Váci Hirlap, 1895 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1895-12-01 / 48. szám
2 VAGI HÍRLAP Utasítás a névmagyarosításhoz. 1. Az anyakönyvi kivonatról. A névmagyarosításhoz kivétel nélkül anyakönyvi kivonat (keresztlevél születési bizonyítvány) kívántatik. Ha egy apának több gyermeke ugyanazon anyakönyvbe van bevezetve, akkor nem szükséges minden gyermekről külön anyakönyvi kivonat hanem egy ivén együtt mindnyájáról az úgynevezett „Családi értesítő“ is elegendő. 2. A bélyegről. A bélyeg 50 krajcár minden nagykorú személy, valamint egesz család után; ha azonban nagykorú családtag is van, azután külön kell az 50 krajcárt fizetni. A törvény értelmében egy kérvényen többen is folyamodhatnak, sőt egész községek is, de a bélyed minden nagykorú után fizetendő. Külföldi anyakönyvi kivonatokra még külön 15 krajcárnyi magyar bélyeg teendő. 3. A folyamodvány kellékeiről. A folyamodványt annál rövidebbre lehet fogalmazni, mivel benne nem szükséges elősorolni a névmagyarosítás okait. Azonban a kérvényből nem szabad kifelejteni az aláírás és lakáson kívül a foglalkozást is kitenni. Szabad királyi és rendezett tanácsú városokban a tanácshoz, kis- és nagy községekben a járási szolgabiróhoz kell intézni s beadni a folyamodványt, a melyben az illető hatóság felkérendő, hogy a kérvényt pártolólag terjeszsze fel (a szolga- biró az alispán útján) a m. kir. belügymi- nisteriumhoz. Az, a ki az így szerkesztett és aláirt folyamodványt személyesen adja át az illető hatóságnál s mindjárt ott ki- hallgattatását kéri, csak megrövidíti és meggyorsítja az egész eljárást. 4. Az illetőség és honosságról. Illetőséggel az 1886. évi XXII. t.-cikk 11. §-ának a) pontja értelmében mindenki ott bir, a hol két éven át lakik s adót fizetett. Kiskorúak mindig szülei lakóhelyén bírnak illetőséggel. Oly külföldi, a ki öt éven át az országban, bár különböző helyeken lakik, adót fizetett s valamely választási névjegyzékbe bejegyezve van : magyar honpolgári joggal bir. 5. Az eljárásról kiskorúak és árváknál. Fordul elő eset, hogy az apa kiskorú gyermekének megengedi a névmagyarosítást, de ő maga nem változtatja meg nevét. Ilyenkor legegyszerűbb, ha az apa folyamodik fia nevében. Kiskorú árvák szintén megmagyarosíthatják nevüket, melyhez az anya, mint természetes gyám, vagy a törvényes gyám ^beleegyezése kívántatik. Itt is legcélszerűbb, ha a gyám folyamodik és pedig legelébb az illetékes árvaszékhez bélyegtelen kérvényen s ennek engedelmét kikéri melynek megnyerése után lehet csak, annak csatolása melleti, a névmavyarosi- tást kérelmezi. 6. A névről. A név szabadon választható, azonban kívánatos, hogy a név tapintatos és helyes választásánál úgy a nyelv törvényei, valamint a szerénység, aesthetika stb. szem előtt tartassék s legajánlatosabb ebben szakférfiak nézetét kikérni. 7. A végzésről. A m kir. belügyministerium a névváltoztatási engedélyt a hivatalos „Budapesti Közlönyében hirdetteti ki, külön pedig az illetékes hatóságot is értesíti, e hatóság pedig a folyamodót mellékletei visszacsatolása mellett. A hivatalos „Budapesti Közlöny“ épp oly bizonyító erővel bir, mint bármely hivatalosan kiállított okmány. Nyilatkozat. A „Hazánk“ cimü bpesti napilap f. évi 326-ik számában Vácról november 26-ikáról keltezve „Magyarország nem keresztény állam'“ cim alatt egy közlemény jelent meg, a mely a legnagyobb valótlanságokat tartalmazza s nekem oly nyilatkozatokat tulajdonit, a minőket sohasem mondottam. így közönséges hazugság: 1. Hogy Vácon a megyebizottsági tagok választásánál a kormánypárt mindent elkövetett, hogy a hivatalos lisztára fel nem vett jelöltek valahogy meg ne választassanak. Hiszen Vácon eddigelé kormánypárt szervezve nincs is, az utolsó négy országgyűlési képviselő-választásnál mindenkor kormánypárti ellenjelölt nélkül lett innen ellenzéki képviselő választva, s igy egy nem létező kormánypárt, hivatalos lisztát meg sem állapíthatott, nemcsak ezen okból, de azért sem, mert a váci választó polgárság politikát nem kevert a megyebizottsági tagok választásába, hanem csupán néhány hecc-káplán akarta néppárti vignetta alatt, a 3 kilépő és újra megválasztani óhajtott jelöltek közül, a 2. nem katholikus jelöltet dr. Freysinger ref. vallású közjegyzőt, a város díszpolgárát és Vörös Károly ref. lelkészt) kibuktatni, azonban kísérletük a legcsufosabb kudarccal végződött. Különben nem-e a 48-as — de liberális gondolkozásé — függetlenségi pártelnökség vezette az utolsó megyebizottsági választást? S váljon az utolsó orszgy. képviselőválasztás alkalmával ellenzéki programmal fellépett Csávolszky József váci kanonok úrról és dr. Freysingerről meri-e állítani a „Hazánk“ tudósítója, hogy ezek kormánypártiakká lettek. Pedig a hivatalosnak hiresztelt listán ezek a nevek szerepeltek, s ezek is lettek megválasztva. Nem impertinentia-e azt állítani, hogy ezeket a kormánypárt választotta meg ?! Valótlan 2. az is, hogy Podhorányi József szemináriumi aligazgató engemet a megyebizottsági tagok választása miatt a városi képviselőtestületben felelősségre vont, a mit nemcsak azért nem tehetne mert, ö városi képviselőtestületnek nem is tagja, de azért sem tehetett volna, mert a megyebizottsági tálán, hideg, a minők azok a házak szoktak lenni, melyek ez év nagy részén át csukva állanak. S a hideg levegő bennök olyan dohos, olyan nyomasztó, akárcsak azok a szomorú emlékek, melyek egy ilyen kihalt házban az ember eszébe jutnak. Ki, ki ezekből a szobákból, ki az oszlopszoros tornácra, a széles udvarra, a nagy kertbe, a leveleiket hullató nagy fák alá s a majdnem térdig érő, gazos, száradt fűbe leheverészve és nézegetve az égen lomhán odább vonuló szürke felnőket, elgondolni azokat az időket, mikor még az élet nem költözött ki ebből a nagy kőházból és mikor még Pál gazda ilyenkor itt babrált a kertben és a rózsákat letakargatva, rendre elmesélte, hogy melyik rózsát mikor ojtotta be, kinek szedatt róla először virágot. Kurtaszáru pipájából az én akkori irigykedésem méltó tárgyából, nagyokat pöfékelt s mig a szalmaguzst ráhúzta a karcsú derekú rózsafákra, jóízűen mesélgette a történeteiket : — Mikor az öreg tekintetes asszonyért mentünk Berénybe, akkor kötöttem először bele a csokorba ennek a virágját, Nagy, piros rózsák voltak, maga urfi, nem is látott olyat. — És szép volt a nagymama esküvője ? — Hogy szép-e? Olyan lehetett valamikor urficskám, Árgyrus királyfi esküvője Tündérszép Ilonával ! És azután elkezdett mesélni a nagymama csodálatosan szép esküvőjéről. Kis normalista gyerek voltam akkoriban, de az öreg leírása, a magyar paraszt ember festői színeivel, poétikus hasonlataival s az egyszerű keretben is annyi pompázó, tarka színképpel — még most is az emlékemben van. Az igaz, hogy sokszor elmondta. Valahányszor csak módját ejthette. Ezt is meg a família többi eseményeit is. Mindent tőle tudtam meg, a mi múltra vonatkozott. Természetesen bőven kiszínezve fantáziája sallangjaival. Ha ő nem lett volna, keveset is tudtam volna a nagy kőház régi történeteiből. Mert mikor én felcseperedtem, az öreg úr, a nagyapám, már csak félember voii. A szél érte s úgy kellett tologatni nagykerekes széken, ő szegény, nem nagyon szeretett semmiről sem beszélgetni. Legfeljebb Palival bolondozott el néha. Mikor úgy hébe-korba, szép nyári napokon jobban érezte egy kissé mag'át, és Pali kitolta a kertbe. Ilyenkor utánuk somfordáltam és hallgattam, mikor beszélt az öreg úr, a maga rekedtes, töredezett hangján : — Emlékszel Pali arra a nyárra ? Tudod, mikor ott feküdtünk az istállóban, a Bácskában, Temerinben. A rácok ellen mentünk. — Hogyne, tekintetes uram 1 Hej, hogy szaladtak előlünk azok a g^azemberek. — Te akkor lettél káplár. — Tekintetes uram meg tiszt úr! Még most is úgy előttem van az öreg szemeknek az a pillanatnyi fellángolása. — Győztünk mindenütt! Hanem a láng hamar kialudott. A másik pillanatban már nyöszörgött az öreg úr és szidta Palit. Esténként azután Pali elmondta a teme- rini napok történetét. Meg a többiekét is. A fényes harcok, s a szomorú bujdosások napjait, azután a fogság történetét, mikor hónapokig le volt csukva az öreg úr az Újépületbe, odahaza pedig züllött minden, szétment a gazdaság. — Hanem aztán újra nekifogtunk. A diplomáját is visszakapta a tekintetes úr és még szolgálta a vármegyét. Jó napok jöttek újra. Az urak itt voltak majd mindig. A cigány már nálunk lakott, a kisasszonyért meg csak úgy röpdöstek a négyesbe fogott tátosok, a megye legszebb urfijaival. De a kisasszonynak csak a fiatal tekintetes úr kellett. Szép, szomorú ember is volt. Mintha mindig fájt volna a lelkében valami. Gondoltam is mindjárt, hogy nem él sokáig. Olyan áldott, jó ember volt, hogy nem is való volt erre a világra ! S a szép, szomorú emberről, az édes apámról is, Pali beszélt nekem a legtöbbet. Én oda jártam az iskolákba és semmit sem tudtam abból, a mi odahaza történik, de ő mindent tudott és mikor vakációkra haza kerültem, hűségesen beszámolt az év történetével.
