Váci Hirlap, 1895 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1895-12-29 / 52. szám
Kilencedik évfolyam. 52. §/áui. Vác, 1895. évi december 29. VÁCI HÍRLAP Előfizetési árak: TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Szerkesztési iroda és kiadóhivatal: Egész évre ......................6 frt — kr. Félévre ........................... . 3 frt — kr. Negyedévre ......................1 frt 50 kr. EGYES SZÁM ÁRA 12 KR. Felelős szerkesztő és laptulajdonos D r. KISS JÓZSEF VÁC, Mária- Térézia-rakpart, Dr.Kiss- féle ház. I. emelet. Ide küldendők a lap szellemi részét illető közlemények, előfizetési pénzek, hirdetések és hirdetési pénzek. Nyilt-tór sora 30 kr. Bélyegilleték minden beiktatásnál 30 krajczár. Bérmentetlen levelek nem fogadtatnak el. Megjelenik minden vasárnapon reggel. Kapható a kiadóhivatalban. HIRDETÉSEK jA^.tá,xx37-osa,zx eszközöltetnek. Kéziratok vissza nem adatnak. Peragit tranquil la potestas, quae viol ént a nequit. A haldokló esztendő. Eljött az alkony. Milliónyi millió csillag fenn a sötétkék égbolton és milliónyi millió hópihe, jégcsillag lenn a földön. A levegőben sejtelmes suttogás szalad végig, mintha régiói megnépesedtek volna, mintha felkeltek volna a holtak, hogy közéjök vegyüljenek az élőknek s hogy újra, mint egykor velők töltsék a Szyl- veszter estéjét, az év utolsó éjszakáját. Mert az borult a világra. Egy évvel ismét öregebb lett az és fagyosabb; látott embereket születni és elmúlni, látta maga felett a tavasz mosolyát, a nyár perzselő hevét, az ősz szomorú könyhullatását és a tél fagyos ölelését. Öregebb lett egy évvel és sorsában osztozkodik az emberiség. Sok vágyát eltemette, sok reményét sírba tette, mik ma egy éve keltek ki a szív mélyéből. A láncnak sok-sok szeme kihullt 365 nap alatt. Egyik elvesztette szülőjét, másik gyermekét, hiivestársát ez, jó barátEmlékezzünk régiekről! Közeledik a millennium s a ma és holnap magyarja mind türelmetlenebből kérdezi : milyen volt hát az ezer esztendő előtti magyar ? Kik vagyunk ? Kik voltunk ? Honnan jöttünk ? Kik a rokonaink ? Képzeletünk éhes és türelmetlen. Kérdést kérdés után vet fel. Feleleteket kap egyre-másra a tudománytól. Mindig mást meg mást. Ezekbe a feleletekbe bele nem nyugszik s receptjeik után nem alkotja, meg rég múlt történetünk általános, konvencionális képeit. Régebben még volt valamelyes sekély és oktalan hagyomány, mely szerint az akkori magyar elképzelte a régi magyart. Az egész hazugság volt, de öreganyáink megnyugodtak benne. A régi magyart ezek igen szépnek, delinek, sasorrúnak, holló-fürtösnek, dús szakáidnak, hatalmas bajszának, párját emez; de sok uj szeme is akadt a láncnak, uj emberkék születtek, uj frigyeket kötöttek, uj baráti szövetségek létesültek. Élet és halál, boldogság és boldogta- anság, lét és enyészet, ez a múlt év szignaturája. A nagy világ egy évvel lett idősebb, az ossz emberiség 12 hónappal korosabb — de nem úgy Magyarország ! A mi hazánkra az évnek ez utolsó éjszakája egy ezredévet jelent. Magyar- ország ezer évvel lett idősebb, lakó ezeréves múltra pillantanak vissza ős idős hazánk ez éjszaka múltával megszerezte jelzőjét, melyet Europa egy birodalom sem használhat: »ezredéves.« Az utolsó éjszaka! Mily kicsi volt a kezdet, oly sokat Ígérő a vég. Olyan volt ez az ország, mint a mustár mag s most évezred alkonyán ágai alatt mindenfölé népek húzódnak meg. 1000 év előtt olyan volt ez ország mint egy bölcső, hova kisdednek népünket ! helyezte a Gondviselés s ime ezer év dúc kacagányosnak, selyem átállásnak, piros nadrágosnak és sarkantyús sárga csizmásnak képzelték. Az ilyen ős dalia persze bátor és nagylelkű, mint az oroszlán és büszke mint a sas. Hogy mit iszik, mit eszik, hogy él — arra nem is gondoltak. Ez a felületes képzelet vasárnapi ősmagyarja. Az operá- i ban s a többi szinpadoh máig is otthonos. Ha komoly: „andalgó“-t lejt; ha vidám: aprózza a csárdást. Közben hőstetteket visz véghez, mert ez a polgári foglalkozása. Szép. De mit csinál ez a figura-dalia hétfő reggeltől szombat estig? Tartok tőle, hogy nem lévén esernyője, esős időben megázik a selyem átillája és kalocsni híján megke- serüli sárga csizmája az alföldi sarat. Nyilván a bécsi hopmesterektöl, táncta- nitóktól és galasneiderektől formált „mag- natentracht“-os múlt századbeli főrangú magyar bojtár adta a mintát ehhez az elképzelt tipikus ősmagyarhoz. Kiállhatatlan, megunt sablon eredj a pokolba ! A harmincas és negyvenes évek nagy magyar költői és irói mégis, ebből a figurából akartak valami tartalmasabb őstipust csinálni. Értesülésük, meg a cifra viselet, a múlva megfogyva bár de törve nem tekint, mint Janus hátra is előre is. Végig pillant a múlton sejtve kezeli a jövőt 1 És nemzetem, édes népem, mielőtt átlépnéd az uj év küszöbét, mielőtt a harang kongása megerősítene abban, hogy ime ezeréves vagy már : tekintsd át a múltat! Nézz végig rajta örömtelt szívvel Istened, hálás szivvel őseid iránt Vándorolj el ma Ételközbe, és a budai várpalotába varázsold lelked elé Árpadot a hős vezért és a fejedelmeket, Ferenc Józsefet. 1000 év lakozik a kellő közt és az isteni Gondviselés, a mely téged ide vezetett meg is tartott, gyámolított és meghagyta élni ezt az éjszakát, a legutolsót, melynek hajnalán te ezeréves ieszesz, felnyílt a milleniumi jubileumi esztendő kapuja! Vándorolj el ma Esztergomba hol eljő sz. királyod uralkodott, még el Nagyváradra szt. László városába. Röppenj Visegrádra, N. Lajos várába eredj Budára Mátyás udvarába rándulj Pozsonyba Mária Terézia körébe. De ne ! ne menj sehová. Lelked csak itt szálljon magába. kelet felé fordította analógiát kereső szemüket. Ott megtalálták a törököt, akinél különben is a „findzsa“ ugyanazt jelenti, mint nálunk. S egyszerre egy hatalmasabb, tetsző’bb képet pattogtak bele apáink leikébe a gyönyörű daktilusok, melyek elmondják, hogy e földet — . . . napkelet ifjainak dobogó paripái tiporták. Akkor aztán a közképzelet megrajzolta őseinket nemes paripákon száguldó, napsütötte arcú török csapatnak. Nem a tudomány hanem a mese törökjeihez hasonlítottak ezek az ősök. Kelet népe lettünk. Az elszenvedett török hódoltság itt feledt nyomai, meg az elmaradottságunkból eredt keleti lustaság és nembánomság temérdek apró vonása, minduntalan bizonyságokkal látszottak erősíteni ezt a sejditést. Az, hogy ebbe a közképzeletbe belenyugodjunk, szintén nem tarthatott sokáig. A kritikusabb emberek rájöttek, hogy hiszen a török sem az, aminek képzeltük; hát hogy lettek volna olyan formák az őseink, a milyenek ezek sem? És képzeletünk megint üres lett. Őseinkről megint nem volt megállapított képünk W jLIB ©
