Váci Hirlap, 1899 (13. évfolyam, 1-53. szám)
1899-09-17 / 38. szám
9 nevében mikor meghallotta a lelkes foga^fasTrészleteit, hogy ily igazi meleg vendéglátásba nem voltak elkészülve. Realista minden ember a XIX. században. Nem az a fontos, hogy szives vendéglátásban lesz részük a külföldi vendégeinknek, hanem, hogy Vácot háromszáz tekintélyes külföldi megismert. Jobb sorsra érdemes a mi régi városunk. Megérdemelte volna régen, hogy csapásoktól sújtott népének juttasson az ország javaiból. Nem kapta meg. Magánnk kell utána néznie, hogy ismertté legyen. A város most néhány száz forintot elkölt, hogy a külföld halljon rólunk. Nem dobja a város sárba a pénzét. Azok ismernek meg, a hol a vagyon van, a hol a gazdagság, az ipar és a kereskedelem nálunk nem ismert méretei. Ezekkel Magyarországra kell már tekinteniük, arra a külföldre, a mely még fejlődésben van. Az élet pedig Magyarország nagyobb városaiban van. A gyermekvédő kongresszus tagjainak látogatása után pedig még jobban megismernek minket s ki tudja — példa rá a magyar főváros — nem huzunk e belőle nagy hasznot. Nagyobbat, sokkal nagyobbat, mint a mennyit a város ma nekik áldoz. Legyenek üdvözölve külföldi vendégeink városunkban! Tűzoltóink jubileuma. Vác, szept. 9. Kisasszony napján ülte meg alapításának negyedszázados évfordulóját a Váci önkéntes tűzoltó testület. Ez a testület százezrekre menő vagyont mentett meg egy negyedszázad alatt polgártársainak, a kik méltán lelkesedve díszítették fel házaikat a háromszinü lobogóval s vettek részt szívvel-lélekkel az ünnepségekben. A Váci Hírlap az ünnepségre külön kiadást hordták a kávét. Szűrét a székre tevén a palóc, ráült. Figyelmeztették ugyan, hogy ott a rézfogas, akaszsza arra. De tudja, mi a tisztesség, a rézfogas csak úri gúnyának való, már ő inkább csak a széken hagyja. Ott állt előtte a kávé. Tulajdonkép volt ott mindenféle, ügy mint: egy pakfon tálca, fődővel letakart két fehér porcellán ibrik, csésze, egy pohár viz, egy kis kanál, nehány darab fehér cukor és egy pár barnára sült ropogós szarvaskifli. De most már ennyi mindenfélénél hol kezdje meg? Hol lesz majd a kávé? furdálódott emberünk. Mindenesetre a befödött ibrikek egyikébe. Majd leemeli a fődőt. Le is emelte. Mi volt benne? Hát tej . . . párolgó, zamatos illatú, vastag, bőrös tej. Ez már teszi. Egy kortyra mindjárt fel is hajtotta az egész ibrikre valót. Hát még mi van ? Szép ragyogó hófehér cukor felvagdalva. Ezt már a szűre ujjába tette, hogy haza viszi, majd örül neki Palya. Misa, meg a kis Verona. A két szarvaskiflit azonban megette. Szegény ember ritkán jut az ilyen falathoz. De még a vizet is megitta, gondolván, hogy ha már előre kifizette az árát, biz azt nem hagyja ott. így aztán kész volt mindennel. Az egyszerre az eszébe jutott, hogy hát ennyi mindenféle között, melyik lett volna tulajdonképen a kávé? VÁCI HÍRLAP adott, olvasóinknak tehát most számolhatunk be a ritka szép ünnepről, melynek minden egyes pontja dr. Gsániji János főparancsnok napi parancsa szerint folyt le. Délelőtt. A múlt pénteki ünnepre zászlódiszt öltött a város, A közép és az alsó városban alig volt ház, melyen az enyhe szellő zászlót ne lengetett volna. Még csak pirkadott, mikor a tűzoltó testület kürtösei a pesti vámtól fel egész Kis-vácig hirdették a jubiláris napot. Nyolc órakor kezdett élénkülni a közép város, a felső városi templom környéke. Mindenünnen érkezett a polgárság, nehogy elmulaszsza a templomi istentiszteletet. Közben piros kendős fogatok robogtak : hozták a koszorúsleányokat, a kik először is dr. Csányi Jánosné keresztanya házához vonultak. A tűzoltók is rendezkedtek már ekkor az őrtanya előtt. Jóval kilenc óra előtt megharsant a kürt s hangos szóval dr. Csányi János főparancsnok és Csányi István parancsnok vezetése alatt vonultak a templom elé, a hol felállítva voltak már az összes tűzoltó szerek, mellettük a diszőrség. Nemsokára megérkezett dr. Csányi Jánosné Mlinko István szakaszparancsnok karján, követte őket a koszorúsleányok szép sora. Az Orgona hangjai mellett vonultak be Alberty Bella k. a. Roller János karján, Dercsényi Aranka k. a. Vadkerty Gyula, Hufnagel Irénke k. a. ifj. Ottó József, Hufnagel Pistike k. a. Váró Károly, Krakker Csörke k. a. Battha A. László, Lenesé Beáta k. a. Benkert György. Lenesé Margitka k. a. Szilassy János, Meiszner Emmike k. a. Lányi Ignác, Nagy Palica k. a. Velzer Alajos, Nagy Berta k. a Eeitter Iván, Nikitits Annuska k. a. Helcz Ipoly, Zsarnóczay Ilonka k. a. dr. Tragor Ignác karján. A főoltár virágokkal gyönyörűen volt feldíszítve, előtte pedig asztal volt elhelyezve, melyre Miklósovits Sándor őrparancsnok- és Bumyata Vince rajvezető elhelyezték a megáldandó tűzoltó szerelvényeket. Elhelyezkedés után Bucsek István theol. tanár járult az oltárhoz, hogy bemutassa a hálaadó szentmise áldozatot Istennek. Szentmise végén emelkedett szavakkal emlékezett meg a tűzoltó Az egyik ibrik még be volt födve, hát ha talán ebben maradt a kávéital. Felemelte az ibrik födelét. Mit látott benne? Ez olyan fekete, medvecukor szinű folyadékot. Különös egy szaga volt neki. Hát ha ez a kávé? No, különös gusztusok lehet azoknak az uraknak! De azért még is megkóstolja . . . Egy hatalmas kortyot nyelt belőle. Majd elállt a lélekzete a borzasztó köhögéstől. Teremtő Isten! Hisz ez rosszabb a dohánylébe főtt nadragulyánál. Szűre után kapott, hogy ott hagyja azt a boltot, hol nadragulyát mérnek, midőn észrevette, hogy a zöld asztal körül álló ficsurak billiárd dákóikat padlóra támasztva (tulajdonképen azt nézte Böge uram ostornyeleknek) borzasztó hahotába törtek ki. — Mit? még ki is nevetik az emberi! Épen ezért megiszsza az egészet. Azután illendően: — Egészségökre váljék az uraknak a nadragulya — kívánván, kiballagott az ajtón. Otthon pedig, ha azt kérdezték a palóctól, hogy milyen volt a kávé, hát csak azt mondta: — Hogy csak egyszer ért életemben az a szerencse, hogy posztójánklis ficsur szolgált föl. De a kávé nem magyar ember gyomrába való. Nem hiába, hogy szerecsenországban terem, hát csak igyák meg ott, a hol terem — a szerecsenek. testület derék tagjairól, kik önzetlen s önfeláldozó felebaráti szeretetből minden érdek s haszonlesés nélkül egyedül a közjót, a lakosság javát tekintve végzik nehéz, fáradságos munkájukat s teszik kockára oly gyakran életüket. A mise végeztével a keresztanyát elkísérték lakására a koszorúsleányok, a közönség nagy része pedig a városházára vonult, hogy szemtanúja legyen az ott lefolyó diszgyülésnek. Kevéssel tizenegy óra előtt újra felharsant a kürt, megszólalt a dob s az Eszterházy-utcából dr. Csányi János főparancsnok vezetése alatt két csapatba osztva érkeztek a tűzoltók, a kik a közgyűlési terembe vonultak fel. Ekkorra már teljesen megtelt a nagy terem s a díszközgyűlést ünnepélyes szavakkal megnyithatta az elnöklő főparancsnok, a ki után Gajáry Géza orsz. képviselő mondotta el a gyakori helyeslésektől és éljenzésektől megszakított következő beszédét: Tisztelt Díszközgyűlés! Az igaz lelkesedés melegétől hevítve, hálatelt szívvel és örömtelt kebellel tekintek szét az Önök díszes sorai felett, a hol a váci önkéntes tűzoltó-egylet derék tagjait szemlélem, a kiknek mindegyikében külön-külön vagy egy dicső múltnak bizonyítékát, vagy egy példaadó jelennek képviselőjét és egy reményteljes jövőnek biztosíték-zálogát gyönyörrel látom és boldog vagyok — s Önöknek azért hálás leszek — miszerint nekem juttatták azt a szerencsét osztályrészül, hogy Önöket a mai emlékezetes szép napon ünnepélyesen üdvözölhessem, hogy az Önök 25 éves dicsteli életéről én is tanúbizonyságot tehessek és hogy az Önök sikerdus működéséért, a melylyel élétet-vagyont annyiszor mentettek meg s szeretett városunk jó hírnevét országszerte növelni iparkodtak, Vác város lakossága részéről Önöknek nyilvánosan a hálás köszönetét én mondhassam el. (Éljenzés.) Azt mondám legelsőbben is, hogy egy dicső múltnak a bizonyítékaiul tekintem Önöket!... Igen, tisztelt barátaim ! A 70-es évek legelején megindult nemes mozgalom a mi városunk több lelkes polgárát is meggyőzte az önkéntes tüzoltóintézmény behozatalának szükségességéről s ha ezen időtől kezdve csak a boldog emlékezetű Krenedits Ferenc, Imrey István s Meiszner Ede és az egyletnek még ma is egyik élő dísze Velzer Lajosnak (Hosszas éljenzés) neveit sorolom fel, a kik emberfeletti személyes^ tevékenységükkel, ha Walser Ferencet, Intzédy Somát, Tragor Ignácot és Meiszner Rudolfot (Hosszas éljenzés) nevezem meg, a kik dicséretreméltó áldozathozatalra esetleg készségükkel, hogy ha a 18 alapitó tagról teszek említést, a kik 2200 frt készpénzzel, hogy ha azon 114 jótevőt sem feledem, a kik 758 írttal, hogy ha a 117 pártoló tagról is szólok, a kik 835 frt évi tagsági díjjal a váci önkéntes tűzoltó-egylet megalakulhatását lehetővé tették; hogy ha a városi képviselőtestület által többszörösen tanúsított áldozathozatalokat is hangsúlyozom, melylyel az egylet fennállhatása biztosítva lön, hogy ha emlékezetembe visszaidézem, hogy a váci önkéntes tűzoltó-egylet 25 éves fennállása óta számtalan tűzesetnél életet-vagyont önzetlen munkássággal hányszor és mennyit mentett meg, hogy ha büszkén gondolok vissza Páczolt Ferencnek, Borbély Sándornak, Müller Ignácnak, Miklósovits Sándornak, Prazsálc Jánosnak, Prohászka Ágostonnak, Mlinkó Istvánnak, Jakab Józsefnek és Báby Mihálynak (Éljenzés) a millenáris tűzoltó versenyen a billenő rendszerű mozdony kocsifecskendővel a mászófal III-ik emeletére irányzott támadásban a 37 versenyző testület fölötti fényes győzelmére, a midőn az első di
