Váci Hirlap, 1899 (13. évfolyam, 1-53. szám)
1899-10-08 / 41. szám
Előfizetési árak : Egész évre...................6 frt — kr. Félévre.......................3 frt — kr. Társadalmi és közgazdasági hetilap. Megjelenik; minden vasárnapon reggel. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VÁC, Géza király-tér 3. szám. Ide küldendők : EGYES SZÁM ÁRA 12 KR. Kapható a kiadóhivatalban. mények, előfizetési pénzek, hirdetések és hirde tési pénzek. Nyilt-tér sora 30 kr. Bélyegilleték minden beiktatásnál 30 krajcár. Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. j Kiadótulajdonos: Kovách Ernő Felelős szerkesztő: Dercsényi Dezső. HIRDETÉSEK jutányosán íel-vétetneü:. Kéziratok vissza nem adatnak. Arad. — 1849-1899. — Itt: a hol meghaLak a hősök, a bátrak. — Glóriájuk fénye, túl időkön át hat — Itt: hol minden rögöt annyi köny fér esztett... Hol, bitók jelzik a megváltó keresztet. . . Itt, hol szent berekké nőtt a ciprus ága . . . Itt, borulj le térdre hazám ifjúsága ! Itt. — hol álomnak is szörnyű ez az álom — Hol már tir- halált halt az a tizenhárom. Arad Golgothája: szent vagy te minékünk ! Szent Kálváriádhoz imádkozva lépünk, Hol Őket bitóra húzták a pribékek: Szent marad ez a hely ! ezt feledni vétek. Melynek itt nem csordul hulló könye árja, Hát az a nemzedék, méltó a halálra; Apa: ne csókolja . . . anya ; ne szeresse . . . De még a csontját is ez a föld kivesse! Nem lehet, nem is lesz olyan bitang gyáva; A kinek ez emlék ne élne agyába; Égető sugárral felgyújtván a múltat. Beragyogva hol e vértanuk kimúltak . . . A kiknek porábba a szabadság fája Felnövekszik és lomb, virág fakad rája ! Kik mártir halállal váltották meg neked Hazám Magyarország az örökéletet! ... Konduljon a harang, ünnep vagyon itt ma : Mindenféle templom légyen tárva nyitva; Ünnepi mély gyászszal, feketével födve, Mint sötét fenyvesek fenn a bérei ködbe. j Könyével fürössze meg a honfibánat | Minden göröngyét e szent Kálváriának ; Melyeken keresztül — Golgothára hágtak j Mártir halált halni a dicsők, a bátrak! I — Most is látom őket lángsugárban égve .. . Óh ! tekintsetek csak fel a magas égre; Csillagos mezőit, hogy ha végig járom ; Ott ragyog egy sorban az a tizenhárom ! Megszédül a lelkem szivem remeg szinte ;■ Alindegyik egyenként már annyi fényt hinte... Bámulja a világ, ámul a ki látja: Messiások voltak, csodálva kiáltja. Messiások voltak . . . Golgothán elveszve . . . Óh ! de él az Ige; élni fog az Eszme: Nincsen az megölve, nincsen az meghalva : Nem temet azt el a síroknak halma. Ha kondul az óra, a koporsók zára Felnyílik a kiírnék riadó szavára. Szemfödelet tépve — véget ér az álom — Zászlót emel ismét az a tizenhárom ! j És villámot szórnak a kitfsorbillt kardok, Alelyeken a harcok vihara kavargóit. Megremeg ez a föld. .. lángot kap a szikra, Öreg, ifjú, gyermek mind kiáll a síkra ! S hol elébb a kínok őrlő férge rága, Felváltja a ciprust győzelem cserága! Az a tizenhárom diadalmat arat: Ezt hirdeti a te szent Golgothád — Arad! Soós Lajos. Ünnep után. Vác, okt. 7. Olvasgatom az aradi Tizenhárom történetét, a kivégzés szörnyű részleteit és könyezek. Keserű könytől elhomályosult szemmel merengek a világba s nem látok mást, csak azt a véres korszakot, csak azt az egy borzalmas, borús hajnalt, a melynél gyászosabbat, a melynél megrenditőbbet nem tud a világ. Lelki szemeim előtt látom a hősöket, a kik a magyar hazát szolgálva bátran és büszkén mentek a bitó alá, hogy néhány perc múlva a legnagyobb és legigazságosabb biró előtt álljanak. Szomorű, kegyetlen sorsuk könyet sajlol ki szememből, lelki nagyságuk, önfeláldozásuk felemel s büszkévé tesz, hogy magyarnak születtem. Ha lehetséges kiengesztelés október hatodikára, akkor ez abban a gondolatban található, hogy a golyó és a bitó az aradi vár alatt a nemzet hű vitézeit nem az enyészetbe ragadta, hanem a halhatatlanság örök világosságába. Mi egy nap, mi egy évszázad, mi néhány ember halála egy nemzet történetében, mely A kis Gál Ida boldogsága. — A Váci Hírlap eredeti tárcája. — I. — Megbolondult az a leány ? Berényi Gáspár igazán nem mondhat egyebet. Hiszen ez rettenetes. Hiszen ezt még álmában sem gondolta volna. Hogy az a leány férjhez menjen ? Az a nyomorék, beteges teremtés P Az a vézna, görvélyes, tüdővészes lány ? Hiszen az ilyet nem is volna szabad megengedni. Orvosrendőrileg kellene megakadályozni. Berényiné is egészen fői van háborodva. Eddig még mindig szerencsésen ki tudták kerülni, de most, úgy látszik, nem lehet. Egészen belebolondult a leány abba az emberbe. — Beszéltél vele? Az asszony csüggedten intett a kezével. Persze, hogy beszélt. Beszélt, beszélt, de mit ér az? — Ki kell nyitni a szemét. — Ki, ki, de hogyan ? Elmondtam neki mindent. Hogy Sajó Laci bizonyosan csak a pénzéért akarja elvenni. Látod, lelkem, mondtam neki, gonoszak az emberek, csak ámít, bolondit az téged, meg fogod bánni. De lehet is beszélni az olyan ! leánynyal, a kinek a szerelem már elvette az I eszét? — Szörnyűség! — dühöng Berényi Gáspár. Biz az szörnyűség, hogy ez a leány, ez a Gál Ida, a kit úgy gondoztak, mint a saját i édes leányukat, most el akarja hagyni őket s megfosztani attól a szép vagyontól, a mire oly I biztosan számítottak. — Te megakadályozhatnád, mint a leány gyámja — vélte az asszony. — Én? Én? — nyögött a férfi. — Hogy tudjam én, ha tereád sem hallgatott? — Mint törvényes gyám. — Ér is az valamit. S nagyon nem kötelőzködhetünk, tudod, mert aztán ők is bele köthetnek a számadásomba. Megpiszkálhatják, hogy igy, hogy úgy, mire kellett ez, mire kellett az? Az a semmirevaló Sajó Laci még bajt okozhat az embernek. Pedig az embernek a becsülete a legdrágább. Már tudniillik az úriembernek, mert ez úri család, előkelő család, a mely szidja ugyan azt az ostoba hálátlan leányt, mikor az nem hallja, de szemtől-szemben cirógatják, ölelgetik, lduskámnak, lelkemnek szólítják, gratulálnak neki s örvendeznek a boldogságának. — Isten ments, hogy mi a te boldogságodat gátolnánk. A két Berényi-leány nyoszolyólánynak készül. Két szép rózsaszál a mellett a penészvirág mellett. — Hát van szeme annak a Sajó Lacinak ? — sóhajtja az anyja. Hogy lehet ezt a csúnya kis penészvirágot választani ? De hát persze a pénz, a pénz, a nagy örökség. Milyen hitvány a világ! De már nem beszélnek róla. Csak az öreg háziorvos morog: — Istentelenség ilyen szegény satnya, beteg gyereket férjhez adni. Megmondja szemébe is Sajó Lacinak : — Mit akar? Egy esztendőt sem adok neki, hogy eltemetik. Sajó Laci azonban úri gőggel felel: — Nem kértem a tanácsát. S vígan fütyörészve siet a mennyasszonyához;. II. Mikor a nászúiról hazajöttek Sajó Laciék, a fiatal asszonyka még satnyábbnak, még fonnyadtabbnak látszott. Csak a nagy szemei ragyogtak. Ha beszélt, mindjárt köhögés fojtotta el a torkát. Makacs köhögés, mely nem akart elmúlni.
