Váci Hirlap, 1899 (13. évfolyam, 1-53. szám)
1899-03-19 / 12. szám
I mizériákhoz hozzájárult még az a társadalmi erőtlenség, mely a nemzetietlenség, korszakait jellemzi. Különben is tarthataliánok voltak már a magyar társadalmi állapotok, a melyek a feudális rendszer régibb tradícióit ápolták. Nemzetünk ellentétbe jött az európai közszellemmel és átröpült volna rajta a haladás szelleme, ha idejében nem képes alkalmazkodni a haladáshoz. A nemzeti élet azonban még jókor megnyilatkozott és ezt főleg az irodalom munkásainak köszönhetjük, kik szóval és tettel folyton izgattak, csakhogy a nemzetet önállóságának tudatára ébreszszék és a haláicsapást, mely alkotmányunkra mérve volt, hogy a bécsi udvar észrevette a húr tűlfeszitését. I. Ferenc 1825-ben összehívta az országgyűlést, mely a nagy ■ re form-korszak kiindulási pontját képezte. Ettől fogva szédítő gyorsasággal kezdte kifejleszteni a nemzet minden téren anyagi és társadalmi erejét. Már az 1846. III. t.-cikkben kimondta, hogy a törvények hiteles szövegének a magyart tekinti, mely eddig hazátlan volt e földön. Sőt 1847- ben már a helytartósági rendeletek és a törvényhatóságok feliratai magyar nyelven jelentek meg s midőn ugyancsak ez év november havában V. P’erdinand megnyitóba az országgyűlést, meglepte a nemzetet azzal, hogy a királyi trónusról is j magyarul hangzott a trónbeszéd. E sike- j rek csak fokozták a nemzeti önérzetet, I megteremtették azt az általános hangula- ! tot, a melynek méhében a szabadságnak | nagy alakjai születtek. A mérsékelt irány j képviselői leszorították a térről a radikális irány hatalmas alakjai; a habozó az első szám a véres áldozatok hosszú szériesében, a kiket ezen vészteljesének elemésztettek. Ekkor még mennyire nem gondoltuk, hogy kedves hazánkból is mennyi áldozat fog ezután következni az osztrák és muszka fegyverek, az oláh és rácz rablóbandák pusztításai folytán! A mint tehát ezen első áldozatok vérét látta a bécsi nép, a milyen jámbor és szelíd természetűnek ismertük őt. — olyan dühössé vált most az. Ordították, hogy polgár vér folyt (Bürger blut is geflossen) fegyverre, fegyverre! Ezen alkalommal lovagolt erre a bécsi térparancsnok a segédtisztjével, egy tábornok. Ezeket a lovaikról lerántották és össze-vissza ütlegelték és a lovaikra két sebesült polgárt feltettek és úgy mutogatták azokat a népnek, ordítva és lármázva. Ekkor egyszerre trombitaharsogást- hallunk és a Schotten-kapun át a belvárosba kivont karddal jöttek a Mengen nevű vasas ezred katonái lépésben. Ezek láttára a népség jobbra és balra szorítkozva, utat engedtek a vasasoknak, azonban midőn az egy század (eskadron) utócsapat: Br. Riedesel herkules erejű kapitányuk vezénylete alatt utánok jött, ekkor már a népség bátorságot merítvén, a Freyung téren éppen egy ház épülőben lévén, felkapkodta a nép az ott heverő fákat, deszka darabokat és téglákat, azokat a vasasokra dobálta. ! Erre Riedesel kapitány e század vasassal J szét vált és a népre rontott minden oldalról. 1 Széchenyit felváltotta a merész Kossuth, ki lángeszének hatalmával, ékesszólásának erejével a végietekig fokozta a nemzet ellenállási erejét; megkezdette vele azt a munkát, a mely Magyarországot politikailag és társadalmilag regenerálta. És a Kossuth alakja éppen azért marad örökké nagy a történelemben, mert ha állandó politikai eredményeket felmutatni nem is volt képes, de a társadalom ujjászervezési munkáját teljesen befejezte. Ő neki köszönhetjük az önálló Magyarország, nagy eszméjét, mely vezércsillag fog maradni politikai látókörünkben minden időszakon át. Neki köszönhetjük a független magyar minisztériumot, neki köszönhetjük a testvérhaza összeolvasztását Magyarországgal vagyis az erdélyi uniót; de a mi talán még fontosabb, neki köszönhetjük, hogy a népképviseleti rendszer rendi alkotmánya át lett változtatva; neki köszönhetjük a jobbágy-rendszer eltörlésével az urbériség maradványainak megszüntetéséi, mely a jobbágyból polgárt nevelt, mint egykor a kereszténység a rabszolgából jobbágyat. Hogy a szabadság külső alakjában se hiányozzék az éltető szelleme, leverte a szabad szó és a szabad gondolkozás testéről a bilincset és jogaiba iktatta az emberi szellem szabadsagát a sajtó felszabadításával. Mig 1848. a többi nemzeteknél csak politikai térfoglalás kísérlete volt, addig nálunk egy nagy nemzeti újjászületés, a mely nélkül korhadt intézményeink mellett sírba roskadt volna a nemzet. Ezért drága nekünk 1848. március 15, mert sarkpontjává lett nemzeti törekvésünk-VÁCI JHIRLAP A nép erre ordítva futott minden oldalra szét, utánok a vasasok azokat leginkább kárlapozva vágták Erre mi is futásnak eredtünk, nehogy még mi is kardvágást kapjunk és a Skót benediktinusok templom melletti korlát mögé menekültünk. Ekkor láttuk mi, hogy a dolog most már nem tréfa és nem tanácsos itt a nép közt bámészkodni, mert a magyar közmondás szerint: A ki a korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók! haza mentünk a Gárda-palotába. . A mint haza értünk, már nagyjában fújták a trombitásaink az allármot és a lóra ülést, a mire mi is a szolgálati egyenruháinkba bújva, lementünk a nagy udvarra, hol a lovászaink a felnyergelt lovainkat már készen tartották a fölüllésre De bizony beletelt még egy félóra, a mikor is csak vagy negyven testőr vetődött össze, mert általában mindnyájan, mint én is, a városba kimentek volt polgári öltözetben a mozgalmat nézni. Miután már vagy egy óráig fújták a gyülekezőt, neki indultunk s testületileg, a hányán voltunk mindnyájan a császári lak (Burg) felé. A mint a Glászin áthaladva az Ujburg kapu felé érünk, ott már sok ezer ember állt egy tömegben, mert ezalatt ezen kaput és minden bejárást a városból a császári lakba elzártak és katonasággal elláttak. A néptömeg itt nagyon nyugtalan volt, hogy nek, a melyen a magyar nemzet kulturális hivatása és nemzeti szabadsága megfordul. * A március 15-iki ünnepélyről a következő tudósításunk ad számot: (A gyülekezés.) A szabadság hajnalának első napját, mint minden évben, úgy ez idén is megünnepelte városunk közönsége. Március 15-ike egy közgyűlési határozatból kifolyólag fogadalmi ünnepe is a városnak, a mely most már rendesen magára vállalja .az ünnepség rendezését is. De ha a város nem is állana az ünneplők élére, a szivekben ott ül a hazafias, ünnepi érzés és megnyilatkozik ezen a napon ezer és egy alakban. Korán reggel a legtöbb házon trikolor leng (csak a nagytemplom környéke állott dísztelenül) az utcán fiatalok, öregek, leányok, asszonyok sokan nemzeti színű csokrocskákkal díszítik a mellüket, miként régen történt, ötvenegy évvel ezelőtt magyarnak az első boldog napon . . . Kél óra alig múlt, mikor a Konstantin-téren megjelentek a tűzoltók s csapatszámra álltak az emberek. Három óra tájon pedig már kétezer ember lehetett együtt várva az indulást. Végre lehozták a városházáról a nemzetőri zászlót s a Rákóczy induló hangjai mellett az impozáns tömeg a honvédszobor felé megindult. A Kossuth dal egyre felhangzott a tömegben, mely egyre nőtt, mint az árradat midőn közeledett a szobor felé. (Az ünnepély.) A szobor környékét már jó előre lefoglalták. A tűzoltóknak kellett helyet csinálni, hogy az ünnepi szónokok, a dalárda a szobor talpához juthasson. Először is a dalárdánk énekelt, majd pedig dr. Göndör Sándor főjegyző mondotta el hazafias, szép beszédét, mely megérdemli, hogy egész terjedelmében közre adjuk : a kapun be nem eresztették őket, lármázták, kiabáltak és a kaput kövekkel dobálták és verték. Mi a néplöu^eghez érve,- mégfujták a trombitásaink a trombitát, mire a néptömeg szétnyilt és nekünk utat nyitott a kapuhoz, melyet a katonaság előttünk kinyitott és mi trombita szóval azon átmentünk. De a mint utánunk a lovászaink is a kapu alá értek utánok valami suhanc követ dobott, mire az egyik lovászunk, egy öreg kiszolgált huszár méregbe jővén, kiugratott a sorból, kardot rántott, elkezdvén jó huszárosán a németek teremtését szidni és neki vágott a több ezernyi nép tömegnek. Ezek elkezdtek ez az egy huszár előtt szaladni, de a mellett a bécsiek kezeikkel tapsoltak és kiálták bravó huszár, ez az igazi huszár, fene egy magyar ember és ennek a bátorsága nagyon tetszett a bécsieknek és azt mondták. Der ist ein echter Ungár. — Igazi magyar ember. így azután minden kölcsönös baj nélkül mult el a mi vén huszárunk attakja a bécsiekre: a min magunk is mosolyogtunk! Midőn a Burg udvarába értünk, az már tele volt lovas és gyalog katonasággal és ágyukkal is és annak minden bejárása ehárva és katonasággal ellátva. És pedig a József-téren, a hol a császári könyvtár volt két kapu, a svájci udvarból és az udvari lovárdából, úgy a népkert felé Beláriánál és a birodalmi kancelláriánál. Legnagyobb gond volt fordítva, az udvari
