Váci Hirlap, 1899 (13. évfolyam, 1-53. szám)
1899-07-23 / 30. szám
Tizenharmadik évfolyam. 30. szám. Vác, 1899. évi július VÁCI HIRLA Előfizetési árak: Társadalmi és közgazdasági hetilap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Egész évre...................6 írt - kr. ° ° r 3 frt — kr. Megjelenik; minden vasárnapon reggel. Félévre............... Negyedévre...................1 frt 50 kr, EGYES SZÁM ÁRA 12 KR. VÁC, Géza király-tér 3. szám. Kapható a kiadóhivatalban. Ide küldendők a lap szellemi részét illető közlemények, előfizetési pénzek, hirdetések és hirdetési pénzek. Nyllt-tér sora 30 kr. Kiadó tulajdonos: Felelős szerkesztő: HIRDE VxiSJ. Bélyegilleték minden beiktatásnál 30 krajcár. Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. Kovach. Ernő. Dercsényi Dezső. j"a.tán.3rosan. íel-vétetn.els. Kéziratok vissza nem adatnak. A „Vásártér“ ügye. I. Az elhamarkodás vádjával éppen nem illethetjük majd azokat, a kiknek kezébe vásárterünk sorsa van letéve. Óh, ők lelkiismeretes emberek, a kik a kérdést előbb jól meghagyják érni, mert Hamlettel ők is azt tartják, hogy minden dolog előbb jól megfontolandó. Már pedig két év alatt jobban meg lehet valamitt fontolni, mint egy év alatt. Hát még tiz, húsz év alatt? Mi mindent nem lehet ezen idő alatt kisütni . . . Hogy a kérdés egyébként sürgős, égető... Hogy a megfontolás hosszú ideje alatt száz és ezer köz- és magán érdek szenved kárt ... No bizony, tesz is az valamit? . . . Baj is az? . . . Nyom az tán valamit a latba . . . Ilyen hitványságokért csak nem fogják hosszú éveken át már kipróbált és a hosszas gyakorlat által már szentesített elvüket feladni ... No de még ilyet kívánni is . . . Hát hiszen tiszteljük és becsüljük mi másoknak a meggyőződését s csodálattal adózunk azoknak, a kik elveik mellett szilárdan megállanak; ... de siketek volnánk, ha meg nem hallanánk a közvélemény szavát is, a mely közvéleménynek az a hosszú, végtelen fontolgatás már éppen nincs ínyére s a mely hangosai! követeli már az ügynek, vagy jobbra, vagy balra való eldöntését. Mert miről is van itt tulajdonképen szó? Városunk terjeszkedni kénytelen 1 Hogy pedig a Duna felé nem terjeszkedhetik, az kétségtelen. A budapesti és gyarmati vámok irányában pedig terjeszkedni nem akar, mert már úgy is hosszabbra nyújtózkodott, mint a mennyire szabad lett volna. Maradna tehát még a vasút felőli oldal. Ott van a Vásártér. Azon akár egész uj várost is lehetne felépíteni. És miért nem épül? . . , Miért? Hát azért, mert a város bölcsei folyton megakadályozzák abban. Teremtenek egy mesterséges akadályt. Ráfogják, hogy a vásártér területe vitás, mert ahhoz a püspök is, a káptalan is, meg a város is just formál. Tisztába kell tehát előbb hozni a tulajdonjog kérdését. Kiküldetlek lehat, az ügy tanulmányozása czéljából, egy vegyes bizottságot. Ez átveszi az ügyre tartozó aktákat és megígéri, hogy az ügyet mielőbb dűlőre hozza. Ez körülbelül még két évtized előtt megtörtént. Azóta hallottuk ugyan már több ízben, hogy a bizottság újból — meg újból összeült — ebédeket enni, de arról hogy a mai napig valamelyes eredményt sikerült volna elérniük, még nem hallatott magáról a fáma semmit. Pedig szivszorongva lesünk minden hírre, mely a vásártér ügyére vonatkozik; áhítattal figyelünk még a szellő susogására is, nem e hoz nekünk valamelyes hirecskét a bizottság működése felől, . . . de hajh, hasztalan minden, mert annak szava se hallik ... ___ . . . Egyesek tudni vélik, hogy a vásártér tulajdonjogának a kérdése roppantul össze van bonyolítva s minthogy a bizottság azzal megbirkózni nem tudott, hát az alkuvás terére léptek. Alkudnak is már javában, azonban a püspök és a káptalan megbízottja oly hallatlan követelésekkel lép fel a várossal szemben, hogy a megegyezés azon az alapon teljesen lehetetlen. Ismételjük, hogy ezeket a dolgokat csak hallomásból tudjuk, pozitív tudomásunk erről nincsen s igy azt sem tudhatjuk, mily természetűek és mily mérvűek azok a követelések, a melyeket a püspök és a káptalan megbízottja proponál. Azokhoz tehát érdemben hozzá nem is szólunk most. Annál is kevésbbé, mert szerintünk alkuvásnak ebben a dologban nincs is helye. Nincs pedig azért, mert a vásártér tulajdonjogának kérdése éppen nem vitás, a mennyiben a vásártér — községi vagyon, a mint azt majd a legközelebb ki is fogjuk mutatni. Elmélkedés a váci csata é vfor dulój an. Mottó : »Véltem, látni fogom nemzetemnek ékét, Aranynak, bíbornak, bársonynak a fényét.« (Gvadányi: »Peleskei Nótárius budai utazása».) (—Kr.) Mottóm nem illik ugyan szószerint a tárgyhoz, melyről szólni akarok; de meglehetősen vág hozzá. A jó peleskei nótárius azt hitte, hogy Budán látni fogja majd sok viszontagsággal teljes útja után az ő nemzetéi teljes fényében — úgy, mint azt Mátyás király korában lehetett. És talált ott köcsög kalapos, fecsefarku nációt — melyben alig ismert a saját nemzetének sarjaira, kivéve Baczur Gazsit az ős jogászt; de még az is németül fizetett a vendéglőkben eme sokat jelentő szóval: * auf sehr eiben!« Szóval a jó peleskei nótárius csalódása nagy volt, ahhoz a várakozáshoz képest, melylyel eltelve Budára indult. Hasonló csalódás ért engem s azt hiszem mindazokat, kik azt hitték, hogy julius 17-én legalább is fél Vác talpon lesz és lerója a hazafiui kegyelet adóját ama névtelen félistenek iránt, kiről a költő olyan szépen zengi lantja húrjain: „Nyugosznak ők a hős fiák Dúló csaták után . . .“ És valóban lerólta ennek a tartozó kegyeletnek az adóját a 16.000 lelket számláló Vác város lakói közül — mondjuk 1—200. Még annyi ember sem, a menynyi hős honvéd csontjai porlanak Vác város határában, még csak félannyi sem! Mi ennek az oka?! Kettő lehet csak. Városnnk lakóinak közönyössége a nemzeti história nagy eseményei iránt, vagy azok álmossága, a kik hivatva vannak városunkban a közszellemnek minden alkalommal lendítő erőt adni. A nemzeti nagy múlt iránt országszerte nagy ugyan a közöny, a magyar nemzet — sajnos! — e téren határozott dekadenciában van. Turul madárral, Árpáddal, Szt. Isvánnal, László királylyal, Hunyady Mátyással, Rákóczyval, Kossuth Lajossal nem sokat foglalkoznak ma már nálunk. Élni a jelennek, nem törődve múlttal és jövendővel! ez a XIX. század végének jelszava. A küszöbön álló uj század, a huszadik, talán más szellemet, más irányeszméket hoz magával és meggyökeresit a szivekben, lelkekben a túltengő materializmus ellensúlyozására egy kis idealizmust is. Vannak már ennek biztos előjelei is. Hogy többet ne mondjunk, ott van a legelső magyar embernek, a királynak ama fenkölt szellemről tanúskodó elha-
