Váci Hirlap, 1898 (12. évfolyam, 25-52. szám)
1898-11-20 / 47. szám
Tizenkettedik évfolyam. 47. szám. Vác, 1898. évi november 20. VÁCI Előfizetési árak : Egész évre.........................6 frt — kr. Félévre..............................3 írt — kr. Negyedévre.........................1 írt 50 kr. EGYES SZÁM ÁRA 12 KR. Társadalmi és közgazdasági hetilap. Megjelenik: minden vasárnapon reggel. Kapható a kiadóhivatalban. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VÁC, Géza király-tér 3. szám. Ide küldendők a lap szellemi részét illető közlemények, előfizetési pénzek, hirdetések és hirdetési pénzek. Nyilt-tér sora 30 kr. Főszerkesztő: Felelős szerkesztő: HIRDETÉSEK Bélyegilleték minden beiktatásnál 30 krajcár. | Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. Kovach Ernő. Dercsényi Dezső. j-u.tán.37-osa,zi felvétetnek. Kéziratok vissza nem adatnak. Artézi kutat Vácnak. Vác, november 19. Volt alkalmam sok olyan jómódú fővárosival beszélni, a kik tanácsot kértek, hogy hova menjenek nyaralni. A családos apák válogatósak, mert a nyaralásban azt hiszik egyesülve kell lenni a falunak, jó levegőnek, viznek, pázsitnak, társaságnak és sok minden egyébbnek, hogyha ők ősszel visszatérnek a fővárosba, elmondhassák, jól mulattunk, nem szituk Budapest porát s a mi fő pirosak, egészségesek a gyermekeink. Hát beszéltünk a nyaraló telepekről. Végig vettük Gödöllőt, Pécelt, Isaszeget, Monort, Szent-Lőrincet, Verőcét, Dunakeszi, Nagy-Marost, mindegyik ellen volt kifogás és végül eljutottunk Vácig. — Ez ugyan nem falu de város. De van pázsitja, van társasága, van Dunája és sok szórakoztató helye. — És a vize, levegője? Megakadtunk. No bizony ezt a kettőt nem lehet dicsérni. A levegőn változtatni aligha lehet, a mit lehetett, megtettek s megteszik ezután is már a kövezéssel, Virághulláskor. Verset ne írj ma őszi hervadásról, Virág-halálról írni nem divat, Ma már kacagnak a naiv poétán Hulló virágot, hogyha elsirat. Nevessenek, én mégis megsiratlak Búcsúzó illat, hervadó virág, Hadd lássák csak elhaló virágon Az én szivemnek gyöngyös harmatát. Nevessenek, én mégis arra várok, Hol lehűlt virág fon sárga szőnyeget S itt a csöndes, pusztuló világban A természettel én is temetek. Édes reménység, lelkem szent virága Mi lett belőled, rád sem ismerek ! Ez a te őszöd, hullnak, hullnak rólad Az elvirult sárga levelek. Te látod ezt és félve futsz előlem, Tavasz az ősztől mindig rettegett Ne fuss előlem lelkem kis leánya, Nem bánthat az, ki tisztán szeretett. I csak a vásártér fertő' maradnak meg, de I a mi a vizünket illeti, ahhoz nagyon sok szó fér. Tessék Vácon megpróbálni (talán egyikmásik helyen próbát is tettek) a vizet egy éjszakára valamely finom metszésű pohárban hagyni. Másnap reggel ugyancsak munkába kerül, hogy a pohár falán mutatkozó mészlerakodást el lehessen távolítani. Feltétlenül állíthatjuk, hogy nincs Vácon három hely [sem, a hol teljesen egészséges vizet lehet találni. A püspöki palota, a hétkápolna az a két hely a hol jó viz van. Ámde a püspöki palota nem nyilvános hely, a honnan boldog boldogtalan vizet hordathat, a hétkápolna pedig, a melynek különben a vize vastartalmú s egy ideig bizony szokni kell hozzá, oly messze esik, hogy áldásaiban legfeljebb a Zöldfa vidékén lakók és a hétkápolna sekrestyése részesül. És most térjünk át arra, a mi cikkünknek aktualitást ad: a múlt héten a város orvosai megvizsgálták a vizeinket s azt tapasztalták, hogy egyetlen egy kútban sincs egészséges tiszta viz, sőt a váci vi-Ne fuss előlem, százszor megbocsátom Kacagó lelked színes vágyait, Miért hiszed, hogy meg tudnám zavarni Egy szűzi lélek édes álmait? Vagy inkább fuss, mert hátha hervadást hoz A csók, mit ajkam ajkidra lehel, Te csak virulj s az elhulló virággal Csak egymagámban, árván veszszem el. Révész Tivadar. Magda. I. Néha-néha úgy elkalandozik a lelkem. Elszáll innen a zajos, fullasztő levegőjű nagy város poros, rideg utcáiról, hogy megpihenjen egy kicsiny falu virágos, himes rétéin, zöldvetéses mezőin, madárdalos, illatos érdéin. És én végigkalandozom ezeket a lankás, fiatalos illatú helyeket. A lelkem fürdik a kéjben, az örömben. Pedig ez csak gondolat, puszta, életnélküli gondolat. De nekem oly jól esik még a gondolata is, ha visszaszállhatok abba a kis faluba, ha a lelkemet megfüröszthetem ott a kertek alatt végigcsobogó kicsiny patak csevegő habjaiban, ha végigjárhatok a kisded falu akácfával szegélyezett utcáin; ha betekinthetek az ismerősök, I ' a régi jó emberek szerény, parasztQs házikóiba. I zekegyenesen legnagyobb mértékben elősegítik a betegségeket. Igazán boldog város, a melynek falai közt a 30-as évek óta ragályos fertőző betegség nem volt! Mert különben statisztikát lehetne össze állítani, hogy hány ezer család siratja tagját nem éppen a járvány, mint éppen a fertőző viz miatt. A mi vizünk mészrétegből fakad, mészhegyeken jön keresztül tele van finoman oldott mészszel, a mely veszélyes és ártalmas az egész szervezetre. Az alföldi városok már régen tisztában vannak azzal, hogy legegészségesebb az artézi viz s a budapesti lapok egymás után közük azokat a híreket, hogy nem sokkal gazdagabb alföldi város, mint Vác százezer forintnál többet költött az artézi kutjára, mig vízre akadtak. Ennek ellenébe állítjuk Vácot, a hol, hivatkozunk a háztulajdonos városatyákra majd mindegyik kút el van romolva, a hol pedig működik, ott ugyan vizet ad, de az a viz erősen a mosogató vizhez hasonlít. Vájjon gondoltak-e arra a városatyák, hogy ezek az állapotok sokáig nálunk Emlékek, régi, kedves emlékek fűznek e helyhez. Boldogságom, gyermekálmaim hajnali rózsás ábrándjai, a fiatalos szív első dobbanásai, első emlékei. És mégis, ha úgy el-elszáll a lelkem ebbe a kis faluba, úgy érzem, hogy a mig egyik fele mosolyog, nevet az emlékek hatása alatt, a másik fele sir, zokog. Pedig tán nincs is oka rá? Hiszen csak egy emléke van szomorú, az is már elmúlt, régen volt. De hát mégis úgy fáj a ráemlékezés, fáj még a gondolatja is. Eszembe jut a Galambos Magda históriája és a lelkem sir. Elfelejtem ilyenkor a csobogó patak beszédes habjait, a virágillatos, madárdalos erdőt, a mezőt. . . Csak a Galambos Magda története jár az eszemben. II. Ott abban a kicsiny, akácfával szegélyezett faluban laktak Galambosék. Olyan egyszerű, parasztos emberek voltak. Igaz becsületességben és szegénységben éltek. Hárman voltak. Az öreg Galambos Mihály, a gazda, a felesége, meg a leányuk, a szépséges Magda. Mert hát szép volt ez a leány, mint a frissen esett harmattól ragyogó, frissen fakadt gyöngyvirág.
