendő véges lényeket a husvét, hogy az igazságért küzdünk. Vasárnap nem múlik el, hogy cikkünk ne azt a törekvést árulná el, hogy törekszünk az igazságra, a mi különben egy a nép bol| dogitásával. Hogy félreértenek nem egy- I szer, hogy gyakran egyéni dolgok játsza; nak közre — hiszen emberek vagyunk — | arról nem tehetünk. De általunk, vagy I nélkülünk az igazságnak ki kell törnie, mert az igazság is eget kér. Nincs az a vallás, a mely a gyűlöletet hirdetné. Az ember lelkében lehet bármily érzetü, csak egy: a szeretet köti egybe a többi társaival. Ez a szeretet kösse össze ennek a városnak polgárait azon a szent napon, a melyen az igazság diadalünnepét üli a katholikus egyház énekelvén buzgó ajkakon s a világ minden részén : Feltámadt Krisztus e napon . . . El Párisba. Vác, 1900. április 15. Tegnap, április 14-én nyílt meg a párisi I világkiállítás. Nem hiszem, hogy akadna a föld j bármely részén is magát csak közepesen mű; veltnek tartó ember, ki erről a kiállításról ne hallott volna. De hiszen nincs is azon mit : csodálnunk: az egész világ, a föld minden része osztozik azon az aránylag kis területen, mely a Champs-Élysées déli oldalán, nagyobbj részt a Szajna balpartjára van kijelölve. A mi millenáris kiállításunk, melylyel mi | magyarok méltán annyira büszkélkedtünk, szép, Császárság az Óceánon. Irta: Cholnoky Viktor. Ezt a történetet a részeges Filippo Omanchich mondta el nekem a fiumei Stranga egyik piszkos oszteriájában, a nyolcadik pohár grogg után. Övé a felelősség érte, ha nem igaz. . . . Háromszor rettenetesen pofonvágtak, a vitorlavászon kabátomat végighasitották, azután odacipeltek a kapitány elé, a ki nyugodtan bagózott egy kötélcsomón ülve. — Ez a fickó jegy nélkül szökött fel a hajóra. Mit csináljunk vele? — Hm — szólt a kapitány s nagyot pökött, — értesz-e a vitorlákhoz? Elképzelheti az úr, hogy azt mondtam: igen. Azonnal próbára tettek és mikor kiderült, hogy nem tudom mi a különbség a szuperkargó, meg a baktord-lámpás között, megint a kapitány elé vonszoltak. — Hasznavehetetlen vagy fickó! legközelebb kiteszlek, — szólt ez és ismét nagyot köpött mintegy Ítélete pecsételésére. A legközelebb a Camorthela-szigetcsoport egy kis korallzátornya volt — mert három hétig felfedezetlenül bujkáltam a hajó fenekén a petroleumos hordók között. A szigetcsoport a nevét attól a portugál rnartalócvezértől kapta, a ki felfedezte. Adtak egy puskát, hozzá port meg ólmot, valami kevés élelmiszert és ott hagytak a szigeten. Csodálatos fészek volt. Összesen valami kilencven ember lakta, feliben portugálok, feliben pedig valami angolmaláji keverékfaj. A portugálok mind rokonok voltak, közős ősanyjuk egy markotányosné volt; apai részről alighanem tarkább volt a családfa. Hanem annyi bizonyos, hogy csodálatosan csendes, békés emberek voltak. A közigazgatást és igazságszolgáltatást valami Alvar nevű vén ember végezte köztük pátriárka módjára. Adóról, terhekrői szó sem volt, csupán a dohánytermésük feleslegét adták át minden évben az urasági jog elismeréséül annak a portugál hadihajónak, mely a passzát-szelek múltán jött feléjök. Mondom Signore, nagyon megelégedett emberek valának. Én a puskám révén mindjárt kezdetben bizonyos tekintélyre tettem szert köztük. Tapasztaltam, hogy az angolok vannak többségben és igyekeztem azoknak jóindulatát megnyerni. Sok homályos estén ültem velük | egy terebélyes poinsettiák árnyékában, csepegf tetve beléjök az ó-angol erényeket, melyeket a sötét maláji vér már kezdett elhomályosítani, j Beszéltem Hóditó Vilmosról, a magna kartár-I ról s az angolszászfaj monai kisztíkus érzelmeiről. : Viszont srépia-szinekben ecseteltem az ibérj népek kegyetlenségét, zsarnoki voltát. Hiszen ! tudja sennor, Álba herceg, inkvizíció, Arbauer, Kegyetlen Péter stb. Lassankint az én népem kezdett, dühös lenni; nyomasztóan érezték a portugál jármot. Ekkor elővettem az öregágyut. Az angolok látható feje valami Skyrme nevű óriás volt. Ennek azt Ígértem, hogy a leányát császárnévá tettem, őt magát pedig miniszterelnökké, ha segít a tervem kivitelében. Rögtön ráállt mindenre s ezzel kész volt az államcsíny. Egy csomó angollal beállítottam Alvarhoz, csinos beszédben tudtára adtam, hogy vége van zsarnoki uralmának, a portugál zászlót földhöz vágtuk, Alvar elképedt, engem felemeltek, én beleütöttem a fejem a mestergerendába s ezzel ki voltam kiáltva Camorthela császárjának. Este fényes lakomát tartottunk, ezen kibékítettük a portugálokat, aztán hozzáláttam az uj rend megalkotásához. Skyrme lett miniszterelnök, Fergusson pénzügyminiszter, Carvallo a közmunkák minisztere. Rendeztem a pénzügyeket is. Aprópénzül nyerstermények szolgáltak, bankjegyeknek pedig
