Váci Hirlap, 1895 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1895-03-24 / 12. szám
váci Hírlap A gyászünnepély. Márc. 20-án nagy hazánkfia, Kossuth Lajos halálának évfordulója csapadékos, hűvös, esős idővel fordult városunkra. így mindazon impozáns intézkedések, melyeket a felvonulásokra nézve a rendezőség tett, foga- natlanok maradtak. De a gyászzászlók százai jelentek meg már a korai hajnali órákban a háztetőkön. Délután 8 órakor pedig a sűrűn szitá- lódzó hideg tavaszi eső dacára a polgárság tömött sorokban szállta meg a Kúria nagytermét, mint a gyászünnepség szinhelyét. A karzatot intelligens hölgyek foglalták el. Három órakor pontban a színtársulat énekkara a váci fiatalsággal egyesülten énekelte el mély meghatottsággal a szózatot, mely után Kovách Ernő 48-as honvéd, mint elnök megnyitja az ünnepélyt, meleg szavakat szentelve Kossuth emlékezetének, egyúttal felszólította Német Lászlót, hogy Kossuth Ferencnek a rendezőséghez irt levelét felolvassa. Mi megtörténvén, ez után dr. Freysinger, a gyászünnepély szónoka mondta el nemes hévvel alkalmi beszédét, csaknem a következő gondolatmenetben : j „Ma egy éve, hogy az istenség kebelébe szállt vissza az a géniusz, kinek hivatásául szabta a gondviselés, hogy a középkor rendi alkotmány békéiből szabadítsa fel Magyar- országot. Ami múlandó volt benne, haza hoztuk, hogy édes legyen elomlott porsátorának a rég nem látott szabad hazában, a nyugalom —: s hogy szentebb legyen a honi föld az O sirhalmával. Koporsóját talpig gyászban, de büszke öntudattel kisérte a hálás nemzet. Gyászban : hogy megszűnt élni a távol idegenben, az önválasztotta zzámkivetés helyén, mint egykor Rákóczi Rodostóban ! Büszke öntudattal, hogy a mienk volt ő és ezredéves történetünk egyik legfényesebb lapjára van felírva neve, mint múltúnk dicsősége és jövőnk reménysége 1 O csak élni szűnt meg e napon, hogy most már egészen halhatatlanná legyen és itt hagyva az élet küzdő porát, a pártok tusá- ját, belépjen a történet örök országába, honnan az eszme és lángész soha nem enyé— megházosodott a suttyó, hehe, nem is tudtunk róla, nézd a mekorra apró, kis felesége van, mint egy5baba, tündér hehehe! Node mennem kell, valami kis hűsítő után. mert a Gyurka megint beitta az eszét mulassatok addig magatokban : A kövér ember amint becsapta maga után az ajtót, hogy csak úgy rengett bele a ház, Klára után bámult Anzalin is. A felesége meg Klárát nézte Ah! megházasodott ön? nem tudtam 1 engedje meg, hogy utólagossan kívánjuk szerencsét és boldogságot viszonyához 1 honnan hozta a feleségét — hol jártak, hogy jöttek ide? merre mennek, Istenem egész kérdés bombával ostromlom önöket, nehéz rá megfelelni ugye. 1 ? ! Klára nevetve beszélt, halvány, beteges exaltált nevetés volt, mint a halálos betegek galvanizaliója ; és kezébe egyszerre csak össze tépve feküdtek a fehér pár mai ibolyák : Anzalin nem nézett rá, kibámult nyitott ablakon. Oda ki még mindig dereng az aranyfekete párázat, csak hogy most kevesebb az arany, több a fekete benne ;jbüszke, egy redővel ketté osztott hatalmas homlokán valami baljóslatú redő borong; de hangja azért nyugott hideg csengéssel bir mikor Klárának azt mondja végre : sző hatalmával uralkodik majd nemzete jövendő ivadékain. Temetése sem volt az enyészet diadala, hanem a megdicsőülés diadalutja és a nemzeti öntudat feltámadásának bizonysága. Koporsóját egy ország kisérte és nemzeti történetünk annak a hetven esztendejének emlékezete, mely dicsőbb volt nemzetünkre az ezred éves múlt sok századánál. Mert ha ma, történetünk közelgő ezredéves évfordulóján, fürkészve tekintünk vissza a régmúltak éjszakájába, feleletet keresve arra a kérdésre, hogy mint fejlődhetett Árpád maroknyi seregéből ez a nemzet, mely megtudott daczolni egy ezred év viharával, annyi külső ellenség támadásával és a soha sem szűnő párttusák még ennél is emésztőbb belső harczaival, — amikor körötte annyi nagyobb nemzetség elenyé- zett: nem kevésbbé tanuságos és meglepő az újjászületés gyors folyamata, melylyel a középkor tespedéséből rendi szakadozott- ságából a haladás útjára s a fejlődő szabad nemzetek sorába tudott lépni a nemzet, — néhány rövid évtized alatt pótolva századok mulasztását! Ha nemzeti átalakulás küzdelmének fénye, gyásza és dicsősége lebegett ott a koporsó felett káprázatos emlékeivel, s a nagy idők nagy embereinek óriás alakjaival. Tudjuk mindnyájan. Ami előtte volt, az a „régi Magyarország“, melyet ő temetett el, hogy soha fel ne támadjon, a mi pedig utána következett, azaz „Uj Magyarország“ melyet ö alapított, hogy soha meg ne haljon. Pályája kezdetén még a vigaztalan reménytelenség, s a kétségbeeső kis hitüség borult a nemzetre. Még a költők is a lemondás hangján, kétségbeesve a változha- tatlan végzeten, előre siratták el: dalaikban rendre a magyarnak a közel jövőben elkerülhetetlenül elkövetkező halálát. A nemzet lethargikus mély álomban aludt, ebből Széchenyi hatalmas szelleme rázta fel a nemzetet s erre a falakat megmozgató harsona hangjára állott elő Kossuth, is hogy leromboljon alkotmányunkban M egházasodtam igen, méltóságos asszonyom ! untam a céltalan tobor életet ; már három fertály év óta Volt valami ijesztő rezgése a hangjának. Klára ijedten rezzent föl — de mert látta hogy a Baári Anzalin felesége indifferens fehér arcocskája bámulva, szerelmesen tapadt az uráéba átharapta fogaival a kezét, apró kis vércsöpp bugyant fel a fehér kezecske kacsójából; ezt oda tapasztotta a szájához — nem is tudta mit csinál, szívta mint egy vérszopó gyönyörű tigris, a szemei előtt a lilás párázatban ott táncolt az Anzalin arca, meg akart szólalni de nem volt a hangjánál, torka kiszáradt össze szorult, pillanatig tartott csak. Oda ment az ablakhoz és kiakarta nyitni, de mert keze ide- gessen remegett, hát tehetetlenül csúszott végig a festett üvegen. Anzalin látta a küszködését, de úgy tett, mintha nem is látta volna. Krisztina felemelkedett, segíteni akart neki, kicsi volt nagyon, felnyujtott kezeivel sem ért az ablak gombjáig. Annak a marstermetü asszonynak nem ért a válláig sem ; Olyan volt melette mint egy szépen fejlett drámai színésznő mellett a miniatűr naiva. Még idáig nem szóltak egymáshoz j egy szót sem ; Krisztinánál hiányzott a rou- 1 mindent ami e korszellemébe illő nem volt, hogy újjá és szabad nemzetekhez méltóvá alakítsa át alkotmányunkat, majd mikor az események feltartózhatlan hatalma elsöpörte a haza szent földjéről Kossuthot, jött Deák, hogy megtartsa azt a mi megtartható volt. íme egy harmonikus egészszé igy ömlik össze e három nagy szellem működése. Széchenyi az ébresztő, Kossuth a romboló és újra alkotó, Deák a fentartó. De magának Kossuth életpályájának lefolyása is a legváltozatosabb. Kezdete a legszerényebb volt. fejlődése a legragyogóbb, vége a legtragikusabb. Abból a szerény kis nemességből a középbirtokos osztályból mely félezreden át Magyarország- fentartó gerince volt emelkedett ő is annyira éssrevétlenül mint Ver- böczy, ki először adott Corpus iurist Magyarországnak. A 32-diki országgyűlésen jelent meg először a legszerényebb minőségben, mint egy távollevő követe. A szerény küldött hangjára ki sem hallgatott. A nyilvánosságnak még akkor közlönye sem volt' Kisfaludy Károly meghalt, mielőtt az általa megindítani szándékozott lap első száma megjelenhetett volna. Mire ő indította volt meg a törvényhatósági tudósításokat melyek, mint vezérfáklya bevilágító fénye irányt adtak a gondolatoknak. Majd a börtönbe kerül melynek magányában lelkét benépesítette Schakespeare hatalmas gondolataival, hogy megizmosodott leikével elvégezze azon titáni munkát, melyet az újjá kiépítendő magyar alkotmány megkövetelt. J Itt érett meg benne agongolat az ellenzéket egy cselekvő táborrá átalakítani. Mindjárt működése kezdetén azok a lüktető nagy gondolatok termékenyítették meg agyát, hogy egy hatalmas Magyarországnak dolgozó, iparos és kereskedő Magyarországnak kell lenni: azért alakitá nieg a magyar kereskedelmi társaságot, kiadta a jelszót : Tengerre magyar, megalakította a védegyletet, hogy piacot teremtsen a magyar tin, amiből kitetszett, hogy nem rég hagyta még el a zárdát, ahol csak imádkozni, meg hímezni tanultak meg az ábrándos növendékek ; Claire meg úgy érezte magát észszel az aprósággal szemben, mint a szelídített sas, aminek kalitkája előtt ott táncoltatják a fülemülét, de láncot vernek a lábára és amitől nem szoríthatja agyon az áldozatát. Aztán mikor egyszerre átrebben a tapasztalatlan áldozat a kálit rácsa között, hát nem meri kinyújtani körmeit, mert fél, hogy össze zúzza egyetlen szorításra ! Krisztinka színtelen gyerekhangja egyszer csak mégis megtörte a varázst, oda szólott férjének, aki szivarjával öntudatlanul össze mázolta a kis zöld tanagra - szobor klaszszikus arcocskáját ! Ugyan kérem nem segítene kinyitni az ablakot, lássa még nem nyöltem akkorát, hogy odáig fölérjek. Anzalin aztán egy nyomásra kinyitotta a hatalmas góth ablakot A nyomasztó szoba levegő után úgy hatott a párázatos tó melletti levegő a szép vörös asszonyra, hogy egyszerre nag-y bátorságot érzett végig tekinteni Anzalin arcán. Sötét komor arc volt, hiányzott belőle az a megnevezhetetlen valami, amit a gondat- ban könnyű vérű emberek arcán látunk.
