Váci Hirlap, 1898 (12. évfolyam, 25-52. szám)

1898-11-20 / 47. szám

VAGI HÍRLAP

9

sem maradhatnak s magunk iránt tartozunk annyi kötelességgel, hogy Vácnak, ha egyelőre nem is több, csak egy artézi kútja legyen, hol a város lakossága egészséges vizet találjon.

A mit sajnálattal nélkülözünk a jövő évi reálison megalkotott költségvetésünkben, az az, hogy nem látjuk, még azt a szándékot sem, hogy az artézi kút előmunkálataira valamelyes kis összeget felvettek volna. Pedig mig akármely városban elhatározzák, bizottságot küldenek ki valamely ügy perfektuálására, abba idő telik. Ha ma megindul a mozgalom egy artézi kút fúrására, legalább két évbe kerül, mig abból a forrásból meritni lehet.

Hiszszük, hogy a mai okszerű gazdálkodás mellett a pénzügyi viszonyaink egyre javulni fognak s jövő évre, vagy talán előbb is hallani fogunk arról, hogy a városnak elegendő pénze van egy artézi kút felállítására. Nem csak a polgároknak tartozik ezzel a város, hanem annak a közönségnek, mely évről-évre mind nagyobb számmal keresi fel Vácot, hogy falai közt a nyarat eltöltse.

Közgyűlés a városházán.

Vác, november 14.

Szombaton volt a dalárdisták mulatsága, vasárnap délelőtt a városházán vitatták meg a jövő évi költségvetést. Ez a kettő úgy van összefüggésben, hogy a nagyterem széksorai közt meglehetős nagy hézagok mutatkoztak. Egyik-másik komoly városatya fel is sóhajtott;

— Micsoda idők, hogy ma már a pénzügyek iránt sem érdeklődnek!

Egy másik vígkedvű városatya, a ki éppen részt vett az estélyen is, a közgyűlésen is,

Szerették is az öregek és vigyáztak rá, mint a szemük fényére.

Pedig nem kellett rá olyan nagyon vigyázni. Mert jó volt az a leány, tiszta, mint maga az ártatlanság.

Hire is járt az egész környékben és biz’ sok deli legény rajta felejtette a tekintetét Magda ringó termetén, meg azon a hajnalpiros arcán.

De Magda nyugodtan állta ki a legények tekintetét, csak úgy néha-néha pirult el.

Hanem hát biz’ vele is megesett az, a mi más leánynyal. Egyszer biz’ úgy érezte ő is, hogy a szive hangosabban ver a kacabajkája alatt s valami édes-keserű érzés szállja meg a lelkét. Olyan volt ez az érzés, mint a vadgalamb bugása. Kedves, szívhez szóló és mégis olyan keserves.

Hogy pedig ez igy történt, abban a főbenjáró bűnös Bojtor Andris volt, ez a tagbaszakadt, szép szál legény.

Ezen akadt meg Magda szeme, ennél a legénynél felejtette oda Magda a szivét.

De hát nem bánta meg. Mert hát a legény is mélyebben nézett a leány két ibolyaszemébe s úgy örült, ujongott a lelke, mikor megtudta, hogy a leány sem idegenkedik tőle. Megértették ők egymást szépen. Hamar tűi is estek az elején.

ügy történt a dolog, hogy Magda a kertben babrált egyetmást, mikor a dűlő útról csak beszól ám az Andris gyerek:

— Adjon Isten, Magda lelkem. Hát mivel töltőd az időt?

rögtön kész volt a válaszszal és gonosz célzással mondta:

— Látod, minek bízzátok a város ügyeit a mai jókezekre. Mindenki tudja, hogy a mit itt most tesznek, nagyon jól van téve. Minek főjön a lányos apák feje két helyen is.

Az igaz, hogy tiz órakor még lélek sem volt a teremben, tizenegyhez közelebb volt a mutató, mint a tízhez, mikor az elnöklő dr. Zádor polgármester megnyitotta a rendkívüli közgyűlést. Az egészben neki volt legtöbb dolga. Alig akadt valaki, a ki vállalkozott rá, hogy egy-két tétel után kérdést intézzen a tanácshoz, vagy a pénzügyi bizottsághoz. Akkor is a polgármester válaszolt rá.

És úgy elmondotta a jövő évi költségvetési tervezetet, a mint mi azt múlt számunkban részletesen ismertettük: a bevétel 110,444 frt 10 kr., a kiadás 139,733 frt 74 kr., mutatkozik fedezetlen kiadási többet 29,289 frt 64 kr. A pótadó a jövő évben is negyven százalék lesz.

— No hál’ az égnek, hogy nem több, sóhajtott fel Lencsó Sándor és nyomában egy csomó városatya.

Áttérhettek most már a részletes tárgyalásra. A bevételeknél elbírták a városatyák szó nélkül : ahhoz nem szólt senki. Végigszaladhattak hát a huszonnégy tétel fölött három perc alatt.

A kiadások tételeit magyarázta az elnöklő polgármester, mikor a kultusz kiadások negyedik tételénél felállott Motesiczhy János kanonok, felsővárosi plébános és azt kérte megmagyaráztatni, hogy mi az a 263 frt, a melyet a lelkészek, kántor, harangozó failletményének fuvarozása és összevágatása címén a kiadásba felvettek. 0 mint felsővárosi plébános mit sem tud az ilyen fáról.

Többen szóltak hozzá ehhez a kérdéshez s megegyeztek abban, hogy a múlt évi és azelőtti évek költségvetéseiben hasonlóösszeg volt felvéve s most már ne javítsanak a tervezeten. Majd jövőre.

A tizenegyedik fejezet tizedik tételéig eljutottak megint. Itt Csillon Izidor a felsővárosi toronyóra igazítására felvett 100 forintot helye— Fogadj Isten. Hát csak teszek-veszek egyetmást itt la.

És hát csak odasomfordált a kerítéshez a leány. Legalább úgy közelebbről jobban megértik egymást.

— Hát édes Magda lelkem, mondd csak, gondoltál-e úgy néha én rám is ?

A leány biz’ elpirult erre a kérdésre, de hát csak nem maradt adós felelettel.

— Hát csak gondoltam volna úgy — a hogy kigyelmed én rám.

— No, akkor ugyan mindig nálam járt az eszed, galambom, mert én ugyancsak mindig rád gondolok.

Hej de szorosnak érezte erre a néhány szóra Magda pruszlikját. És az a csalafinta legény még folytatta is.

— Mond meg hát, igaz lelkedre, galambom, jó szívvel vagy-e hozzám, szeretsz-e engem úgy, mint a hogy én téged ?

A leány most pirult ám még csak el. Szinte futni szeretett volna erre a kérdésre, de aztán mintha mégis mást gondolt volna.

A legény oda vonta a kezét, mert hát a derekát nem érhette el s úgy nézett a leány két szeme közé.

A leány nem tudta kiállani ezt a tekintetet. Lesütötte a szemeit s csak úgy beszélt a legényhez, lassan, mint a hajnali szellő susogása.

— Hát, minek tagadjam, bizony vonzódom kigyelmed becsületes leikéhez, szeretem kigyelmedet becsületes, igaz szerelemmel.

Erre a vallomásra aztán már csak odavonta

selte, de megpendítette azt az eszmét, hogy jó volna a toronyórát világitó lappal éllátni.

— Ugyan kinek, hiszen nincs nekünk lumpunk ! súgták a szomszédjai s ennyiben maradt a dolog. A fehérek órája ezentúl tehát hol mutatni, hol állni fog, de világítani legalább az 1900-iki költségvetésig nem fog.

— A világítási tételt 4 ezer forintról hat ezerre emeltük! folytatja a polgármester.

— A villanyvilágítás! szóltak több oldalról, de mert direkt felszólalás nem volt és senki sem kérdezte, hogy mit is csinált már a villanyvilágítási ügyben kiküldött a bizottság, tovább hallgatták a tételek elősorolását.

A kövezés tételénél volt még nehány felszólalás a város érdekében. Lencso Sándor, minthogy a jövő évi általános javításról volt szó, a Gasparik-utca javítását ajánlotta melegen.

— Oh jól ismerem, lesz rá gondom, mindennap látom, — nyugtatta meg őt a polgármester.

K, Csereklye István Kisvác egyik dunai utcájának iszonyú rossz állapotát vázolta. Általános helyeslés kísérte szavait és rögtön ki is mondták a kényszerkövezést erre az utcára.

Több tétel nem is volt már a kiadásokban. Tizenegy óra alig múlt pár perccel mikor a közgyűlési nagy terem üres volt már s ki haza, ki a sörházak felé iparkodott a városatyák közül.

Balkay István jubileuma.

Vác, november 16.

A váci fegyintézet tisztikara e hó 13-án szép ünnepet ült. Ekkor volt a 25-ik évfordulója a váci fegyintézet igazgatójának, e napon múlt 25 éve, hogy államszolgálatba lépett. Negyed század bizony nagyon elég idő ahhoz, hogy megismerjük az embert, megismerjük működését és hogy lássuk munkájának eredményét.

Hiszen ismerjük mi Balkayt, tudjuk, hogy ő ma a modern börtönügy terén az a szakember, a kiben a minisztérium bizalma öszpontosul.

a legény Magda fekete fürtös fejét a magáéhoz s a kerítésen áthajolva, olyant cuppantott a leány piros orcájára, hogy szinte érezni lehetett a legény egész lelkének szerelmét abban azegy csókban.

De el is szaladt ám Magda a csók után. Csak mikor a pitvarajtóba ért, akkor tekintett vissza még egyszer.

Andris még mindig ott állt a kerítésnél. Magda még egyet intett neki s aztán beszaladt a belső házba.

És úgy érezte, hogy minden más körülte. Szebb, vigabb, ragyogóbb minden. Még az öreg kandúr dorombolása is szerelmetes muzsikaszónak tűnt föl előtte.

Szeretett a leány és boldog volt. Nem gondolt semmi másra szerelmén kívül. Nem a múltra, nem a jövőre.

Bízott mindenben, hitt szerelmében. És csak. dalolt, csicsergett, mint a fülemile ott a kertjük alatt az orgonabokorban . . .

III.

Itt szeretném befejezni Magda történetét. Itt, a hol még illatos, boldog, szerelmes történet.

Mert hát szomorú vége lett Magdának és az ő szerelmének.

Nem boldogság fakadt a nyomában, hanem, keserű köny, szomorúság . . .

Jól emlékszem még a napjára is, a mikor.szemfedő borult Magda szerelmére.

Úgy husvét felé járt az idő. Én is épen otfc, jártam a faluban.