Váci Hirlap, 1899 (13. évfolyam, 1-53. szám)

1899-02-12 / 7. szám

VÁCI H1R L A t 3 hogy határozzon : hogyan kívánja viszaszerezn i a pénzt s kivánja-e Lencsonak bírói utón való megbüntetését. Olaj Ferenc a bizottság elnöke, ismerteti a bizottság munkáját s kijelenti, hogy ez az összeg csak kis része annak az eltűnt összeg­nek, melyet kit udtak deríteni. Hasonlókép nyilatkozott K. Csereklye István. Most azután izgatott jelenet következett. Racsek János a bizottság tagja szólalt fel. Kérdi, hogy hogyan tűrhetett meg a pénzügyi bizottság olyan embert, a ki az első évben sem tudott elszámolni s a kinél a második üzletév lezárásakor is hiányt konstatált egyik felvett jegyzőkönyv. Izgatottan szólalt fel most Marossy Ferenc a pénzügyi bizottság tagja s védte a bizott­ságot, majd pedig Freysinger Lajos a bizottság elnöke s megmagyarázta, hogy ez a jegyző­könyv rosszul van szerkesztve, mert az a hiány nem hiány, a mint a következő leszámoláskor ki is derült. Azután ismertette a vámügyet elejétől fogva. Egy konzorcium kezében volt évtizedeken a vám, a melyből az rengeteg jövedelmet húzott. Nem akadt senki, a ki fel mert ellenük lépni sem künn sem a közgyűlés­ben. Akkor Lencso Sándor olyan fényes aján-Parczellázás Vác mellett. Több helyről történt felszólításnak engedek midőn jelen soraimmal amaz elhatározásomat közlöm a t. érdeklődőkkel, hogy Vác mellett az altányi dűlőben fekvő, Deákvárnak nevezett pusztámhoz tartozó s vétel útján birtokomba ment földjeimet kétszáz, háromszáz, de legtöbbnyiee négyszáz öles parcellákra osztva parcellánkint eladom. A parcellázott terület a Vácról induló s Kosdnak vezető megyei úttól balra fekszik s éjszak felé terül egy fensikon szép kilátással éjszak felé a Nagyszálra melyet a Magyar Rigi-vé lehetne tenni. 1 órányira a parcellázott területtől nyugatra a borosjenői s visegrádi, délnyugati irányban Vác városára és a mö­götte elvonuló Vértesekre keletre pedig a Váctól Budapestig lenyúló lapályokra. A telep a várostól s igy a vas­­utiállomástól gyalog járva 7 — 10 percnyire a katonai térképelés sze­rint 130 -140 tenger szin feletti magasságban fekszik; Vác városának magassága 111, s igy e helynek, mig egy részt ez emelkedettsége egészségügyi s természet szépségi szempont­ból előnyös mégis a megközelítést nem nehe­zíti sem a teher- sem a személyi közlekedésnek. . Tagadhatatlanul előnyös minden irányban latot adott be, hogy el kellett fogadni s teteme­sen növelte a város jövedelmét. Ámde ily nagy bér mellett Lencso sem tudta sokáig kezelni a vámokat s akkor a közgyűlés úgy intézke­dett, hogy városi kezelésbe veszi a vámokat, de Lencso maradjon a felügyelő. A bizottságot senki sem figyelmeztette arra, hogy Lencso pénzt szed, holott erre nem volt joga. Ha őt, Freysingert csak egy ember is figyelmezteti, rögtön intézkedett volna, de igy egy városi képviselővel szemben még gyanút sem mert senki táplálni. Élénk helyesléssel fogadták Freysinger beszé­déi, mely sok helyen szenvedélyes hangon utasította vissza, hogy a bizottság a város érdekét nem tartotta szem előtt. Dr. Csányi János hasonlókép védelmébe vette a bizottságot s kijelentette, hogy a városatyák közül el kell távolítani Lencsot és bünfenyitő feljelentést kell ellene tenni, összes ingó és ingatlan vagyonára pedig a bírói zárlatot kérni. Gindrich József röviden indokolta, hogy mit köszönhet a varos a pénzügyi bizottságnak s ezért szavazzon a közgyűlés a bizottságnak és elnökének jegyzőkönyvi köszönetét. Általános helyeslés támadt erre s kimond­egy vidéki városnak mint Vacnak közeli fek­vése e telephez. Vegyük a szembeötlőket sorra melyekhez a még egyénenkintrek s sok mások fognak jáiulni. melyeket azonban itt-' mind felemlíteni nem lehet. Nem okoz ugyanis semmi nehézséget, hogy a fővárosban elfoglalt hivatalnok itt lakjék. háttá a polgármester a határozatot, hogy a bünfenyitő feljelentést a közgyűlés elhatározta. A bikák. Pápa Józzef, Huber József és Braun Mátyás tenyésztőbikákat szereznek be. Most már elmúlt a harag s mosoly ült az ajkakra különösen id. Kurdi Bálint beszéde alatt, a ki tüzesen érvelt a mellett, hogy jó bikákat kapjanak a tenyésztők, melyért akkor nemcsak 1 frt 20 krt, de öt forintot is^szivesen fizetnek, ha jó állatot kapnak utána. A főjegyző kérvénye. Dr. Göndör Sándor arra kérte a közgyűlést, hogy a községi bíráskodás alól mentsék fel őt. Idegességével indokolta ezt. Olaj Ferenc azt mondta rá, hogy a főjegyző úr fiatal ember, erős ember, bíráskodjék továbbra is,. K. Csereklye István pedig a főjegyző figyelmébe ajánlotta a vadásztársaságot, mászkáljon velük, elmúlik az idegessége. Szóval nem mentették fél a bírás­kodás alól. Még Blaskovits Elemér nézsai és Huszár Béla keszegi földbirtokosoknak engedték meg, hogy a kosdi vámtól a házak tetején a postáig telefonvezetéket állítsanak fel. Ezzel aztán vége is volt az izgalmas közgyűlésnek. Naponkint ugyanis Vácról Buda­pestre s viszont 7—10 s a nyári évadban még több vonat közlekedik s ebben is már fölényben van oly helyek fölött, melyek jelenleg csak föltételes megálló helyek. A közlekedés a vasutig s igy a városig a most helyreállítandó utón történik. A szükséghez képest a tele­pülők részére társaskocsi közleke­dés is tartható fenn, a melyért azonban évi csekély 30 forintos álta­lány összeg lesz fizetendő egy-egy háztartástól s igy a kocsi közlekedés is biztosítva lesz a viszonyokhoz s szükséghez mérten. Az élelmi cikkek Vácon olcsóbban szerezhetők be mint a fővárosban e tekintetben csak a húst említem, a marhahús pld. 52 kr. legyen az bárminő része, a borjú hús 64 kr. a sertés hús pedig 60 kr. Máskülönben is Vácnak látoga­tott hetivásárai által a telepesek minden esetre meg vannak óva attól, hogy ne legyenek kénytelenek, mint ez oly sok budapest környéki nyaraló helyen meg van — a fővárosba sietni vásár­lásaikat megtenni, ha nem akarnak két-három­­szor oly nagy árt fizetni, mint magában Bu­dapesten. A mi a vizet illeti az igaz, hogy minden egyes települőnek kutat ásni költséges volna, Kilátás a városra. Kilátás a Kálváriára.

Next

/
Oldalképek
Tartalom