Váci Hirlap, 1899 (13. évfolyam, 1-53. szám)

1899-12-24 / 52. szám

VÁCI HÍRLAP

3

— Josefstadtba 39. — Kőniggrécbe 9. — Tercsienstadtba 7. — Kufsteinba 7. — Zárába 3.

— Komáromba 2. — Temesvárra 1. Összesen 169 szabadsághős.

580 aradi fogolytársaimat ötven éven át figyelemmel kisértem s tudomásommal jelenleg a következők vannak még életbe:

1. Budapesten: Máriássy 1849-ki honvédezredes, jelenleg nyugdíjazott cs. és kir. altábornagy. Elitélve volt kötéláltali halálra, kegyelmezve 18 évi várfogságra vasban. Szabadult Olmützből, közel 7 évi fogság után 1856. július 16-án.

2. Maygnaber Gusztáv 1849-ki honvédőrnagy. Elítélve volt golyó általi halálra, kegyelmezve 10 évi várfogságra. Szabadult Aradról 1852. junius 17-én.

3. Schveidel Béla. az aradi kivégzett és martyr halált szenvedett Schveidel József tábornok fia, 1»49 ki huszárkapitány. Elitélve golyó általi halálra. Kegyelmezve 10 évi várfogságra. Szabadult Aradról 1850. február 15-én.

4. Tétényben Zámbelly Lajos 1849-ki huszárezredes. Elitélve golyó általi halálra, kegyelmezve 8 évi várfogságra. Szabadult 1851. február 28-án Olmützből.

5. Nyitra megyében Csendes pusztán Ghiczy Imre 1849-ki honvédszázados. Elitélve kötél általi halálra, kegyelmezve 12 évi várfogságra vasban. Szabadult Aradról 1856. január 16.

6. Szepesváralján Vida Péter 1849-ki huszárkapitány. Elitélve golyó általi halálra, kegyelmezve 12 évi várfogságra. Szabadult Aradról 1852. junius 17-én.

7. Kolozsvárt Végh Bertalan 1849-ki huszárőrnagy. Elitélve golyó általi háláira s kegyelmezve 10 évi várfogságra vasban. Szabadult Aradról 1852. julius 15-én.

8. Aradon Erdőfi Augusztus Ferenc 1849-ki honvédőrnagy. Elitéivé 5 évi várfogságra. Szabadult Aradról 1851. február 28-án.

9. Senovicz Frigyes 1849 ki táborkari őrnagy. Elitélve 15 évi várfogságra és szabadult Aradról 1856. julius 15-én.

a hajókat is úgy változtathatják, mint az érzelmeiket.

Mig ő igy töpreng, Adrienne táncolt, hevült arcával siet üdvözölni Clarisset. A vágy, titkát barátnőjével megoszthatni, ösztönzi. Elvezeti a táncteremből, egy déli növényekkel telt szobába. Itt leülnek.

— Ma tehát bemutathatom neked az egyedüli férfit, ki érdekel. Kérlek Clarisse, kíséreld meg jobb véleményre hangolni kedélyét.

Elmondja, mennyire szereti e jégembert. Clarisse végig hallgatja s ígéri, mindent elkövet barátnője érdekében. Magában szánja a szegényt, ki azt hiszi, a szerelmet is úgy lehet valakire ráoktrojálni, mint más véleményt. De nem akarja keseríteni őt. Adrienne boldogan ölti kezét karjába. így haladnak újból a táncterem felé.

— Jöjj édesem, mindjárt megkezdheted az ostromot, bemutatom a jégembert, Törtely Ferenc alispánt neked.

Ha Adrienne nem lett volna úgy elfoglalva önmagával, észrevehette volna a hatást, mit e név hallása barátnőjévé tett Azonban össze szedte minden erejét, hallgatást parancsolt szivének s ismét a hideg lady lett, mint őt általán nevezték. A szüi.órát arra használta fel Clarisse, hogy és revétlenül eltűnt. Végig ment a hosszú folyosón s már végére ért, midőn az egyik teremből, mely a dohányzó volt. zene és ének hallatszott ki. Kellemes bariton hang éneklé hozzá a szöveget:

Nagy a világ, végtől végig bujdosom,

De bánatom, nagy bánatom elfeledni nem tudom.

10. Újvidéken, Tóth Antal 1849 ki mérnökkari százados. Elitélve golyó általi háláira s kegyelmezve 16 évi várfogságra vasban, szabadult Aradról 1856. április 15-én.

11. Vácon, Forsthuber Vilmos 1849-ki hadfogadó honvédőrnagy. Elitélve 6 évi várfogságra és szabadult Aradról 1852. március 14-én.

12. Szintén Vácon, e sorok Írója, Kovách Ernő 1849-ki honvéd-őrnagy. Elitélve kötél általi halálra, kegyelmezve 16 évi várfogságra vasban, szabadult Aradról 1856. december 2-án.

Tehát az 580 vértanuságot szenvedő honfitársaim közül, elemésztette annak a lepnagyobb részét az idő vasfoga, ezen ötven év alatt tudtommal csak az itt felsorolt 12, hazánk szabadságáért vértanusagot szenvedett honfiaink vannak még életben. Azonban ha volnának ezeken kívül még néhányat), a kik éleiben lennének, szolgáljon azoknak Keszi Hajdú Lajos, kiváló érdemű honfitársunk felszólítása buzdításul, hogy érdemdús neveiket szintén közöljék és ne hangzók el eredménytelenül annak azon tiszta hazafiui érzéssel irt szavai: És ti száz meg száz börtönmartirok, mélyen hallgattok, senki sem emlékezik reátok, talán már mind pihentek a szenvedések után? Mily magasztos volna, ha ti, kik még éltek, felszólaltok, hogy megfogyva, de még élünk !

Kovách. Ernő.

Nyilatkozatok a városunk világításáról.

Vác, dec. 20.

Egyik munkatársunk, a ki nem a megbízhatóságáról nevezetes, a héten rohanvást futott a szerkesztőségünkbe.

— A városatyák fáznak a világítási kérdéstől ! szólt pihegve.

— Hogyne fáznának, hiszen tél van.

— Rossz vicceket nem kérek válaszolt komolyan a megbizhatlan ur, itt vannak az adataim.

Ezzel elénk tette az alábbi intervju sorozatot. Átolvasva, úgy véljük, hogy még sem lesz

Elhangzott a dal, zene, helyét pohár-csengés váltotta fel. Lehajtotta fejét s csendesen ment kitűzött célja, Adrienne szobája felé. Fehér volt itt minden, vagy csak a besütő hold fehéres fénye tette azzá ? Clarisse leült a fehér selyem párnázott kis székre, szemben az erkélyajtónak. Egy kiváncsi holdsugár felkereste őt s már szemlelni látszott, vájjon az ő sugara, vagy a nő arca halványabb-e? Valami vonzó lehetett a kiváncsi sugárban, mely magával ragadta a nőt.

Ki tárta az erkélyajtaját s kilépett rajta. Miszikus csend, gyönyörű, igazi karácsonyi kép, milyent csak a képzelet festhet magának, fogadta. Ünnepelt a természet is. Csillagsereg glóriát font a faóriások koronája felett. Az ég azúrja oly tiszta volt, mint az ártatlanok lélekmezeje. Az erkély előtt, rengeteg erdő összegabolyodott gályával, oly látványt nyújtott, milyent tenger járó búvárok látnak, a korallok között. Távolabb a falu ablakaiból előcsillanó lámpák fénye, az éjféli misére hívogató harang csengése mind azt látszott neki mondani:

Bocsáss meg; feledj; s te is boldog lész.

Mikor férjét elhagyta nem tudta, hogy könynyek is vannak. Sokkal mélyebben volt sértve hiu-ága, mintsem sírni tudott volna. A nő legszentebb érzelmét látta megsértve, hogy férje az ő bálványa, megcsalta őt, egy . . . táncosnő miatt. A fájdalom megfagyasztotta lelkében a kortyét. És most annyi évek múltán előtörnek a múlt emlékeire a könyek, végig peregnek arcán s az erkély párkányán gyöngyszemekI egészen úgy, a mint azt kiváló és megbizha! tatlan munkatársunk leírta s azt hiszszük, hogy némi fallácia van soraiban. Mindazonáltal közzéteszszük, remélve, hogy ezt a kedves munkatársunkat, azzal, hogy kéziratát közzé adjuk, egyúttal elriasztjuk az írástól:

Szeretett városunk vezérembereit és névtelen nagyságait bejártam Nem szólva arról, hogy mennyi cipőt koptattam (vagyis a napilapok nyelvén szólva költséget és fáradtságot nem kíméltem) legnagyobb és legerősebb célom volt, hogy megtudjam, ki mint vélekedik a világítási ügyről s ha már vélekedik, melyik világítási rendszer mellett tör lándzsát. line a kérdések és a válaszok, a melyeket kaptam :

Di*. Zádoi* János. A polgármestert szenzációkban utazó munkatársunk nem találta hivatalában. Azt mondták, hogy a pénzügyi bizottság ülésén van. Tudósitónk bevonult a másik szobába s ott a kényelmes fotelben végignyujtózott, hogy bevárja majd a polgármestert. A nagy várakozásban elaludt s következő jelenet játszódott le szemei előtt:

Az Úr: Tenger sok a bűne a földnek. Elhatároztam, hogy eltörlöm, menj Mihály főangyal, hirdesd ki, hogy a föld befejezte népével együtt a pályafutását.

(Mihály arkangyal egy nagy trombitát vesz elő s távozik. De egy kis negyedóra múlva visszajő.)

Az Úr: Nos kihirdetted ?

Mihály: Teremtőm, ne sújts engem, de lehetetlen még a világot eltörölni.

Az Úr : Ugyan miért ?

Mihály: A mint leszálltam a mennyekből, Vácon akartam először trombitám megszólaltatni, de eszembe jutott, hogy dr. Zádor János polgármester megígérte városának, hogy a helybeli újságban cikket ir a vizgáz előnyeiről és hasznáról. A polgármester még mindig Írja, hát mielőtt a cikk befejezést nem nyer, lehetetlen a világot eltörölni . . .

Helnisch Richard és Bunyata Vince: Olyan világitó anyag, a melylyel főzni is lehet, fűteni is és se

nek fagynak meg. Megbocsájtani ? Nem, nem lehel. A mi egyszer romba dőlt, egész nem lesz soha. Mégis miért sirt tehát ? Mi engesztelé fel a megdermedt könyeket? A múlt emléke? Eljátszott üdve, ifjú kora, melyet feláldozott, egy méltatlannak? Vagy a rég hallott hang, mely még most is ott cseng-bong fülébe? Nem eszmél még akkor sem, midőn az a hang, közvetlen mellette szólal meg:

— Az égre, ily könnyelműség. Jöjjön, meghűti magát. Báli ruhában, fedetlen nyakkal itt állni.

A nő megingott, de csak pillanatra, parancsolólag mutat az ajtóra:

— Távozzék.

A férfi e helyett ölébe ragadja mint a durcáskodó gyermeket, beviszi a szobába, rázárja az erkélyajtót.

— Nem távozom addig, mig meg nem hallgatsz Flóra. A világot összejártam, kereslelek. Bűnhődtem, pillanatnyi szeszélyem miatt keserűn. Látod ez ősz szálakat hajamban? Tudod most már miért lett az arany ezüstté? Vezeklettem, vezeklek még évekig, csakhogy ismét felleltelek, enyémmé lehetlek elveszettnek hitt üdvösségem.

A nő minden izében megremeg. Fogai összeütődnek, az izgalom, vagy a hidegtől.

— Mi jogon merészelt hozzám nyúlni, miért e hang, melyen hozzám beszél ? Mi nem létezünk egymásra nézve. Azon a napon, mikor elhagytam házát, a gyerekasszonyból érett nő lett. Tudtam mi a kötelességem. Elhagytam, mert nem tudtam a boldogságom mással meg-