Váci Hirlap, 1895 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1895-03-03 / 9. szám
VÁCI HÍRLAP <2 Ami a legnagyobb megnyugtatást nyújtja az intézet részéről az abban áll, bogy a legszigorúbb leltári punktirozás dacára úgy a rendes, mint. a rendkívüli tartalékokat tetemesen dotálta. Megnyugtatókig hathat az intézet részvényeseire az egyes üzletágaknál a múlt évben beállott következő emelkedés: A betéteknél 19.724- frt 32 kr., A váltóknál 64,552 frt 10 kr., A jelz. kölcsönöknél 21.326 frt. Az intézet tributárius érdekeinek szempontjából sürgetjük, hogy a kamattőké- sitések a jövő évi kimutatásban külön feltüntetve legyenek. , Az ipar és kereskedelmi hitelintézet, ma egészen ujonan szervezeti és megerősödött intézetnek tekinti magát, mivel tőle kitelhetőleg elkövetett mindent, hogy könyvelését a mai színvonalra fejleszsze s hogy leltározásához a szigorúbb kritika álláspontjából sem férhessen szó. mi részünkről csak azt kívánjuk, a megindult vonalon slagnaciót soha ne kellesen jeleznünk, hanem egy rendszeres és egészséges fejlődés mindig újabb és örvendeteseiül) tüneményeiről számolhassunk. be. A Váci Hírlap úgy van meggyőződve hogy Vác összes pénzintézetei egymás mellett, békében és jól elférhetnek. Ki- csinyhitűség és férfiatlanság volna azt hinni, hogy egyik vagy másik intézetünknek prosperálása, csak is egy másik intézetnek károsodásával, vagy sülye- désével volna lehetséges. Csak is a tömeges polgári jólét képezi legbiztosabb feltételét a városok egészséges fejlődésének. a fővárosi társadalom? Azért mert a to- rockói szokásoknak nem hódol? Vagy a magyarság csak a székelység ? íme Abonyi Árpádnak Volt egyszer egy kis lány című rajzában nincs egy sor népies, torockói, felíalui vagy székelyes ; hamisitatlan főváros az. pláne előkelő ur a hőse, úri kisasszony a hősnője, s mégis — magyar élet, magyar szív, magyar érzés rajza, s uj ibb irodalmunk egyik legbecsesebb terméke. A kutyabőrün ma már csak a tudást ösmerik el, azt is azonban meg kell. előbb szerezni Munkával és ékesiteni talentummal. Nem ez tehát a mostanság divatos polémia súlypontja. Bizonyos igaz, hogy mindenki a ki magyar levegőt szitt be egész életén át, magyar földön született és itt élt, s ha tudja a nyelvet jól, ha tud látni, megfigyelni, s írni, vegye a tárgyát akár a fővárosi életből, akár a székelyből földről : magyar iró. Abonyi Árpád is testestőllelkestől az, csakhogy a megfigyelési köre határolt. Inkább vidéki megfigyeléseiből él. semint a forrongó, lázasan átalakuló fővárosi életből. Természetes, hogy azok a karakterek, s cselekvés módjuk, melyeket a fővárosi életből rajzol — inkább csak képzeltek mert Ki mentette meg Vác városát 1849-ben. — Adalék Vác történetéhez. Közel egy emberöltőn keresztül erősen tartotta magát a szájhagyomány közöttünk, hogy Vác városának az oroszok által tervbe vett elhamvasztását gróf Zichy Ipoly váci kanonok és alsóvárosi plébános hárította el. ügy szállott apáról fiúra a szájhagyomány, hogy Zichy Ipoly gróf, midőn hírét vette volna, hogy Paskievics orosz főhadvezér Vác városát a szabadságharcban való részvétele miatt 12 helyen 12 lángba borított szurok koszorúval határozta volt el fel- gyujtatni, rögtön a fővezér elé sietett és ott térdre borulva esdeklett mindaddig, mig a fővezér szivét meg nem lágyította és tőle ígéretet nem vett, hogy Vác városának meg' fog kegyelmezni. Ez a szállongó szájhagyomány bizonyos nemes történelmi nimbuszszal övedzte körül Zichy gróf egyszerű alakját, ki ugyan magában véve becsületes, jó szivü ember volt. de politikába soha nem avatkozott és távol tartotta magát minden országos dolgoktól. A hálás utókor mindazonáltal mintegy kötelességének ismerte kegyeletével Zichy alakját körül karolni és a város képviselőtestülete az utódok eme hagyományos kegyeletének hozta meg az adóját, midőn három év előtt egyhangú közgyűlési határozattal elrendelte volt. hogy gróf Zichy Ipolynak, mint a város megmentöjének életnagyságu arcképe lefestessék és a közgyűlés tanácskozó termének falára füg- gesztessék fel. Ma azonban e közel 47 éves szájhagyománynyal ellentétben egy teljes hitelességű okmány került kezeinkbe, mely megcáfolja az eddig magát oly erősen és szinte ellenmondás nélkül fentartott történelmi hitet. Ezen okmány néhai Verecky Antalnak, a régi káptalan város utolsó kapitányának minden tekintetben korekt, egyszerű, tiszta, erkölcsű férfiúnak saját kezűleg irt végrendeletéhez csatolt kodicillusszerü nyilatkozata. telten telvék vidéki vonásokkal, melyeket megőriznek a nagy metropolisban is. Ez okból Abonyi csak ott természetes és igaz, hol megmaradhat a maga levegőjében, hol úgy beszélnek és éreznek az emberek, mint ő. Lírai egyéniségét nem tudja levetni s képzelete nem tud az idegen élet alakjaihoz simulni, Ha, mint teszem : Volt egyszer egy kis lyány-ban, alakjai a fővárosi élet viszonyai közt is megmaradhatnak csupa szivembereknek, szóval, a hol liraisága megalkudhat meséjével s uralkodó tehetsége érvényesülhet a karak- terizálásban is : tud csak harmonikus egységet alkotni. Abonyi mindmáig nem irta meg a maga remekét, melyet várunk tőié, csak kísérletezőit eddig, egyéniségét csiszolta, a java még csak hátra van De abban a nagy küzdelemben, melyet előkelőbb elbeszélő ta- j lent urnáink, némán, de tudatosan folytatnak, alkotásokkal és teremtéssel, Abonyi Árpádnak jelentékény szerepe lesz. Érdekkel fogjuk megfigyelni küzdelmei utján. Ha pedig jósolni mernénk Bpdrogi La- I jós aligha fog e küzdelemben szerepet j játszani. Ez a kötete, mely im most előttem fekEbben a nyilatkozatban mindenekelőtt Nikitics Sándor akkorban még végzett jogászt, mint végrendeleti végrehajtóját arra kéri fel, hogy halála után eme sajátkezüleg megirt nyilatkozatát vinné el váci újság szerkesztőhöz és a váci lapban tétetné közzé. Midőn azonban a végrendelet felbontására került a bíróság előtt a sor, a felbontás alkalmával a végrendeletnek eme melléklete a fölbontott csomagból kirepült és az a földről Lencsó Sándor, a boldogult- nak közeli rokona felvette és a zsebében rejtette el. A Lencsó Sándorhoz emez utón jutott nyilatkozat azután az évek hosszú során keresztül az ő iratai között a feledékeny- ség pora által megterhelve rejtőzködtek, mig a napokban szinte véletlenül és keresetlenül ez iratok, azon utón és módon a mint az igazságok felszínre szoktak törni, megint Lencsó Sándor ur kezeibe bukkantak és ő engedelmeskedve az elhunyt végakaratának emez iratot átadta nekünk, hogy mi azt Vác város érdemes polgárságának tudomására hoznánk a történelmi igazság kedvéért. A/ előre bocsátottak alapján közöljük az Istenben boldogult Vereszky Antal nyilatkozatát szószerinti szövegében, korhű helyesírással, avval az antik egyszerű zamattal, melylyel a közéletben is becsülni tanultuk rég elköltözött nemes öreg maga megírta : Vereszky Antal nints már. Pedig méltó ő figyelemre, mert 49-ben, midőn a tsata Vác alatt volt hamarjába kotsikat és taligákat fogadott a maga költségén, kiment a tsata helyre ott a sebesülteket öszve szedte és a kórházba szálitotta, de ez még nem elég, hanem midőn hire futamodot hogy az orosz sereg a Várost felgyújtja; hamarjában felszólította Hrabóvszky Károly, Schmidt János, Nikititsjlstván, Horváth István és Ernyey János polgártársakat és azokkal ment gróf Zichy akkori alváros- plébánushoz, ott volt szálva az orosz korona hertzeg és ott esdeklett előtte, hog-y meni- tené meg a Várost és ne gyujtattná fel de a hertzeg azal mentette magát, hogy ö azt szik, legalább igen szűk s a mi nagyobb baj. igen szürke világot rajzol, egyetlen egy vidéki várost s annak az alakjait is homályosan, bizonvtalan háttérrel és resz- keteg kezekkel. A mi kötete legnagyobb hibája, azzal érdemes kissé részletesebben is foglalkoznunk, mert a művészi alkotás egy nevezetes momentumát világítja meg. Az iró modellek után dolgozik. Megfigyel, még pedig intenziven, apróra, hogy — mint Flaubert mondta Guy de Maupas- sant-nak — a megfigyelt tárgyak egészen másnak lássa, mint azelőtt, ő és mindenki más. Azaz hatoljon be a megfigyelt tárgy szellemébe, leikébe s uj, érdekes vonásokat emeljen ki belőle. Mikor e munkával kész, a jellemző vonás birtokában van, bizonyos, hogy lesz müvében eredetiség', legalább is a felfogás eredetisége. Már most Bodrogi mit tett? Ösmert egy bajai alakot, tegyük fel, azt a százg'alléros francia nyelvmestert. Látta sokszor, látta mindég. Ott élt az köztük, ösmerte szava- járását, mozdulatait, még a hangját is felismerne ezer közül. De nemcsak ő, úgy vagy ezzel minden bajai ember. Ha tehát bajai ember olvassa a novelláját, annak elég az a leírás, a melyet ő ad
