Váci Hirlap, 1895 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1895-08-25 / 34. szám
Kilencedik évfolyam. 34. s/am. Vác, 1895. évi augusztus 25. w Előfizetési árak: TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASAGI HETILAP, Szerkesztési iroda és kiadóhivatal: Egész évre...........................6 fit — krFélévre......................................3 fit — kr. Negyedévre ...........................1 frt 50 kr. EGYES SZÁM ÁRA 12 KR. Felelős szerkesztő és laptulajdonos Or. KISS JÓZSEF. VÁG, Mária-Terézia-raJcpart, Dr. Kiss- féle ház. I. emelet. Ide küldendők a lap szellemi részét illető közlemények, előfizetési pénzek, hirdetések és hirdetési pénzek. 3 Nyilt-tér sora 30 kr. Bélyegilleték minden beiktatásnál 30 krajczár. Bérmentetlen levelek nem fogadtatnak el. Megjelenik minden vasárnapon reggel. Kapható a kiadóhivatalban. HIRDETÉSEK j-u.tázrv3^osa.:ri. eszls;Ö2:öltetn.sls;. Kéziratok vissza nem adatnak. Peragit tranquil la potestas, quae violenta nequit. A vám- és helypénzszedés kérdéséhez. Mindazon jogok között, melyek gyakorlata a városi önkormányzat hatáskörébe esnek a legmesszebb menő hord- erővel a városi vám- és belypénzszedési jog bir. Mert elvitázhatlanul valamely piac fejlesztésére, izmositasára és megszilárdítására íelmérhetlenül sok függ attól a mód- tói, amelylyel a vám- és helypénz díjtételei, tarifái a forgalmat közvetítő népséggel alkalmazásba vétetnek. Sehol oly messzemenő visszaélések el nem burjánozhalnak, mint éppen ezen királyi kisebb haszonvételi jogok gyakorlatánál. Európa városai fejlődésének, polgársága anyagi helyzetének története számol be azon tanulságokkal, melyeket ezen jogoknak többé, vagy kevesebbé rugalmas magyarázata azokra nézve kifejt. Ahol ezen jog magyarázatában tisztán csak pénztári, fiskálatusi momentumok Tempi passati. A Daisy-walzer ezerszer hallott melódiája kísért fel a lépcsőkön. Valamelyik kávéházban húzta a cigány s a hang utánam lopódzott a lépcsőházba is. Ma még tudom élvezni ezt a keringőt, a kedvéért szinte meglassítottam a lépéseimet. Ma még ; mert ki tudja, holnap is igy hat-e reám ? A megszokás nem untatja-e meg velem ezt is s nem látom-e be annak igazságát, hogy minden vészit értékéből, a mit tulélvezünk? Ugyan van-e kivétel valahol e szabály alól s ha van, lehetek-e én magam más, mint szabály ? Vájjon eljön-e az az idő, mikor közömbössé válik előttem az a szempár is, melynek mélységében most annyi lelket látok ; eljön-e a nap, mikor nem találom, hogy a legegyszerűbb szó is megszépül, megszinesedik, ha az a hang mondja el; eljön-e az óra, mikor már minden csak emlékezésemben él s a múltra gondolva, könnyű szívvel mondom : tempi passati ! ? Ma azt hiszem : soha. De emberek és változók vagyunk s néha úgy fáj tudni azt, válnak mérvadókká, ott a helyi piacok rendesen összezsugorodnak, a polgárság jóléte beapad, az ipar és kereskedelem elcsenevészül, a pusztulásnak tünetei lépten, nyomon szembeszökőkké válnak. Európa józanságára legyen mondva, hogy a latin népeket kivéve, ezen jogok kihasználata az egész polgárisuk nyugaton a legnagyobb óvatossággal történik. Innen a nyugati városok szilárd és fokozatos fejlődése. Mig ezen lénynek ellenében a vámokat kizsákmányoló keleti városok gyorsan összeroskadtak, az ezen hibában leledző latin népeknél pedig oly slagnatio állott be, mely nagymérvű visszafejlődésről szolgáltát tanúságot. Eme népeknél a visszaélések úgyszólván a nép vé' éből burjánoznak elé. Városunk polgárságának józanságáról és mérsékeltségéről fényes tanúságot szolgáltát azon körülmény, hogy minden időben tiltakozó szavát emelte fel minden visszaélés ellen, mely ezen jog kihaszhogy múlandó bennünk és körülöttünk minden, elmúlunk mi magunk, mint szét- foszladoznak lelkűnkben az álmok, illúziók! j Es füst lesz belőle könyfacsaró, szürke füst, i előbb a szívre száll, aztán a szemet ho- mályositja el. Messziről láttam már, hogy az előszoba ki van világítva; csengethetek bátran, a szobalány nem fogja jelenteni, hogy „senki sincs itthon“. Talán megérem azt a meglepetést is, hogy magyarul köszönt a fehér kötényes, főkötős leány, mert csodálatos véletlen, hogv néhol örökké germán ivadék a cselédség. Egy-egy elvesző hang ütődik még fülemhez : Daisy, Daisy ... de mire megfordul a zárban a kulcs, már uj benyomás tölt el megint és az ajtó tejüvegjén keresztül egyenkint megismerem az alakokat. Egy pillanatig megállók a küszöbön, valami különös érzés fog el. Mintha ez u hely kivétel lenne a nagy általánosságban, mintha megbizonyosodnám arról, hogy az a nimbusz, melylyel ezt a kört veszem körül — még sem csal ! Mert olyan kevesen vannak a kik tudnak és mernek több lenni a megszokott. megunt sablonnál, a kik kiválnak abból a sokaságból, melyet „társaság“ néven ismerünk. nálatáuál egy, vagy más időkben felmerült. Soha semmi jobban tel nem zavarta a polgárság nyugalmát, erősebb lázongást mi sem idézett elé, mint azon jogtalanságok szemlélete, melyeket egyes vámbérlők tapintatlansága, vagy helyesebben szólva kapzsisága ezen jog kihasználásánál érvényesített. Ezen érzete Vác varos polgárságának annál dicséretre méltóbb, mennyivel anyagi viszonyainak szűkre vont határainál fogva folyton számolnia kellett azon pénztári súlvlyal, mely ezen jogok gyakorlatával kapcsolatos. Polgárságunk ösztöneinek azonban józansága folyton azon felfogásról szolgáltatott tanúságot, hogy soknál nagyobb és orvosolhatlanabb nyavalyák lephetik meg a város pénztárát a jelzett visszaélések eltűrése által, mintsem azon eshelőleges dekadentia által, mely a házi kezelés folytán a város pénztárára hárulhat. Azért már évtizedek előtt felmerült a gondolat, hogy a piac látogató közönség * 1 Ahogy elfoglalom megszokott, kedvenc helyemet, talán századikszor már, de újra körülhordom tekintetemet az ismerős bútorokon ; csak úgy ösztönszerüleg', mintha köszönteni akarnám azokat, mint régi ismerősöket. Azt képzelem, hogy ott minden tárgynak, a képeknek a falon, még- az ablakok függönyeinek is van mondani valójuk s beszédessé válnak a csendben- Vagy csak képzeletem fűz mindenikhez valamit az emlékezetből ? 1 Úgy lehet, nem csak magam vagyok, másnak is feltűnik az árnyék mindenütt, a hol csak fényességet lát. És abban a percben — hiába kérded, madonna, nem tudom okát adni, honnét van az, hogy átmenet nélkül olyan szótlanná leszek. Talán az az árnyék nehezedik a lelkemre, talán, mert egyszerre rohannak meg gondolataim, a melyek ellen hiába küzködöm, hogy legyőzzem őket. Hisz úgy sietünk élni, alig valamire van időnk. A tömeg nyüzsgésébe, zajába bele- vész megfigyelésünk, csak mint gépével a fotográfus, úgy fogjuk fel lelkűnkkel az előttünk káprázó képeket, hogy aztán itthon a csendben kiválogassuk, megtisztítsuk a salaktól és gondolkozzunk a felett, a mi első pillanatra idegenül érint.
