Váci Hirlap, 1899 (13. évfolyam, 1-53. szám)
1899-04-23 / 17. szám
2 VÁCI HÍRLAP jajgatás és panaszkodás, hanem az is, hogy lanuljanak és tanulják meg az ipar mellett a kereskedő gyakorlati tudományát is, mert e nélkül az óriási versenyben nem lehet boldogulni. Nehéz dolog ez kétségkívül, mert az élet küzdelmei között uj nyomokat kell vágni. És bizonyos kilátás van arra, hogy majd inkább a fiatalok érnek célt, kiket már nem csak kézi ügyességre, hanem kereskedelmi ismeretek elsajátítására is szőrit az <Met és a kikel erre megtanítanak a szakiskolák, melyeket nagy szeretettel és buzgalommal keresnek föl az iparosok gyermekei. Es ez mindenesetre .jelent annyit, hogy segíteni kívánnak az iparosság súlyos helyzetén, legalább a — jövőben. Götz osztrák vezérőrnagy. Az 1849. április 6-án vívott isaszegi nagy csatát közönségesen döntőnek szokták nevezni. Igazán döntőnek csak akkor tarthattuk volna, ha a hadi tervet a maga teljességében keresztül lehetett volna vinni; azaz, hogy ha Klapka György a magyar hadsereg I. hadtestét Veresegyházától április 10-én délelőtt pont tiz órára a Vác fölött lévő Naszál-hegy lejtőjéig vezetit mialatt Damjanics a III. hadtesttel arcban támadja meg Sződ község s a Duna közt elterülő széles térségen az ellenséget, a mely ez idő szerint mintegy 8000 embert tett ki s Götz Keresztély vezérőrnagy vezérletére volt bízva. E sorok írója szemtanuk elbeszélése után tudja, hogy mily nyugtalanul várta Götz a segéd-csapatokat. A váczi városházzal szemközt levő egyik kanonoki házban volt elszállásolva, mikor a csata napján reggel nyolcz órakor kiállította az átvételi elismervényt a Windischgrátz herceg főhadvezér állal hozzá intézett hadi parancsról, a melyben az állott, hogy ha Götzöt az Isaszegről erre elhúzódó magyarok túlnyomó számmal támadnák meg, úgy ő okvetlenül a Garam vidékére hátráljon s arra operáljon. Majd tábori látcsöve után nyúlt s rövid időközökben kétszer is leszaladt a Hid, — mostan Eszterházy-utcán s a Duna parton állva épen a Fehér ló vendéglő teraszán kémlelte a Dunát. A láthatár kissé fátyolozott volt: a hétkápolna körül, vagy még inkább a Csörög-hegy oldalában ködös; annyira, hogy az osztrákok előőrsei távolról nem voltak képesek kivenni a magyar huszárok fehér köpenyeit, vagy kivont kardjaik csillogását; de még a Török-hegy felé vonszolt harminc ágyúnkat sem, a melyek harmadnappal ezelőtt még az isaszegi csatasikon okádták a tüzet. Mikor délelőtt tiz órakor az első ágyú megszólalt, a városi sörházban elszállásolt ulánusok kaptak lóra először. Götz, a ki 65 éves, különben kényelemszerető volt, sok álmatlan éjszakát töltött köszvényes bántalinai miatt: most fiatalos hévvel maga is lóra patant s úgy állította ütegeit, hogy azok az Isten malma mögül a vasúti töltésről vették célba a Damjanics hadait; elfoglalták a Gombás-patak fölött a lövölde mellett fekvő gyönyörű kőhidat; el a temetőt, sűrűn megrakott síremlékeivel; el a füzest — mind kitűnő védelmi pontokat, — melynek fáit akkor még alacsony bokrok képezték. Az ég egyre jobban elborulni látszott, az eső szemelni kezdett, majd sűrűn zuhogott s mialatt a magyar csapatok az osztrák hadait a város bejáratáig szorították, Földvár/ Károlynak, a harmadik zászlóalj vitéz alezredesének kilőtték a lovát alula s ő a csata hevében uj lovat kap s úgy bátorítja vitézeit; de az sem tart soká, a második paripa is sebet kap, csakhamar elhull az is. Földváry erre a zászlótartó markából kiragadja a zászlót azt magasra emeli s úgy vezeti diadalra a honvédeket. Götz az alatt gyalog a város végén lévő kis kőhidig ér, a közel fekvő sarokház faiára kartács hull, melynek forgácsai szerte pattognak, s egy szilánkja talán az ő halántékát éri, a — Szeretett Magyarországomban mindég bíztam és annak hűségére ezentúl is számot tartok. Ez által Ígérve semmi sem lett, mert a főhercegek minden befolyásukat felhasználták, hogy a király ezentúl már senkinek semmi engedményt ne adjon. István nádor azon volt minden áron, hogy ezen felirat még a bécsi ittlétük alatt nyerjen kedvező elintézést és hogy ő királyi kézirattal hatalmaztassék fel az alkotmányos reformok megkezdésére. Ó el is készité a királyi kézirat vázlatát, melyet Szögyény-Marich alkancellárnak adott át, hogy azt közölje a főhercegekkel. Eszterházy Pál herceg, Széchényi István és Batthyány Lajos grófok különösen sokat fáradoztak a felirat kedvező elintézése körül. Délután ez ügyben Ferencz Károly főhercegnél értekezlet tartatott, a melyen részt vett Szögyény és báró Jósika Samu erdélyi kancellár is Midőn Szögyényi előterjesztő István nádornak a királyi kéziratra vonatkozó szövegezését, mindnyájan ellene szóltak, leghevesebben Jósika Samu, a ki avval állott elő, hogy a magyarországgyülés kívánsága nem fér össze a pragmatika sanctió-val. Ezután az iratok véleményézés végett átadattak a kancellária országgyűlési bizottságához. A bizottság állott Szögyényből azután Bartal, Zsedényi és Farkas tanácsosokból, a melyben azonban Jósika is megjelent, ki most már azt tanácsolta, hogy a nádor kézirata vétessék tanácskozás alapjául, de a pragmatika sanctiónak megfelelő módosítással. Azután Vay Miklós koronaőr is odajött, ki úgy nyilatkozott, miszerint helytelen dolog volna a mostani viszonyok közt elutasító választ adni az országgyűlési küldöttségnek, mert ez könnyen leterelhetné az országgyűlést a törvényesség terérül. Ez győzött és el lett határozva, hogy a feliratban foglalt kívánságok elfogadásának teljesítése ajánltassék a királynak, mire Bartal György meg is szerkesztette az István nádorhoz intézendő királyi kézirat szövegét, a melyet Szögyény azonnal Ferencz Károly főherceggel közölt is. Azonban ez nagy ellenkezésre talált a főhercegeknél, Ferencz Károly főherceg úgy nyilatkozott : — Bármi történjék is, én mint praesumtiv — örökös az engedményekhez nem adhatom beleegyezésemet! Erre István főherceg nádor kijelentette, hogy a felirat visszautasítása esetén állásáról azonnal leköszön. így folytak a tanácskozások és Ferencz Károly főherceg makacsságán csaknem már fenakadt az ügy, midőn egyszerre megérkezett a pesti március 15-ki események hire. Hogy a tömeg önkényüleg eltörölte a sajtó cenzúrát, kiszabadná börtöneikből az államfoglyokat, demonstrál a kormány ellen és fegyverkezik! vér ki serken a fejéből s a közelállók azt képzelik, hogy a hid alul egy cigány vette célba, de nem lőtte agyon. Götz tehát lóra ült s igy nyargalt a 32-ik úgynevezett Wasa-ezred hadapródjai nevelőintézetéig, hanem ott a lováról lehanyatlott, s a kapu alatt levő kis udvari szoba padlóján kap helyet, a hol a haldoklót tiszti köpenyével terítették be s nem volt a ki szemeit leszorította volna! Vác utcáin kemény harc fejlődött ki. Klapka emberei az alatt a cselőtei rétről, hol a Törökhegy mélyedéseiből bukkantak elő, hol a Szent- Mihály-kápolna környékén közelítették meg a kitűzött célt, azonban korántsem oly számmal, hogy a hátráló osztrák hadsereget hátban megtámadhatták volna, a melyből hogyha a Bobics dandárja egy félórával hamarább érkezik, hát egyetlen ember sem menekül meg a biztos haláltól; hanem utolsó szálig a Duna hullámaiban vesz el, a hogy a hadi terv kieszelte ... Valamikor a honfoglalás korában a Szvatopluk hadait itt nyelte el a Duna, s ha igaz az a mit néhai jó Petheő Gergely a maga krónikájában említ, úgy erre volt az a megmérhetetlen örvény, a mely hajdan az oly hires szlávok Nagy-Morvaországról szóló ábrándjait örökre elnyelte. Vác városának kőzintézetei azonnal hadi kórházakká alakultak át. A magyarok vesztesége 150 ember volt, az osztrákoké 343, a kik közt volt Götz Keresztély vezérőrnagy maga, kinek teste még este is a végvonaglás jeleit mutatta. Jelen sorok Írója a nyolcvanas években többször részesült abban a szerencsében, hogy az 1848,49-iki szabadságharc eseményeit, magának Görgey Arthur tábornoknak elbeszélései után hallgatta, s egy alkalommal megkérdezte tőle, hogy vájjon igaz-e az, a mit a nép beszél, miszerint őt Götz a halálos ágyához hivatta s csak annyit rebegett: Én Götz vezérőrnagy vagyok! azután a szó elakadt ajkain, hátra dőlt s meghalt. Mire a tábornok azt válaszolá, hogy őt nem Götz, hanem a kötelesség szólította Vácra, a hová midőn április 10-én este Gödöllőről meg-Ezen riasztó hir megtörte a főhercegek makacs ellenállását és beleegyeztek, hogy a kézirat kibocsátását fogják ajánlani a királynak. Tehát még is megvolt a kellő eredménye a pesti március 15-ki népmozgalomnak. Ez bírta ismét a megrémülni szokott osztrák dinasztiát az engedékenységre. Kossuthnak pedig nem tetszett ezen pesti utcai demonstráció, a melynek ő kifejezést is adott, mert nem akarta az országgülés kezéből a nép által kiragadtatni a hatalmat és mindent csak legális utón akart forradalom nélkül: a Magyarország jogait és alkotmányát kieszközölni. Ebbéli félelme nem is teljesedett be, mert az országban ezután is minden a törvényes országgyűlés hatalma alatt maradt. És még is az uralkodó ház tagjai Kossuthtól, mint egy megtestesült dühös forradalmártól, úgy féltek és rettegtek : jobban, mint az ördögtől. Később ugyan igazuk lett Kossuth ellenében, de arra ők maguk kényszeritették Kossuthot és a lojális dinasztikus érzelmű Magyarországot. Maga Kossuth is elismerte ezt 1850 év elején Angliában tartott beszéde alkalmával, a midőn felemlité 1848. március 16-án Ferencz Károly főherceggel történt értekezése nyomán, a mikor azt mondá : — Az egyedüli hála, melyet kívánok: Igazság nemzetem iránt! Fölemelt fővel mondhatom, hogy ez nap az osztrák háznak leghívebb, legönzéstelenebb támasza én valék s mert hittem
