Váci Hirlap, 1895 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1895-10-20 / 42. szám
2 VAGI HÍRLAP lebb talán egyet lehetne: az irodalom- történetet. És éppen erre nem érkezett pályamű. De ennek is lehet más oka. A magyar tudományos élet tehát nem meddő s nem pihen. De viszont fölte- hetjük azt a kérdést: nem mentek-e már is nagyon messze a részletezés terén. Nem faragcsálták-e túlságos pedan- teriával az egybeillesztendő köveket, mikor a kevésbbé szabályos és diszes nyersanyagból valamire való kész alkotást állíthattak volna? És erre nagyon sokan fogják mondani, hogy de bizony megtehették volna. Éppen a mi keleti kényelmeskedésünk mellett veszedelmes az az elv, hogy csak akkor állítsuk össze az egészet, mikor annak minden része megmázsálva, fémjelezve, fölbecsülve, megbírálva lesz. Mert a gondosságra való sürü hivatkozás minden jó tulajdonsága mellett könnyen kaput tár a hivalkodó restségnek, mely ebben a gondosságban jogcímet nyer a halogatásra. A Semsey-pályázat meddőségének tehát nem éppen tudományos irodalmunk készületlensége az oka. Magában a pályázatban, annak föltételeiben keresendő első vonalban a meddőség oka. Ilyen nagyszabású tudományos alkotásnál eppen nem kellett vissza riadni az egyenes megbízástól. S tökéletesen helyesen cselekszik vala Semsey, a kinek a magyar tudomány gyámolitásában, de közvetlen művelésében is örök érdemei vannak, ha egyenesen kijelöli azokat, a kiket fejedelmi dijában részesíteni akart volna. Mert tessék elhinni, egy alapvető tudományos munkáért, melyre több évi tanulmány, vagy legalább is az illetőnek már jutalmat követelő előtanultsága szükséges, egyáltalában nem nagy ho- noráriúm a 10.000 forint. Sz . . . y. színben, mint e pillanatban. A mentségmek egyetlen egy szava sem jött ajkaira. — Mondd csak, Oszkár, — folytatta makacsul a beteg asszony — lehet-e egyszerre kettőt szeretni ... én lehetetlennek tartom, hiszen ha egy valakire gondolnnk, hogy foglalkozzon szivünk, agyunk, még valaki mással is . . . De te ezt bizonyára jobban tudod, mondd, lehet-e egyszerre kettőt szeretni ? — Nem, Lilli, ezt nem lehet — mondá komolyan a férfi. — Ugy-e, ugy-e, nem és mégis! Ha éjjelente itt fekszem egyedül és nem tudok aludni, akkor mindig azt hiszem, hogy annál a szép, egészséges szökő asszonynál vagy és ilyenkor úgy a szivembe hasit valami és úgy fáj, hogy csak meghalni szeretnék. Lilli, ne igazgasd föl magadat hiába... ilyen fölösleges gyötrődések csak ártanak neked. Oszkár, Oszkár, az az asszony szép, ragyogó, szellemes, de soha, soha sem fog úgy szeretni téged, mint én, a te szegény beteg kis Lillid. Színházi szemle. Bessenyei Miklós igazgatása alatt városunkba érkezett szintársulat szombaton 1895. évi október hó 12-én tartotta meg bemutató előadását a Pannónia szálló e célra berendezett nagy termében. Csak gratulálnunk lehet a szerencsés választáshoz és Ízléshez, hogy ez előadásra Rovetta olasz szinmüirónak első állami díjjal jutalmazott derék színmüvét hozták a színre. Ami álláspontunk szerént egy hivatása és kötelességérzete színvonalán álló társaságnak mindjárt az első bemutatóval kell és illik dokumentálni azt a művészi és iro- I dalmi tartalmasságot, melyet a szintársulat kebelében bir. Ennek a kötelességérzetnek, még akkor is nyilvánvalónak kell lenni, ha a közönség ízlése és az idők szelleme nem is bizonyulna rátermettnek a nemesebb termékek megemésztéséhez. Mert akárhogy hányjuk, vetjük a dolgot az erkölcsi világrend bizonyos magasb ér- | tékeinek a színészetben is meg kell nyilvánulnia, mert ellen esetben nem azonos a valódi művészettel, de meg más oldalról a színészetnek kell eszélylyel és körültekintéssel nevelni és művészi színvonalak felé emelni a közönséget, mert ha ezt nem teszi hamarább pusztul el a művészi érzékeiben megfogyatkozott közönségnél. És még magasabbra állva a színészetnek Magyarországban politikai missziója van : A magyar nemzeti eszmének meghódítani a közönséget, a fensőbb értékű művészi dolgok közös élvezete által egybeforrasztani e haza különböző polgárságát. Csak is ez a feladat lehet annyira fenséges, hogy érdemes legyen érette éhezni és hajléktalannak lenni. Félreértetni azonban nem óhajtunk. A civilizátio alsóbb vonalain mozgó népek nagyszabású művészi dolgokat állandóan nem bírnak el. Gyengébb, könnyen emészthetőbb ételekkel is fel kell szolgálnunk, ha dietetikai romlást nem akarunk előidézni. Tapintattal ésitélettel kell a dologhoz nyúlni. Úgy szerencsés modor és kitartó erély kíséretében okvetlen célhoz fogunk érni. A férfi lelkét valódi, igazi bünbánat szánta meg. A szegény asszonyka édos, kérő hangja belehasitott szivére és aztán térdre borulva az ágy előtt, kezébe vette a keskeny, fehér kezecskéket, ezer forró ssókkal borítva, — Lilli, édes egyetlen Lillim, drága kis feleségem — suttogá aztán, mig szemeit köny lepte el. — Oszkár, mondd nekem, esküdj meg rá, csak engem szeretsz, egyedül engem? — kérdé most az aszony komolyan és fölemelkedve ágyában, nagy, csodálatosan szép kék szemeit rászegezte férjére. — Igen, Lilli, egyedül, egyedül téged — ismétlé a férfi. Gdvőzült mosoly lebbent át a nő keskeny sápadt ajkain. — Köszönöm, Oszkár, köszönöm, most már nyugodtan halok meg. — Ne beszélj a halálról, drágám, te még sokáig, boldogan fogsz élni velem. — Ah, oly boldog vagyok, Oszkár, oly boldog, tehát engemet egyedül. — Igen, Lilli, esküszöm, téged egyedül. — És mikor ezt mondta, és már érezte is és mint egy varázsütésre tűnt el leikéből Igen, a nagy közönség számára kell könnyebb és mulattatóbb színmüvekkel is kedveskedni, melyekben minden szellemi erőltetés nélkül kényelemmel élvezheti egy szellemes irói tehetség önkénytes/'faz esélyekből felpattagzó ötleteit. Úgy látszik, hogy Bessenyei színtársulata egészen a kifejtett irányokban mozog. Bemutató előadásul teljes értékű művészi darabot választott. Rovettának e pályanyertes müve, annak dacára, hogy benne az olasz társadalom allűrjei törnek fel lépten nyomon, egyike az irodalom elévülhet- len remekeinek. Egy nagy morális eszmét illusztrál hűen, megdöbbentően, összerázóan. Alaptételei ; hogy egy nagyravágyó nő a maga Ítéletien hiúságával és pórázra nem fogott nagyzásával tönkreteszi a legbecsü- letesb férj jó hirnevét. Az iró tehát az emberi társadalom élettanába markol bele merészen, de számi- tóan. Boncoló keze a kitűnő műtő biztosságával szalad a társadalom nagy életszer- I vein keresztül. A mig azonban a hiú, könnyelmű nőket ostorozza, kegyetlenül suhint végig az úgy nevezett munka emberein. Élesen világitja meg, hogyha a férfiú eléggé ítéletien rosszul felfogott lelkiismé- retességböl családját elhanyagolni, a tár- dalmi kötelmekről megfelejtkezni és teljesen hivatala működésibe öli be magát evvel családját úgy szólván maga tereli a bűn útjára. A férfiú felelj en meg híven hivatalos kötelmeinek, de buzgalmában soha meg ne felejtkezzék ama kötelességekről, melyek őt családjához fűzik. A modern társadalomnak éppen az a feneketlen szerencsétlensége, hogy a férj és nő soha nem érti meg egymást. Kölcsönösen nem bírják átérteni családi kötelmeiket. Egyik hivatalának él, a másik klub- bokban ődönga harmadik szánvedényeinek él csupán ! Az alatt pedig a család szenved, hogy utolsó analizisában a családfő is elpusztuljon, maga után hagyva az elzüllött existentiák kétségbeejtő nyomorát. Ily nagy társadalmi tételek megrázó be- világitására első sorban csak is a latin faj irói hivatottak. Mert ott vétkeznek ebben annak a szép, rossz asszonynak a képe, aki úgy eltántorította hitvesi kötelességeitől. * * * * Nem telt bele pár hónap, Lilli, mint a virág a napsugártól, úgy felüdült és viruló ragyogó, szép szemű asszony lett, épen olyan, mint házasságuk első évében volt. — Valóban csodákat müveit szerelmed —• szólt Lilli egy nyájas tavaszi alkonyon, midőn férjével kedélyes beszélgetésbe merülve, az ozsonnaasztal előtt ült. Oszkár édesan mosolygott, azután szemeit boldogságtól áradozva Lillire sütötte. Igen édesen ! a családi megelégedés, a rendes nyugodt családi élet balzsama az egészségnek és boldogságnak. Gyógyszer, minővel sem a tudomány, sem a természet nem rendelkezik. Ennek köszönheted viruló jóvoltodat, mely a családi élet meg-elége- désén épült fel. Igen ! Igen 1 . . . szólt Lüli felemelkedve és boldogan terüllve el Oszkár kebelén. Mi ettől a küszöbtől nem fogunk soha többé etrávozni.
