Váci Hirlap, 1895 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1895-06-23 / 25. szám
Kilencedik évfolyam. 35- H/iim. Vác, 1895. évi junius 23. VÁCI HÍRLAP Előfizetési árak: TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASAGI HETILAP. Szerkesztési iroda és kiadóhivatal; Egész évre ...........................6 írt — kr. Félévre......................................3 írt — kr. Negyedévre ...........................1 fit 50 kr. EGYES SZÁM ÁRA 12 KR. Felelős szerke zlo és laptulajdonos D r. KISS JÓZSEF VÁC, Mária-Terézia-ralpart. l)r. Kim féle ház, I. emelet. Ide küldendők a lap szellemi részét illető közle mények, elölizetési pénzek, hirdetések és liírde tési pénzek. Iíyilt-tér sora 30 kr. Bélyegilleték minden beiktatásnál 30 krajczár. B ér ment eilen levelek nem fogadtatnak el. Megjelenik minden vasárnapon reggel. Kapható a kiadóhivatalban. HIRDETÉSEK j‘a.tá,n.37"osa.n. eszlcöziöltetnelfe. Kéziratok vissza nem adatnak. IPeragit tra.nqu.illa potestas, quae violenta nequit. Avatási ünnepség a váci horgany-hengerműben. Szerény pár éve röpülhetett el annak, hogy a váci fegyintézet néhány igénytelen hivatalnoka a Pintér Dávid-féle kertet felfedezte. A hivatalos órák zárultával holmi jelentéktelen tekepártikat rendeztek ott, melynek hevében Dávid bátyánk szolgált fel egy egy pohár aludtejjel, majd későbben friss kútvizben párolt afféle igazi jó diósvölgyivel. Egy szerény, záportól mosott, vihartól tépet, szinehagyott trikolor a gunyhó- féle pavillonra kitűzve hirdette, hogy az ártatlan szórakozásoknak néhány barátja ad ott naponként találkozót. Az első felfedezők azóta elpihentek. A gunyhónak még a fundamentumából sem maradt. A misztikus akácok, melynek rezgő leveleit a Vértesek alá siető napsugarai aranyozták be pedig meg sem álmodták, hogy az ő gyökereik egy ember öltőn innen a fejsze alá kerülnek. f ái©ás Büszke lelkek. Irta : Szaakné Dörffy Ilona. IV. Másnap díszes társaság együtt egybe Karcagby m. honvédos úrnál. A múlt ij fáradalmai nem látszott meg rajtok, mind oly viruló szinben voltak. Erika volt kissé izgatottabb, felelete tartozott Marossynak, s nép Várkonyi tartozásával sem volt tisztába. Elvégre is megmondom hibáit, nem nyerek, de nem is vesztek általa, még nincs mit vesztenem, s hogy egy keserű köny- cseppet, hogy elrejtsem az ablakhoz lépett, az inas jelenté, Marossy is Várkonyi grófokat. Gyorsan letörlé az áruló cseppeket s mosolyogva fogadá őket. Marossynak alig érinté uj-hegyiet, Várkonyi kezében felejté a övét pillanatra. Laci szive örömtől részesít a gróf észre vette ezt s össze vonta szeműidéit. A társalgás a tegnapi eseményekről foly. Marossy egy kis asztalhoz lépett az albumot forgatá, majd unottan tévé félre, s egy rajz albumot veti kezébe, az egyik A hamuvá vált trikolor pedig gyermekmesének tartotta volna, ha valaki avval vigasztalja, hogy nem múlik el 10 év: ott a vadonat uj trikolorok százai, egész tábora fog megjelenni, hogy lomha szárnyaikkal a magyar állam címerére ereszkedj enek, hirdetve az ipar hatalmát. Pedig a mese felébredt. A törpe gyümölcsösök, a sárga hulló leveleket érlelő akácák helyén ma már egy súlyban és eredményekben egyaránt jelentős nagy iparvállalat ritka technikai tökély íy el kiépi tett hatalmas méretű helyiségei emelkedtek fel, melynek hatalmas gépházában több, mint 300 lóerejü, • ritka .tökélyéi gőzgép termeli az erőt, hogy egy óriási hajtókerék által keresztül árasztva aprozódjék fel részletekre, melyek az ipari gyártás szakszerű ágazatait végezik. A munkások egész raja állja ma már körül a kohókat, öntőket, lapitókat, hengereket, simitókat, ollókat, hogy amit ezek a nagy központi erők árama által hajtva feldolgoznak, azt a számitó ész lapnál meg’ állt, élvezettel nézte a rajzot. Három nyárfát ábrázolt, de oly élet hűen, a szem az ezüstös levelek rezgését vélte látni. Felállt üllőhelyéről s Erikához közeledve kérdi ki-é e rajz. — Az egész album, mind az én munkám mi kifogásolni valót talál rajtok gróf úr? — Kifogásolni valót ? Oly remek, élethü, hogy bámulatomnak nem tudok kifezést adni. árnyalat mily csalódásba ejti, a levelek rezgő suttogását is hallom, folytatja elragadtatással szemlélvén a képet. Nem tudtam,.hogy ön művésznő. — Még nem sok alkalma volt gróf úr engem s tehetségem megismerni. — Igaza van, de azon rövid idő óta, mita megismertem, nem az én hibám folytán történt ez. Önmaga volt ennek egyedüli okozója. Mondja miért, melőz kerül en- gemet ? Kellemetlenül érinték e szavak Erikét, s ismét a festészetre vitte át a társa'gást, — Édekli önt a művészet ezen ága? Melyiknek adja az előnyt, az arc vagy tájkép festészetnek? Talán ön is foglalkozik vele, azért adott oly szakszerű véleményt. — Soha sem vettem rajzónt, annal ke- vésbbé ecsetet kezembe. Vélaményem az, I kívánalmainak megfelelőleg irányozzák, vezessék és raktárszerüleg felhalmazzák. És ott, hol még az imént az első szeptemberi szürkületben már esti hat órakor a sötétség átvette a csendes birodalmát, melyet a szomszédos vasút dübörgésén kívül alig szakított valami meg csak a tücsök csiripelése: olt ma a téli viharokkal birkózó rémes éjszakák közepette is 100 gyertyák fényét felülmúló nagy központi villanyláng osztja szét sugarait, mint egy hegyfoki világítótorony öntve be a közel vidék házait sugárral és világossággal. Szóval, hol az agrárius pár év előtt csenevész kukoricákat, aranka foltokkal I karikázott lucernásokat, ártó rovarok által megdézsmált vetéseket látott, ott ma egy huszonnégy óra lefolyása alatt nem értékben, de tiszta jövedelemben többet produkál az ipari egészséges vállalkozás, mint az előtt egy egész év alatt termett. És a mely földből az imént egy embernek alig lehetett volna biztosi tani a megélhetést, ott ma a nagy ipar vállalhogy a szép arcokat inkább in ratura sze- reternolátni, s így a tájkép festészetnek nyújtanám a példát. — Úgy véleményünk meg egyez. Én is ezt tartom a széy arcokról a fogalom relative. A mit természet nekünk gyönyörködtetésre nyújt, azt mindenki elismeré,. hogy valóban szép, s kivétel nélkül meghajlik előtte. Nékem eszményem a természet, gyűlölök mindent, mi mesterkélt. Még a virágot sem szeretem, ha nem élő. Hiába oly élethü a csinált virág, de nincs illatos virágok, pedig nem ápolja gondos kéz, csak a legjobb kertész a természet maga. Lássa, ha én a pusztán kin lehetek, én oly boldog is megelégedett vagyok. Ellátni a végtelenségig, nem ütközik a szem semmibe. A méla csend oly jól esik, közelebb érzi az ember magát a teremtőhöz. Mily megható szép lehet a puszta nyáron az ő természetes egyszerűségében, a pásztortüzek ragyogása, s midőn a nyáj kolonpja össze vegyül, a bojtár furulya szavával, kell-e ennél bájosabb zene a világon. Jöjjön, nézze meg' az én képszeletem milyenek alkotá a pusztát nyáron. A mellék szobába vezeté őt, s megmutatá kincseit. — Ez az én kis attelierem. Ne botrán- kozzék meg a rendetlenség felett mit itt is
