Váci Hirlap, 1899 (13. évfolyam, 1-53. szám)

1899-10-29 / 44. szám

Tizenharmadik évfolyam.

44. szám.

Vác, 1899. évi október 29.

VÁCI HIRLA

Előfizetési árak :

Egész évre..............................6 írt — kr.

Félévre....................................3 frt — kr.

Negyedévre..............................1 frt 50 kr.

EGYES SZÁM ÁRA 12 KR.

Társadalmi és közgazdasági hetilap. Szerkesztőség és kiadóhivatalt

Megjelenik: minden vasárnapon reggel. V^C’ Géza király-tér 3. szám Kapható a kiadóhivatalban.

Ide küldendők a lap szellemi részét illető közlemények, előfizetési pénzek, hirdetések és hirdetési pénzek.

Nyilt-tér sora 30 kr.

Kiadótulajdonos:

Felelős szerkesztő:

HIRDETÉSEK

Bélyegilleték minden beiktatásnál 30 krajcár. Bérmentellen leveleket nem fogadunk el.

Kovách Ernő.

Dercsényi Dezső.

jTitányosan íel-srétetn-elc. Kéziratok vissza nem adatnak.

Magyar kereskedelem.

Vác, okt. 25.

Mióta a névmagyarosítás eszméje oly nagy hódilásokat telt, azóta feltűnően hal^d előre a magyarosodás ügye. úgy a közéletben, mint a kereskedelemben.

A kereskedelmi kamarák lelkes felhívásaira sok helyütt magyarosították a cégtáblákat és az üzleti könyveket.

Nem kell nagyon messzire visszaemlékeznünk, mert csak pár évtized előtt is, jóformán általános volt a német szó a kereskedők üzleti helyiségeiben. Ha a vevőkkel magyar nyelven beszéli a kereskedő segédével, üzleti ügyfeleivel németül társalgód. A levélbeli érintkezések is német nyelven folytak. Magyar levelezőt kevés nagykereskedő tartott szükségesnek alkalmazni.

Csak mikor a sajtó csipösvégű ostorával nyaka közé suhintott a jogosulatlan germánizmusnak, a publikum pedig visszaküldözgette az idegen fogalmazásu fehivásokat, reklámokat és leveleket, kezdte a kereskedő magyarul is megdicsérni a portékáját és igy született meg a kény| szerűség pressziója alatt a magyar leve] lezés is.

Alulról fölfelé kezdett magyarosodni a i magyar kereskedelem. És ezt Bécsben igen hamar észrevették, mert a német nyelvű utazóikat csakhamar kicserélték magyarokkal, vagy magyarul tudókkal.

Bécsben nem egy nagykereskedő cég van, a hol egy-egy magyar segédet alkalmaznak, hogy a magyar ügyfelekkel való érintkezés megkönyittessék. Megtörtént már, — elég szégyenére a magyar kereskedőknek, — hogy német nyelvű megkeresésére magyar nyelven kapta meg a választ Bécsből. Sőt tovább menve, a világkereskedelemre berendezett nagyobb | kereskedőcégek is azon vannak, hogy l Magyarország számára magyar levelező| két tartsanak.

Mégis csodálatos, hogy hazánkban elég nagy azon kereskedőknek száma, a kik németül vezetik könyveiket s kiteszik magukat annak, hogy a külföldi nagykereskedő cégek által lefőzessenek. De tovább menve, még cégfeliratuk is német. Ez már valóban nem szép dolog s csak

azon csodálkozunk, hogy ilyen cégeket felkeresünk s ilyenekben vásárlásokat eszközlünk. És ha kénytelenek vagyunk az ilyen üzleteket igénybe venni, hát nem érdemli e meg a magyar közönség, hogy a német cégtábla helyett magyar felírás ékeskedjék az üzleteken. A német cégtábláknak nincs létjogosultságok.

A magyar kereskedő nagy szolgálatot tehet magyarositási mozgalmainkban és pedig azáltal, ha a vele közvetlenül érintkezőkkel a lehetőség szerint magyarul beszél, a német kereskedelmi utazókkal pedig nem áll szóba.

Ámde a magyar kereskedelmet igazán megmagyarositani nem fogjuk tudni addig, a mig annak tekintélyt nem szerezhetünk. E tekintélyt pedig csak úgy lehet megszerezni, ha erre a pályára képzettséggel és tehetséggel bíró egyének is vállalkoznak. •

Ügy lesz tekintélyes a magyar kereskedelem, ha vagyonos szülők felső kereskedelmi iskolákat végzett gyermekei a kereskedői pályára szorittatnak tőkéjükkel együtt. Hiszen a kereskedői pályán épen

A holló.

A fürge toronyóramutatóra

Holló repült s ott gubbaszt csöndesen.

Nem jár a mü egy másodpercre sem. Büszkén nyílik a holló csőre szóra:

— Megállítom íme az időt!

Marad minden, -qiint ezredévek óta Helóta lesz tovább is a helóta;

Aldbhagy majd a régi, régi gög . . .

. . . Látják kisleíküek s csüggedve nézik :

— Karunk hiába küzd, hiába vérzik, Örökre rab marad immár a rab.

. . . De félre bánat és te dóré holló Magadnak büvhatalmat vagy bitorló :

Az óra áll csak, az idő hatad t . . .

Palotai Hágó. Küzdelem a milliókért.

— A Váci Hírlap eredeti tárcája. —

Irta: Seregélyest Ferenc.

Elöljáró beszéd.

Rémséges hive voltam mindenkor a szabad■elvüségnek. Mindig azt tartottam : ne korlátozzanak bennünket előirt formák, módok semmiben, tegyük azt, a mi jól esik.

Gyűlöltem ennélfogva minden etiquettet, lenyűgöző társadalmi szokásokat és épen semmit sem adtam arra, mit tartanak az etiquettnek engedelmeskedők az én saját fogalmaimról az illik, nem illik tekintetében. A mióta meg beütött a secessziós világ, azóta mindenben secesszionistának vallottam magamat.

Azonban, tisztelt hasonló véleményen levő urak és még inkább ugyanily hölgyek, ne méltóztassanak örülni annak, hogy egy hívükkel több van, mert azonnal meggyőződhetnek arról — a mi fájdalmas lesz, de igaz — hogy én már nem vagyok az önök elvének hive, sőt nem is lehetek az.

Mi az oka ? Majd elmondom s önök be fogják látni, hogy igazam van.

Vallomások.

Minden ember életében épugy, mint a bárányhimlő és az első szerelem, fellép és kitör a gyűjtői szenvedély is. Az emberek közé tartozván jó magam is, rajtam is kitöre. Jó Ízlésemre vall, hogy nem botokat, vagy esőernyőket, sem szivarvégeket, vagy cigaretta hüvelyeket, de pénzt sem kezdtem gyűjteni, hanem az ezeknél sokkal ideálisabb levelezőlap gyűjtésbe fogtam.

Komolyan, a mint ez az én koromhoz illik, I minden gyerekes mellékgondolat nélkül foly! tattam a megkezdett gyűjtést, a legszebb ered| ménynyel. Önök be fogják látni, hogy mást j mint tájképeket nem gyüjthettem, ha megmon- S dóm, hogy ép azon a kellemetlen őszön vettem i meg az első barna fürtös parókát, védelméül | gyér hajzattal fedett koponyámnak.

I Hogy mi indított rá — már nem a paróka | vevésre, hanem a gyűjtésre — megmondani J talán már nem is tudnám. Talán láttam valaj hol s az tetszett, vagy talán nem láttam vala- 1 hol s az nem tetszett. A mi mellékes.

Elég az hozzá, alig két hónap múlva gyönyörű gyűjteményem volt, a mit én is csak olyan büszkén adtam látogatóimnak kezébe, akárcsak önnök tisztelt hölgyek és urak. Az igaz, hogy a legtöbbnél ez majd nem annyit jelentett, mintha a kilincset adtam volna a kezükbe. Épugy, mint az önöknél van, tisztelt előbb említettek.

Minthogy pedig ebben a pontban elmondottakból semmiképen sem lehet még következtetni az első pontban kimondott szentenciámra, magyarázattal tartozom önöknek, ha ugyan kiváncsiak. Hogy azok legyenek, megvallom, törekvésem is volt. S az utolsó vallomással végezvén, áttérek arra, a mi tulajdonképen e tárca tárgya s kezdem.