Váci Hirlap, 1899 (13. évfolyam, 1-53. szám)

1899-02-26 / 9. szám

megakad a szőlők felújítása és tönkre megy külföldi hírnevünk és nem leszünk képesek többé régi piacainkat az uj szőlőknek megszerezni.

És mindez egy pár száz, lelkiismeretlen hamisító kedvéért, a kik üzelmeikkel a termelők és fogyasztók rovására és az ország becsületének árán, milliókat és százezreket szereznek.

Nagyon is itt volt tehát az ideje annak, hogy a már évek óta hatástalannak mutatkozó műbortörvény szigorú végrehajtása iránt intézkedett Magyarország földmivelési, kereskedelmi és belügyi minisztere.

Az egész ország osztatlan tetszéssel fogadta a kiadott legutolsó rendeleteket, a melyek, mig egyrészt a hatóságokat kényszeritették a szigorú eljárásra, másrészt a borellenőrző-bizottságok létesítésével a termelő és fogyasztó közönség köréből az eljáró hatóságok mellé egy segítő, véleményező és ellenőrző organizmust rendeltek.

Az összes vármegyék egy félév alatt létesítették ezeket a borellenőrző-bizottságokat, a melyek az ország legtöbb részében működni is kezdettek.

És mi lett az eredmény?

Két-három hónap alatt 100 és 1000 hamis borminta került a szakértő fórumok elé és a sújtó ítélet egymásután irtja ki a csalókat.

Minden borhamisító elitélését az ország tapsai kisérik, mert nemzeti becsületünk kívánja meg azt, hogy ezektől az élősdiektől megszabadítsuk Magyarországot.

Rövid még az idő, hogy általános tapasztalatokra hivatkozhassunk, de már is vannak vidékek, a hol határozott javu2

lni oly tökéletesen van alkotva. Csak azt jegyzem n.eg, hogy a ki a természetnek egy fölségesnek mondható panorámájában akar gyönyörködni, Branyiszkóra menjen s tekintsen a Magas-Tátra felé.

Nincs hely, honnan képe oly elbűvölő volna mint innen.

Mert kedvas lehet egy szép tájkép vízesésekkel, hegyekkel, virágokkal stb., de dacára annak, hogy ezek mindnyája nem lelhető itt, mégis az az érzés, mely egy történelmileg nevezetes helyen támad, lebilincsel s alattunk várromok, városok, falvak, tanyák, körülöttünk gyönyörű fenyvesek s a háttérben az egybenyulő ormok, remek összhangban, elbájolják a szemlélőt. Ennél ilzebb tájképet még nem láttam pedig sok igen szép tájék képe van emlékembe vésve,

Közben az ott levő kis házikó lakója is kibújt, köszönt s kérdésemre elmondta, mi volt itt abban a bizonyos időben; megmutatta a helyet, hol alusszák örök álmukat a mieink, hol meg amazok. Ő is jelen volt, itt lakik s itt akar meghalni. Irigyeltem egyszerűségét, nemes gondolkozását.

Jó órába telt, mig e kedves helytől megtudtunk válni s újra kerekeinkre bízva magunkat, ereszkedtünk a szepesi szerpentinán. Azaz csak ereszkedtünk volna, ha az lehetséges lenne itt. A féket szoritom, a gummi füstöl, itt baj

lás konstatálható, már az első ítéletek hatása folytán is általános a meggyőződés, hogy a mübortörvényt csak 4—5 éven keresztül is hasonló erélylyel hajtjuk végre, a magyar bortermelésnek és a fogyasztó közönségnek kiszámithatlan hasznára, elpusztulnak a hamis bortömegek hazánkból.

Nem ütközhetünk meg azon, hogy az üldözőbe vett csalók védekeznek.

De már az mégis hallatlan dolog, hogy az elitéit és Ítélet alatt levő borhamisítók, Budapest székesfővárosban valóságos szindikátust alapítottak.

Ez a szindikátus hires országgyűlési képviselőket, ügyvédeket és régi napilapokat szerez meg czéljainak, nagy apparátussal és nagy összegekkel rendelkezik és mindezen eszközeivel kíméletlen hajszát indít meg azon minisztériumok és hatóságok ellen, a melyekben volt és van erkölcsi bátorság még a milliómos czégeket is börtönbe csukni, ha a csalás reájuk bizonyult.

A borhamisítók e központi szindikátu! sának befolyása azonban nemcsak a sajtóra terjed ki, hanem sikerült a budapesti kereskedelmi csarnokot és kereskedelmi kamarát arra bírnia, hogy e tisztátalan kereskedelmi elem érdekei mellett foglaljon állást.

Az érdekelt gazdaközönség természetes, hogy szintén nem nézheti tétlenül érvényesülni kezdő jogos érdekei ellen intézett ezen gálád támadást és sorompóba lépett.

A magyar gazdák legnagyobb erkölcsi testületé, az Országos Magyar Gazdasági Egyesület viszi ezen a téren is a vezérszerepet és csatlakozásra hiva fel az

VÁCI HÍRLAP

lesz, inkább le. Egy elszánt ugrás s sebes lábbal bár, de mentve vagyunk. Az ut nagy részét nagy lejtőssége miatt gyalog kellett megtennünk. Délben Szepesváralján voltunk. Itt megebédelve tovébb mentünk, nem sokat hederitve a kis városttára, pedig később tudtam meg, hogy érdemes lett volna pár órát ott tölteni, lévén nevezetes vára és székesegyháza.

Éppen igy jártunk Lőcsével is, a hol a Lőcsei fehér asszonyon kívül a városházát méltattuk felületes megtekintésre. No de máskor majd behatóbban. Este 7 órakor Poprádon szálltunk le gépeinkről. Végre ott voltunk a havasok aljában !

Beh szép, beh fölséges az a Magas-Tátra! Este gyönyörködtünk benne legjobban, midőn a tiszta égen, a leáldozott nap végső sugaraitól a túlsó oldal felől megvilágítva, nem remélt tisztán láttuk körvonalait. Beh szép, beh bámulatos !

Sokan leírták, én nem Írok róla semmit, csak azt jegyzem meg, hogy egész éjjelem az övé volt, róla álmodtám, szakadékaiban kalandoztam.

Másnap Tátrafüreden voltunk. Mi is láttuk, hogy szép, hogy nagyszerű, hogy kedves s tapasztaltuk, hogy — olcsó. Megjegyzem, hogy mint eddig mindenütt, úgy itt is elláttuk maösszes vármegyei gazdasági egyesületeket, megüzente a harcot a borhamisítók szindikátusának.

A legközelebbi jövőben tehát az ország egy érdekes és a nemzetre végeredményében felette fontos gazdasági harcnak lesz szemtanúja, a melyet a magyar szőlőtermelő és fogyasztó közönség viv egyik nagy termelési águnk és kiviteli érdekünk védelmezésére azokkal az elemekkel, a melyek piszkos utakon és a köz rovására eddig űzött jövedelmező mesterségüket akarják most már szemérmetlenül tovább folytatni.

Az egyik oldalon a termelők és fogyasztó népek százezrei és milliói, a becsületnek, a tisztességnek és az igazságnak fegyvereivel; a másik oldalon a meggazdagodott borhamisitók bármikor és bárhol, bárminő fegyverek használatára kész csapata.

A harc erős lesz, mert a nagy vagyonuaknak nem tiszta célzataik elérésére hosszú kezük van.

De mi bízunk az eredményben!

Bízunk benne, hogy Magyarország kormánya nem dohja oda százezernyi szorgalmas, verejtékes munkából élő lakosságának érdekét néhány száz csaló martalékául, hanem kitart és halad tovább a megkezdett irányban.

Bízunk benne, hogy az összes vidéki hatóságok és borellenőrző-bizottságok, a melyeknek tagja a magyar társadalom szine-java, teljesíteni fogják kötelességüket és nem engedik meg, hogy Magyarországon a borhamisitók és csalók üljenek diadalt a szentesített törvények felett.

gunkat emléktárgyakkal s délután a Klotilduton a csorbái tó felé igyekeztünk.

Az út nem kerékpárnak készült. Nem is bántuk, hogy nagyobb részét gyalog kellett megtennünk. Csakis igy élvezhettük az ozondus havasi levegőt, bámulhattuk a minduntalan előtűnő havasi ormokat, gyönyörködhettünk a számtalan vízesésben, melyek léptennyomon megállásra késztetik az utast. Néma csend honol itt. csak a vizek csobogása hallatszik. Egyszerre zúgást hallunk, ez nagyobb vízesés lesz. A Poprád rohanó és tekintélyes víztömege volt, a mely bőségénél fogva ily magasságban valóban meglepő.

Egy nagy könyököt is hátrahagyva, — melyek csúcsán egy tábla jelzi, hogy az itt látható ösvény a poprádi tóhoz vezet, mely még • kevésbbé kerékpárnak való, — a havas tavaknál vagyunk. Elragadó hely. Azt hittem, hogy ez a csorbai-tó, miglen egy svájci atyafi fölvilágosit, hogy odább van. Lám jobban tudja, mint mi

Ide is eljöttünk, megbámultuk ezt is, mint eddig sok, nem remélt szépségű helyet; partjait körülszáguldtuk, hisz oly pompás ut vezet körül; ittunk vizéből, pihentünk bársony puha gyepén, s nem igen készültünk aznap odább. Csak estefelé szántuk magunkat rá, hogy Csorbára megyünk.

A fogaskerekű nem lévén még készen, las-