Váci Hirlap, 1899 (13. évfolyam, 1-53. szám)
1899-10-08 / 41. szám
VÁCI HÍRLAP 3 Meghallgatták, hogy a belügyminiszter jóváhagyta az 1897-ik évi gyámpénztári mérleget s azt is, hogy a váci idősb káptalant ezentúl Bucsek István theol. tanár fogja képviselni. A püspök végrendelete. Egy pillanatra a tanácskozó terem eltelt az elhunyt püspökünk emlékével. A városi tanács bemutatta dr. Schuszter Konstantin püspök végrendeletét, melyet hiteles másolatban a járásbíróság kiadott. Böngészték, nézték a végrendeletet s aztán megmondta a polgármester, hogy rendben vagyunk vele. A püspök minden összeget, a melyet Vácon jótékony célra szánt, letett, nincs több követelésünk a hagyatékból. A kis sorház és a szavazások. Leégett a kis sörház hátulja. A biztositási összeget 2488 frt 22 krt. megkapták érte. Mit csináljanak vele? Azt határozták, hogy kiadják a tanács utján a pénzügyi bizottságnak, tegyen jelentést a sörház felépítéséről. Remélhetőleg gyorsan meg lesz ez s a régi csúf épület helyébe modern épületet emelnek. Addig is a harmadfélezer forint kamatozni fog. Névszerinti szavazás következett volna most. A kötőszövő gyár egy kis darab földet, Bauer Mihály meg egy nagyobb darabot akar a várostól megvenni s ime negyedszer tűzték a napirendre. Nem volt ellene semmi kifogás, úgy vették hát, mintha egyenkint minden városatya beleegyezését adta a telkek eladásába. Kurdi és Leyer. Két kis gazdát küldenek ki a mezőgazdasági tanulmányútra. A gazdasági bizottság Kurdi Ferencet és Leyer Mátyást jelölte ki. — Jól van! — mondták rá a városatyák, ámde Kurdi Bálintnak itt egy kis panasza volt. Ő és Schmidt Ferenc ment a múlt évi tanulmányútra. Sokat láttak, tapasztaltak is, de az őszi út elmaradt, pedig a vármegyei gazdasági i egylet megígérte. Azt szerette volna tudni, hogy hova is sikkadt el az őszi út. résben. Babusgatják, cirógatják, mint valami kis gyereket, szinte vetélkednek a hízelgésben, az ura is, meg Berényiék is. Csupa gyöngédség és szeretet körülte minden. 0 nem látja azokat a gyűlölködő, gyanakodó pillantásokat, melyeket egymás közt váltanak odakint Berényiék meg a férje; nem hallja azokat a félig elrejtett szavakat, melyekben egy rettenetes vád lappang, a mit azonban mégsem mernek nyíltan kimondani. Az ember nem tudhatja, hogy fordul a dolog s ha nincs végrendelet és gyermek sincs, hát a vagyon mégis csak visszakerül a rokonok kezére. Csak a végrendelet, az nyugtalanítja Berényiéket. Hogy lehetne azt megtudni ? Valahogy szépen, valahogy gyöngéden. Berényi a feleségére, az asszony az urára tolja: — Te inkább szólhatnál. Berényi Gáspár egynéhányszor próbálgatja: de a bamba kis beteg asszony nem érti. Laci is beszél neki valami affélét, hogy gondoskodni soha sem fölösleges. Ám Ida azt sem érti. Olyan nehéz, olyan kábult most mindig a feje. Az a sok antipirin az oka bizonyosan. Berényiék látják, hogy már nem húzhatja sokáig a beteg. Az orvosok már háromszor is tanácskozásra gyűltek. — Most már itt az ideje, szólni kell komolyan, — vélte Berényi Gáspár. De a beteghez nagyon nehéz hozzáférni. Sajó | Laci sejtheti, hogy mi a rokonok szándéka s most mindig őrzi ott az ágynál beteg feleségét. — Keresse a gazdasági titkáron — szólt közbe Korpás Marci bácsi s ezzel Kurdi Bálint panaszával is végeztek. A Kecses. Egy kis élénkséget vitt a tárgyaló terembe a Kecses-ügy. Huber József földbirtokos Kecses nevű simmenthali bikáját találta a bizottság a legjobb apaállatnak, megérdemli a jutalmazást. Jelentette a főjegyző. — Éljen ! — kiáltotta Freysinger s nyomban az egész képviselőtestület úgy megéljenezte a Kecsest, hogy akármelyik képviselőjelölt megirigyelhette volna tőle. — Tessék elővezetni a Kecsest! — kiáltották többen — hogy lássuk! — Huber úr csináltasson róla anzicht kártyákat! ■— szólt közbe élénk derültséget keltve Korpás Márton. Október 6. A kegyeletnek s a hősök iránt tartozó szép lelkesedésnek adta ezután a tanujelét a város képviselőtestülete. Révész Béla és Kovách Ernő adták be a következő indítványt: Indítvány. Beadják Kovách Ernő és Révész Béla képviselők. Ez év október 6-án lesz ötvenedik évfordulója nemzetünk egyik leggyászosabb napjának. Ezen a napon Batthyány Lajos gróf és a tizenhárom halhatatlan hős, a haza és a szabadság szent szolgálatában, a vesztőhelyen mártír halált szenvedett. Hazafiúi kötelessége minden igaz magyarnak e napon nemzetünk vértanúi örökké dicső emlékezetének áldozni. Boruljunk le áhítattal szent emlékük előtt, e napon a kegyelet nemes érzete-hasson át minden magyar embert. Tiszteletteljesen indítványozzuk: 1. az összes hitfelekezetek kéressenek fel, hogy ezen napon templomaikban gyászisteni tiszteletet tartsanak. — 2. kéressenek fel tanintézeteink elnökei és igazgatói, hogy ezen nepon ne tartsanak előadást. A tanuló ifjúság vegyen részt az isteni tiszteleteken és tartsanak e nap jelentőségét tárgyaló gyászünnepély. — 3. a lakosság felkéretik, hogy — Oh a gyalázatos képmutató! — dühöng magában Berényi Gáspár. De nyíltan csak a parasztok szoktak ököllel nekifordulni egymásnak, az ilyen úriemberek kezet szoritnak s csak az egymás háta mögött próbálják rászedni egymást. Szegény kis Idának a feje most még kábultabb, még zavarosabb s nem érti meg, hogy mit akar a bácsi a végrendelet emlegetésével. A nagy gyöngeségtől elalélva hanyatlik hátra a párnára. Mikor azonban estefelé Laci is előhozza a végrendeletet, eszébe jut, hogy már a bácsi is beszélt arról. — No lásd, édes, hát aláírod, ugy-e? — szól a férj, a beteg lázas homlokát simogatva. — Alá, alá, — susogja az, a nélkül, hogy jóformán tudná, miről van szó. Rögtön hivatja Sajó Laci a közjegyzőt. Két tanú is azonnal akad. Késő este elkészül a végrendelet. A közjegyző fölolvassa s megkérdezi : — Ez a nagyságod határozott akarata ? A beteg ott fekszik félig aléltan, csak nehéz, hörgő lélegzése hallatszik. — Szólj, kedves, szólj, — nógatja az ura; — mondd hát, hogy igen. — Igen, — sóhajt a beteg. — írd alá, kedves, — sürgeti tovább a férj. Föltámasztja a párnák közt s kezébe dugja a tollat. Még vezeti is a papiroson, a mint a reszkető gyönge kéz nem bírja megtartani a tollat. Most már alá van Írva a végrendelet, a tanuk ezen napon házaikra gyászlobogót tűzzenek ki. — 4. a város gróf Batthyány Lajos sírjára Budapesten és a 13 vértanú emlékére Aradon, küldöttség által hoszorut helyez. Hazafiui tisztelettel : Kovách Ernő s. k., Révész Béla s. k. így is határoztak. A küldöttség, mely Kovách Ernőből, Révész Bélából és dr. Göndör Sándorjból állott, csütörtökön kelt útra. Vasárnap dr. Zádor János vezetése alatt útra kel a másik küldöttség, hogy Batthyány sírjára letegye Vác város kegyeletének jelét, a város színeivel diszitett, nagy koszorút. Helyi és vidéki kirek. Október (L Vác, okt. 7. Végtelenül sajnáljuk, hogy nem Írhatunk sablonos tudósítást. Október hatodika ez évben a magyar nemzet legnagyobb ünnepe s ezt a legnagyobb ünnepet nagyon sok disszonáns hang megzavarta. Azoknak a legendás hősöknek emlékét sértenők meg, ha most magyarázattal szolgálnánk, mi az október hatodika a magyar nemzetnek, azért tehát egyszerűen csak az ünneppel összefüggő eseményeket regisztráljuk némi komentárral. Gyászba volt a város. Gyászlobogót lengetett az őszi szellő a legtöbb házon, még olyanokon is, a melyeken Kossuth temetésekor gyászzászlót nem lehetett látni. A püspöki palotán is ott volt a zászló, több állami hivatalon is és ez általános örömet keltett. Mise volt a felsővárosi plébánia templomban. Minden év október hatodikén gyászmise van, most is az volt. A jó Czettler bácsi mondotta meghatottan, ájtatosan s a közönség imába merülve hallgatta. A városi határozat úgy szólt, hogy a városatyák testületileg jelennek meg a gyászmisén. Igen, ott dr. Zádor polgármester, a városi tisztviselők s az öregebb városatyák egy nagyon kis része. A többinek eszébe sem jutott a félszázados évforduló. Legtöbb városatya hirdeti, is aláírták s a közjegyző ajánlja magát. A beteg ismét aléltan visszahull párnáira. De nemsokára hirtelen fölriad, mintha tompa elméjében csak most világosodnék meg: — Meghalok ? — hörgi rémülten s lázas szemei kimerednek ólomszinüvé vált arcából. — Oh, dehogy, kedves, élni fogsz, jobban leszel, — siet megnyugtatni a férj s gyöngéden megsimogatja a csontvázzá száradt arcot. A rémület azonban nem tűnik el arról az arcról s erőlködve emeli föl gyönge kezét, hogy eltolja a simogató kezet. Ám újra ájultan esik vissza. Többé nem is tért teljesen eszméletére, csak öntudatlan lázban félrebeszélt. — Megölte a gyilkos, — kiáltott föl Berényi Gáspár. De csak otthon, szűk családi körben. Mert a temetésen már együtt álltak a koporsó mellett. Mit ér a harag ? A végrendeletet már megmásitni nem lehet, barátságos utón ellenben talán mégis kicsikarhatni valamit ettől a gazembertől. S ki tudja, hátha föltámad a régi láng ? Ügy látszik, hogy megint közeledik Rózához. Az ember csak nem ronthatja el a saját leányának a szerencséjét. És az egész fényes gyülekezet mind tisztelettel emel kalapot a gyászoló özvegy férfi előtt s részvéttel szorongatja kezét. Ugyan ki kiáltana rá az ilyen tekintélyes gazdag fiatal emberre : — Te gyilkos! Vértesi Arnold.
