Váci Hirlap, 1899 (13. évfolyam, 1-53. szám)
1899-08-13 / 33. szám
VÁCI HÍRLAP 3 szellem a tanítói állás betöltésére, mert mint egy jeles iró mondja: Nincs fogalmam a tanításról «nevelés nélkül és nincs fogalmam a nevelésről tanítás nélkül Minden tanítóban kell lenni katholikus öntudatnak, katholikus szellemnek. Éreznünk kell egy felső erőt, egy tekintélyt, mely megmutatja a haladás útját. Szólt még a tanító és az egyház közötti viszonyról és a"zon szeretetről, mely kell: hogy kapocs legyen a tanférfiak között. Örömének ad kifejezést, hogy Csávolszky József kanonok egyházmegyei főtanfelügyelő és Agócs János apát kanonok igazgató az egyleti gyűlést becses megjelenésükkel megtisztelték s a gyűlést megnyitottnak nyilvánította. Csávolszky József főtanfelügyelő válaszolt az elnöklő esperes lelkes és buzgó beszédére és azt kiegészítve: szól a felekezeti és a közös iskolák közötti különbségről Mindkét iskolában súlyt helyeznek a vallás oktatására, de mig a közös iskolában a főcél az embereket a közbecsülésre nevelni, addig a kath. iskolákban a fő az önbecsülés. Nem elég a becsvágyat felkelteni, hogy jeles embereket neveljünk, hanem meg kell válogatni az eszközöket is, hogy a gyermek szivében az Isten félelmét, az ő szeretetét, a kötelességérzetet stb. felkelthessük. Jézushoz kell ragaszkodnunk, mint az elnök mondotta és az alapelvekkel tisztában kell lennünk, ez a álláspontunk. Bazsanth János világi elnök szólt ezután az egylet nevében, üdvözölve az uj egyházi elnököt. A jegyzőkönyv, mely még 1895 rőt van keltezve, felolvastatott és tudomásul vétetett. Krsák József egyleti pénztáros 10 évi pénztárnokságáról egy komoly tanulmányt olvasott fel kedélyes hangulatban. Az egyleti pénztár csak nyugta iiátrálékokat, de pénzmaradványt nem tud felmutatni. Vágya a pénztárosnak, hogy minden tanító annyit áldozzon jótékonycélra, miszerint Vácon a vidéki tanítók leányai részére is állíttatnék fel egy tápintézet. Az egylet tisztviselői egyhangúlag lettek továbbra megválasztva, világi elnök: Bazsanth gamnak e célra a tűz körül üldögélő törökök közül. Választásom egy hórihorgas, csontos, vadtekintetü fickóra esett, a ki nem messze ült tőlem a tűzbe meresztett szemekkel. Ennek az óriási termetű embernek olyan jámbor ostoba arckifejezése volt, hogy bizalmamat az első látásra megnyerte. Jó erősen vállára tettem a kezemet az én szunyókáló törökömnek, úgy hogy azonnal fölrezzent s megkérdeztem tőle, hogy melyik utón juthatok leghamarabb a svábok (igy nevezték a fölkelők maguk között rz osztrák-magyar katonákat) főtáborába. Egyidejűtek előhúztam zubbonyomból a jelentést tartalmazó levelet s a többiek felé fordulva igy szóltam: Ezt a levelet, mely a svábok császárjához szól, a hég parancsára (Begovics Hasszán vo't a fölkelők vezére) a svábok vezérének kell átadnom, tudom, hogy nem igen fog neki örülni. Erre az én hórihorgas törököm a többiekkel együtt gyanús tekinteteket vetett rám s egyszerre az egész tábor megelevenedni látszott. De én nem jöttem e miatt zavarba, hanem megint csak a hórihorgas török felé fordultam, a ki még mindig adósom maradt a felelettel — és keményebb hangon szóltam rá: Felelj fickó! vagy megmutatom, hogy egy fejjel rövidebb rövidebb leszesz! — és kihúztam élesre, fent handzsároma. Vagy azt hiszed, te buta!.— tettem hozzá - hogy a bég követe talán térdén állva fog előtted könyörögni ? ! Bégnek hívják a törökök a földesuraságot, a milyenek a mi nagybirtokos nemeseink voltak 1848. előtt, kik mindenben vezetői és pa-János, jegyző: Miokovits Antal, számvizsgálók: Agócs János elnöklete alatt, Janlcovich Ernő és Kökény Ferenc lettek. ?■ Az országos központi katholikus nagygyűlésre, mely még e hóban fog megtartatni, Fodor Imre és Bazsanth János küldettek ki az egylet képviselésére. A számtan tanítás alapelvei cimű értekezés következett ezután, melyet Fodor Imre irt és olvasott fel, Jankovich Ernő pedig a magyar nyelvtanból, különös tekintettel az elemezésre, szabad előadást tartott. Az indítványok sorában volt szó a nyugdíj sérelmekről, fizetés rendezésről, az évi vizsgákról, dolgozatok készítéséről, de a legszebb in- ' ditvány az elnöké volt, ki a keresztény vallás- i 1 nak világszerte 1900., hazánkban 900 éves | jubileumát a jövő évben nagyobb szabású ün- I népséggel kívánja megülni, mi célból egy terv fog készíttetni és felterjesztetni az állandó bizottsághoz további eljárás végett és ezzel a ; [ gyűlés az elnök éltetésével befejeztetett. Az ebéden, mely a tápintézeti helyiségben I j volt, közel 30-an vettek részt. Jó kedvben és j ! felköszöntőkben nem volt hiány. Dikciót mon- | 1 dottak : Frankó József esperes, Bazsanth János, 1 Fodor Imre, Vörös Ferenc és mások. A legközelebbi gyűlés ismét Vácon fog megtartatni, í remélhetőleg nem öt év múlva. Javult állapotok. Tápió-Szent-Mártonból Írják lapunknak : Tápió-Szent-Márton pestmegyei nagyközség az egész ország színe előtt szomorú nevezetességre tett szert, a két év előtt itt. lezajlott agrárszociális mozgalmak, és kitört lázadás által. Keresték, kutatták az okokat, melyek ezt előidézték, foglalkozott az esettel a napi sajtó is és az elégedetlenség okát az izgatok bujtoga- [ tásában vélték feltalálni. Pedig' a dolognak ! mélyrehatóbb okai voltak. Először is a nép elszokott a templomtól, j ügy látszott mintha senkisem törődött volna j rancsoló urai voltak a népnek. Boszniában és ’ Hercegovinában is a török bégek vezették a j lázadást, ők parancsollak a fölkelő bandáknak. | A bég emlegetése az én törökömre is megtette i a hatást s miután a többiek röhögése között még egy pár válogatott gorombaságot vágtam a fejéhez, újból felszólítottam, hogy mutassa meg a svábok főtáborába vezető utat, a mire most már készségesen vállalkozott is. Az én vezetőmet nagy termetéről úgy látszik jól ismerték már társai, mert kíséretében az egész táboron végig haladtam a nélkül, hogy valaki ránk ügyelt volna. Elérve az utat, elbúcsúztam vezetőmtől azzal az Ígérettel, hogy szolgálatáért majd egy pár , jó szót szólok mellette a bégnél. Egészen felvidámulva a sikerült cselfogáson, melylyel a j törököket felültettem, folytattam tovább utamat. Most már az előttem jól ismert utón voltam, mely Stolácból Mostárba vezetett. De mivel attól kellett tartanom, hogy az ' utón egy ellenséges őrjárattal találkozhatom, elhatároztam, hogy az utat, mint menetirányt szem előtt tartva arról letérek s mellette haladok tovább. A mint igy egy darabig mentem az uttalan, sziklás térségen, észrevettem, hogy nem messze egy embermagasságnyiról tűzszik- 1 rák hullanak a földre. Rögtön megálltam és a földhöz lapultam. Úgy tűnt föl előttem a dolog, mintha valaki gyufát gyújtott, vagy pipájából a tüzes dohányperjét kiverte volna. Visszatartottam lélegzetemet és figyeltem; de mit sem vehettem észre, a miből egy ember közellétére következtethettem volna. a nép vallásos érzületével, az teljesen magára hagyatva, szívesebben járt az izgatok által összehívott gyűlésekre, mint a dísztelen kormos falaival visszatetsző elhanyagolt külsejű templomba. Az iskola ügye is teljesen rendezetlen állapotba volt, a tanítók félév múlva se kapták meg fizetéseiket. Megrendült a tekintély, hiányzott a tisztelet, úgy az egyházi, mint a világi hatóság képviselői iránt. Ily reménytelen körülmények és zilált viszonyok között küldött az isteni Gondviselés községünknek egy uj lelkipásztort Droppa Károly plébános személyében. Nagy feladat várt az ifjú plébános tapintatosságára és erélyére, hogy az elvásott, hitét, vallásosságát elvesztett népet megmentse s földes uraival kibékítse, lázongó kedélyüket lecsendesitse. És alig egy év lefolyása után e nehéz feladatot fényesen megoldotta. Először is az iskola-ügyet rendezte. Nagy, terhes és hosszas utánjárások után a tanítók fizetését kieszközölte; egy újabb iskola-termet : öli séget nem ismerő bőkezűséggel berendezett; uj tanítónői állást szervezett állami segélylyel — s ma községünk területén 5 róm. kath. tanító működik. Kiváló ügyességgel tudta a nép érdeklődését a templom iránt felkölteni. A templom terét, mely eddig vízállás volt — több mint 500 szekér hordott földdel feltöltötte, parkiroztatta, szép festett sodrony keritéssel bekerítette s felejthetetlen emlékű királynénk emlékére Erzsébet-térnek nevezte el. 198 drb. hárs, bygnónia, akác s topoly fákkal beültettette. S mintha a nagytermészet is hozzájárult volna ezen kegyeletes munka érvényesítéséhez a fák mind szépen megeredtek. Megnyerő bánásmódjával, remek beszédeivel sikerült e rövid idő alatt hívei teljes szeretetét megnyerni, a mit fényesen bizonyít az a körülmény, hogy az a nép, mely egy év előtt még lázongott és inkább kereset nélkül maradt semhogy szociális elveitől elálljon — ma egy hónap lefolyása alatt 500 írton felül adakozott templomának kifestésére és felékesítésére s Eszembe jutott most, hogy a fölkelők, kik a citadellával szemben semmi biztosítási intézkedést nem tettek, — valószínűleg hátban biztosították magukat a kívülről jöhető megtámadtatás ellen. Midőn 1876-ban és 1877-ben kordon-szolgálatot teljesítettem Dalmáciában, alkalmam volt úgy a török, mint keresztény felkelőkkel sűrűn érintkezni. E közben nem mulasztottam el szokásaikkal megismerkedni s iparkodtam nyelvjárásukat is elsajátítani, a mi annál könnyebben ment, mivel a szülői háznál, mint gyermek már megtanultam a szerb nyelvet. így meg volt rá a módom, hogy tábori biztonsági szolgálatukat is megismertem s tudtam, hogy a biztosítandó vonalat sűrűn megszokták rakni kettős őrszemekkel. Levetettem tehát gyorsan bakancsaimat s betettem azokat háti tarisznyámba, aztán óvatosan eltisztogatva magam előtt minden legkisebb száraz harasztot s egyéb tárgyat, melylyel zörejt okozhattam volna, megtöltött s felhúzott fegyverrel, egy szájamban tartott tartalék töltény nyel, nesztelenül kúsztam előre abban az irányban, hol a sziporkát földre esni láttam, így értem el egy régi keresztény temetőig, melyben a sírokat kereszt helyett sarkofagszerü sziklák jelölték. Még mielőtt a temetőbe jutottam volna észrevettem egy hatalmas szikla mellett a fölkelők kettős őrszemét. Az egyik fölkelő a sziklához támaszkodva lábhoz eresztett puskával állt és erősen csibukpzott, a másik a földön elnyujtózva hevert és aludni látszott. Vége következik.
