Váci Hirlap, 1895 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1895-10-06 / 40. szám
Kilencedik évfolyam. 40. 8/iám. Vác, 1895 évi október 6. VÁCI HÍRLAP Előfizetési árak : Égési, évre...........................6 frl — krFélévre......................................3 frt — kr. Negyedévre ...........................1 frt 50 kr. EGYES SZÁM ÁRA 12 KR. TÁRSADALMI ES KÖZGAZDASAGI HETILAP. Szerkesztési iroda és kiadóhivatal: Felelős szerkesztő és laptulajdonos D r. KISS J Ó Z S K F VÁG, Mária-Terézia-rakpart, l)r. Kiss- féle ház, I. emelet. Ide küldendők a lap szellemi részét illető közlemények, elölizetési pénzek, hirdetések és hirdetési pénzek. Jíyilt-tér sora 30 kr. Bélyegilleték minden beiktatásnál 30 krajczár. Bérmentetlen levelek nem fogadtatnak el. Megjelenik minden vasárnapon reggel. Kapható a kiadóhivatalban. HIRDETÉSEK j-u.táun.37-osa,:nL eszközöltetnek. Kéziratok vissza nem adatnak. Feragit tranquilla potestas, quae violenta neqviit. A kis gazda gyógyszereiről. A mezőgazda hiteligényeinek kielégítésénél merülnek fel a legviszásabb állapotok. A mezőgazda a hitel igénybevételénél aránytalanul rosszabb helyzetben van az iparos és kereskedőnél, mert míg a mezőgazda az igénybe vett hitelösszeget gazdaságában egy év alatt csak egyszer fordíthatja meg s igy a kamat és törlesztést esetleg a meghaladó többletet csak egyszer élvezi, addig az iparos és kereskedő a hitelbe vett összeg többszörös megfordításával fokozhatja nyereségét s innen van az, hogy a hitelhez nvuló legtöbb gazda csak ritka esetekben képes eredményt felmutatni s az igénybe vett hiteltől csak bosszú idő alatt vagy egyáltalán nem képes szabadulni. A mezőgazdaság részére nyújtott hitel tehát oly kedvezményekben lenne részesítendő, hogy az olcsóbb legyen, amely csak úgy érthető el, ha ez a tőkekamatadó, a bekeblezési és bélyegilletékek alól felmentetik, vagy pedig, miután a mezőSzüret. Majd a mikor mi már többet nem iszunk s a fiaink mondanak regéket unokáinknak a régi jó időkről, a jövendő uj generáció ott vonja ajkát a legkegyeletesebb guny- mosolyra, a hol a mi szőlőinkről, szüreteinkről s borainkról lesz szó. Mert a mi unokáinknak először is nem fog a fejükbe férni, hogy mi a manóért dugdostuk mi a szőlővenyigét hegyek és dombok köves talajába, a mikor annak a sik homokon a sokkal kényelmesebb helye. Másodszor, pedig rosszalást fognak érezni a korhely öregek pazarsága felett, hogy azok a tőke drága, finom gyümölcsét összetiporták, kisajtolták s ennek levéből bort szűrtek ; holott az ilyen drága és finom gyümölcsöt gerezdenként selyempapirosba kell csavarni s el kell szállítani a gazdag piacokra, csemegének. Harmadszor pedig ' elfintoro- dik az Ínyük arra a gondolatra, hogy m. a szőlő megerjedt s kisavanyodott levét ittuk borszámban, a helyet, hógy hozzáértő borvegyészek szabályozott cukor-, szeszgazdasági hitelszövetkezetek széles körben való létesítése éppen a gazdaközönség anyagi erejének gyengesége miatt kezdetben nehézségekbe ütközik, ezek legyőzése céljából ily szövetkezetek kamat nélküli államkölcsönnel dotálandók s egyéb kedvezményekben részesitendők legalább bizonyos ideig, mig megerősödnek. De a hiteligények kielégítésénél éppen legviszásabb a legtöbb segélyre szoruló kis gazda helyzete. A nagyobb birtokos a nagyforgalmu s így olcsóbb pénzzel is rendelkező fővárosi pénzintézetek és bankoknál 5°/0-os tőke és kamattörlesztésre kap kölcsönt. A kis gazda kénytelen a vidéki pénzintézeteknél hiteligényeit kielégíteni, hol váltóra 7—8°/0-ra, bekeblezésre 6°/0 kamat és legalább 1% tőketörlesztésre kaphat kölcsönt. Hol térül meg a kis gazdának ez a 20/0 különbözet, talán ott, hogy legszükségesebb kiadásait fedezhesse, kénytelen gabonáját akkor és úgy eladni, a mikor és a hogy kérik, mig a nagyobb gazdáés egyéö tartalmú izes gyártmányai közül válogattunk volna, kiki a saját gusztusa szerint. Én sok mindent irigylek jövendő unokáimtól, a kik bizonyára a mainál sokkal tökéietésebb kornak, nálunknál sokkal küiömb emberei lesznek, de a borról alkotandó fogalmukat, meg a borukat nem irigylem. Hanem azért ennek dacára is megértem, hogy a jövő század második felének pajkos ifjai a szőlő, a szüret és a bor kérdésében sem fognak bennünket érteni s nem értésük folytán felsőséggel mosologják meg réges balgaságunkat. Mert hogyan is értsék meg az unokáink azt, hogy mi volt hajdan a szőlőhegy, mi volt a szüret és mi volt a bor, mikor már a fiaink is, a kik majd nekik mirólunk regélnek, jobbára szintén csak hallomásból tudják, hogy hát igazában mi is volt. Sőt már mi magunk is, a kik csak most kezdünk eldicsekedni első ősz hajszálainkkal, kénytelenek vagyunk az igazi szőlőhegyek s igazi szüretek képeiért s az igazi borok zamatjáért, messzi gyermekemlékeink felé visszafordulni. A mit ezekből az eleven valóság itt-ott még ma is mutat nekünk, az már csak töredék. nak módjában áll a kedvezőbb ár áramlást bevárni, ha [nem is egész termésével, de legalább annak legnagyobb részével. Ezen viszás helyzet teszi mulhat- lanul szükségessé, hogy legelső sorban a kis gazdák hiteligényeinek kielégítésére fektettessék a legnagyobb súly, a mező- gazdasági hitelszövetkezetek mielőbb való létesítésével. A termények értékesítésénél, hogy a termelő és fogyasztó egymással minél közvetlenebb érintkezésbe hozassék, hogy a közvetítők által illetéktelenül élvezett haszon a termelő zsebében maradjon, szükségesnek tartjuk a közraktári intéz-, ménynek országszerte leendő behozatalát, illetve a mezőgazdasági tárházak létesítését, kapcsolatban az előlegezési üzlettel és a mai »üsance« szisztéma helyett a gabona osztályozás behozatalával. Jól tudjuk azt, hogy ennek legfőbb akadálya a malomipar, mely a nyolcz- vanas évek elején az országos gazdasági egyesület által ez irányban megindított mozgalmat azzal altatta el, hogy előbb az egész ország a közraktárak kíépitéséDe mégis, mi még emlékezünk dús zöldü, csupa ép, egészséges szőlőtökével sörün belepett hegyoldalakra. Még behunyt szemmel fel tudjuk idézni magunk eié azt a kedves képet, mely hosszú, majdnem végtelen domb és völgy láncolaton nem mutatott egyebet, mint szőlőtőkét, karót, piciny, villogó ablaku fehér présházakat s egy-egy puskás cirkáló szölőpásztort, a ki elől felhőkként rebbentek fel a nyalánk seregélyek. Mi még el tudjuk képzeltetni fiainkkal, hogy ott, ahol ma nagy, halálos sárga foltok terjengenek a ritkult tőkéken, a mi időnkben sértetlen, mély és sűrű volt a zöld szin; ahol ma csenevész krumpli- és kukorica-táblák szakítják meg a szőlőültetvényt, ott mi időnkben mindenütt csak tőke volt; és ahol ma a hámlott vakolatu roskadó vályogfalak s már csak rothatag nádtetők mondanak néma beszédet az el- agyatottságról : Esztendőnként soh úri nép. Gyűlt oda ki szüretre. Mi még értünk olyan szüreteket, mikor még szüretelt egy versben egy-egy hegység. Eleven volt, nyüzsgött, dalolt, kacagott, dolgozott, káromkodott, évődött, sie-
