Váci Hirlap, 1899 (13. évfolyam, 1-53. szám)
1899-11-12 / 46. szám
Tizenharmadik évfolyam. 46. szám. Vác, 1899. évi november 12. VÁCI HÍRLAP Előfizetési árak : Egész évre...............................6 frt — kr. Félévre....................................3 frt — kr. Negyedévre................................1 frt 50 kr. EGYES SZÁM ÁRA 12 KR. Társadalmi és közgazdasági hetilap. Megjelenik: minden vasárnapon reggel, Kapható a kiadóhivatalban. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VÁC, Géza király-tér 3. szám. Ide küldendők a lap szellemi részét illető közlemények, előfizetési pénzek, hirdetések és hirde tósi pénzek. Nyiit-tér sora 30 kr. Kiadótulajdonos: Felelős szerkesztő: Bélyegilleték minden beiktatásnál 30 krajcár. __ , _ n , . Dérmentetlen leveleket nem fogadunk el. xVOVách £rnŐ. DerCSényi JJ6ZSŐ. HIRDETÉSEK jia.táaa.yosaaa. felvétetnek:. Kéziratok vissza nem adatnak. Csak tervezzünk. Vác, 1899. nov. 9. Tervezni, halogatni, de semmit kellő időben elvégezni, ez a magyar ember legfőbb tulajdonsága. Számtalan olyan cél merül .el, melyeknek megvalósítása igazán közérdekű dolog volna, de mi csak tovább tervezünk, a legjobb eszme kivitelét halogatjuk, semmit be nem végzünk. így vagyunk a szegényügy rendezésével is. Némelyik vármegye, némelyik város alkotott, vagy alkot a szegényügy rendezésére vonatkozó szabályrendeletet, annak kellő végrehajtásáról nem gondoskodik, de azért úgy véli, úgy hirdeti, hogy minden a szegényügyre vonatkozó kötelességének eieget tett. A szegényügy rendezését ma már nemcsak emberbaráti érzelem,-de a társadalom békéjének megóvása is követeli. Nagyon szép, vallásos érzületre való dolog ha valaki a szegényügy rendezését sürgeti, vagy azt tűzi ki egyik feladatául; de az alsóbb néposztály fészkelődését, olykor fenyegető magatartását figyelemmel kisérő ember már nemcsak humanitási, hanem közbiztonsági szempontból , is azon van, hogy a szegényügy általánosságban, gyökeresen és végleg rendeztessék. Mindez mit ér azonban, ha legtöbb ember csak tervez, halogat s némelyik jóakaratu igyekezete csupán óhajtásnak marad. Nyáron át, vagyis olyankor, midőn minden bokor szállási ad a szegényeknek, midőn az ég madaraival a szegé• nyék is megtalálják azl, a mi nem engedi őket éhen elpusztulni, alig jut valakinek eszébe a szegényügy. Ha beköszönt a hideg időjárás, ha a meztelen éhezők hajlék, meleg ruha és élelemért esengenek, akkor ismét felvetjük azt a kérdést, hogy a szegényügyet rendezni kellene, Télen át aztán tervezünk, halogatunk, mig a tavasz eljő s akkor úgy képzeljük, hogy van még idő ezen ügyet rendezni. Épen azért vetettük most fel eme kérdést, hogy az erre hivatottak kellő időben próbáljanak a felett gondolkodni, hogy a jövő télen ismét hangosan panaszkodó szegényügy miként volna oly sok halogatás után megoldható. Ez a kérdés leginkább szól Vádiak. Vác ugyanis még nem alkotott szabályrendeletet, de alig tett a szegények érdekében valamit. Igaz, hogy a szabályrendelettel betakarni, jól tartani a szegényeket egyelőre nem lehet, de el kell ismernünk, hogy ez is több a semminél, több azon községek cselekményeinél, melyek vagy rá sem hederitenek ez ügyre, vagy tervezgetés és halogatással késleltetik annak megoldását. A művelt országok népesebb városaiban régen rá jöttek arra, hogy a szegényügy megoldása sürgős kérdés. Innen van, hogy a legtöbb külföldi városban menházakat, árvaházakat emelnek, népkonyhát állítanak, szóval minden lehetőt elkövetnek arra nézve, hogy a vagyont fenyegető szegénység nyomorát enyhítsék. Mindez nem a humanizmus kifolyása, hanem abból származik, hogy a fényes paloták boldogságban, kényelemben élő tulajdonosai remegtek azoktól, a kik pincelakásokban, lebujokban, kapuk mélyedéseiben húzták meg az idő viszontagsága elől magukat, vagy rongyokban dideregték szabad mezőkön át a hideg éjjeleket. A kik megunták az éhséget, a hideget, történt, hogy a parancsnoki hidra felkapaszkodott egy német és megszólítja a kapitányt: — Jó napot kívánok, én is kapitány vagyok. — Isten hozta, kolléga ur. És hol jár a hajója ? — Hát kérem, kolléga ur, harminc hajóm jár a Volgán, vagy tizenöt a tengeren. Ennek az egy kollegának vagy ötven millió forintja úszik az édes és sós vizeken. Ily urakat vitt legutóbb Gottschali István, a kire méltón büszke a társaság és a kinél jó kezekre bízzák a legszebb hajót, a Sophiet. Szépen meg volt telve a Zsófi. Egy pár száz tonna vöd a gyomrában a Dréher-féle sörből, a melyet Orsován fog kiadni magából, utasa is volt több háromszáznál. Dunaföldvárra vittünk egy derék úriembert, a ki szintén kollega, mert a Dunán tizenegy vontatógőzőse úszik, most készül a tizenkettedik. (Ezt alighanem Dreyfus-ra fogja elkeresztelni, mert mint ő mondja, az összes hajóinak aktuális neve van ) Nagy kedve volt alsósra. (Bocsánat, utazás manapság ilyes szolid játék nélkül nem esik meg.) Hat folyt a játék. Elég legyen annyit mondanom, hogy a derék úri ember Dunaföldvárig nem vesztett annyit, hogy egy hajóját elkellene adnia. Kisharta alatt kiültek a csillagok az égboltra, a másodkapitány téli kabátot s meleg kesztyűt Gottschall hajóján. — A Váci Hírlap eredeti tárcája. — — Hej, az apátoké voltatok, ti szárazföldi patkányok, nem megmondtam, hogy tegnap nagyon felhúztátok a kéményt, csáklyát hamar! Mit bámulsz te? Hozd a lajtorját ! Kikötünk a vámháznál ! Igen, tisztelt hölgyeim és uraim, mi már utón vagyunk. Ha a Zsófi (a hivatalos nyelven Sophie) éles füttyje nem figyelmeztetett volna az indulásra, az erős hangon elmondott szavak az utazást jelentik már. Es itt bocsánatot kérek, a kik az útirajz féléket nem szeretik, fordítsanak tovább, mert bizony itt az aldunai útról lészen szó. Hányszor megírták már, hányszor beszéltek róla, a kik beutazták s mégis, a kik elolvasták az útirajzokat, alig ismertek rá az Aldunára. lm, próbálom én is megfesteni silhuettejét a néhány száz kilométeres útnak. Ott állottunk a menetrendben ki nem tűnhetett állomáson, a vámháznál ötven méternyire a hatalmas alkotástól, a Ferenc-József hidtól. Oda kellett húzódnunk, mert a Zsófi kéménye megbicsaklott és nem akart összecsukódni. A ki pedig feonjelzett ékes szavakkal tisztelte meg a matrózokat, az Gottschall István volt, a felső és az alsó Dunán udvariasságáról és szakképzettségéről hires kapitány, a kinek 12 óra 35 percig tart a szolgálata, mig elhagyjuk a fővárost, mig a gyárkémények az őszi, déli gyenge ködben eltűnnek. A Zsófi csáklyákkal való kapacitálásra engedett, a kéménye félénken összehuzódott s mi a másik percben átúsztunk a Ferenc-József hid, az ötödikben pedig a vasúti hid alatt. A Sophie a legszebb alkotása a dunagőzhajózási társaságnak. Az ötvenes években szülelett, a vele egykorú hajókba mind vagy gabonái raknak már. vagy valamelyik állomáson kikötő gyanánt szolgál, csak a Sophie, ez a nagy 71 méter hosszú, széles hajó tartja magát s járja az Aldunat. Nem én mondom, hogy a legszebb hajója a társaságnak, a szakmunkák állitják és azok a fotogralikus felvételek a Duna minden tájáról, a melyek éppen akkor mutatják be a festői Dunatájékot, midőn rajt’ a Sophie átúszik. Mintha eppen csak ez az egy hajója volna a társaságnak, úgy használjak minden nevezetes alkalmakkor. A német császár napokat töltött a fényesen, akkor királyi pompával berendezett hajón, leg- I utóbb is néhány száz hajós egyleti tagot hozott I Pozsonyból a budapesti kongresszusra. Ekkor
