Váci Hirlap, 1895 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1895-08-25 / 34. szám
2 megóvása szempontjából legcélszerűbb és helyesebb volna ezen jogot házilag kezelni. Mivel a házi jog kezelésével okvetlenül több előnyöket lehetne városunk fejlődésére nézve biztosítani. Legelőször a házikezelés réven tisztába jöhetnek ezen jogok valódi értékével. Másodszor módunkban állna megállapíthatni, hogy a vám és helypénzsze- désnek díjtételei mily értelemben ma- gyarázandók, — mi volna azon maximum, melynél többet semmi esetben sem lehetne szedni. Harmadszor kezünk ügyében állana piaci forgalmunkat azon kedvezmények alkalmazása által kifejleszteni, melyeket egy vagy más ipar, mezei termény, vagy másnemű cikkeknek es behozatali tárgyaknak adhatnánk. Negyedszer ezen az utón a forgalmi szabadság meg volna menthető, minden illetéktelen zaklatásoktól. Ötödször az önkormányzati erők kiképezhetnének a polgári jogok védelmére. Hogy azonban mindezen önkényt kínálkozó előnyök dacára a házi kezelés behozatalától mégis állandóan vonakodtak annak magyarázata csupán csak abban keresendő, hogy azon hibás elővé- lelem érvényesült a felfogásban, hogy igazi alkalmas emberek egyátalán nem lennének találhatók, kikre ezen jogok gyakorlata bizható lenne. Ezen elővélelmet. az idő hatása teljesen szétrombolta, mert azóta a sokkal nagyobb pénzforgalommal kapcsolatos fogyasztási adók kezelése szintén házilag történt. És ez a házi kezelés semmi tekintetben a városra nézve hátrányosnak nem bizonyult. De meg szemünk láttára ma már hány VÁCI HÍRLAP _____ vállalat létezik városunkban, hol a pénzkezelés úgy szólva személyes ellenőrzés nélkül magánosokra van bízva. És nem csak visszaélések nem következnek be, de teljes garantiák vannak arra nézve felállítva, hogy a netán megtörténhető visszaélések azonnal napfényre jöjjenek. Ma tehát a biztosítékokat úgy az intézkedésekben, mint a személyekben teljesen szilárdan el lehet helyezni. Ha megfigyeléseink nem csalnak a város képviselőtestülete ezen felfogásnak vált osztályosává. Ez ha mindjárt némi áldozatokkal járna is a dolog, a közgyűlés már újabb bérletekbe bemenni nem akar. Szaturálva van annak túlkapásaival. És azok ellen óvszert csakis a házi kezelésben keres. Közoktatásunk feladatairól. Elemi igazság, de mindig hangsúlyozni kell még ma is, hogy az iskolának feladata nem csak a tudomány közlése, hanem még inkább feladata egész embert nevelni. Ne mathematikusokat, fizikusokat és filológusokat neveljen az iskola, hanem olyan magyar ifjút, a kinek szeme, esze nyilt, emberrel, természettel egyformán tud foglalkozni, tanuljon lelkesedni a nagy férfiak példáján, gyönyörködjék a szépben, jóban, nemesben, tanuljon megküzdeni az igazság a felvilágosodottságért, a szabadságért. Ezeket tanulja meg minden polgár a iskolában, ha minden másban különböznek, ebben egyezzenek meg. Egy percig se habo- zon kimondani, hogy ha e tulajdonságok nélkül kész tudósokat küldene is az életbe az iskola, kötelességét nem teljesítette. Népiskolának és középiskolának ebben tökéletesen egy csapáson kell járnia, csak az a különbség köztük, hogy az egyik gazdaVan valami bizarr, valami vonzó abban a kettős életben, a mely először nevetni készt a nevetőkkel, s mikor még el sem oszlott a hang visszaütődik azon saját szavunk : hát ez voltam én ? És elkomolyit rá a válasz, gondolkodóba ejt ez a szó: én! Mintha volna még ennek valami különös, egyéni jelentősége? Én . . . Mikor még csak önmagunk vagyunk és nem igyekezünk más flenni, hasonlítani egy másik alakhoz, külsőben és gondolkodásban, mikor még mint ápolatlan virág, nyilatkozik meg bennünk a saját egyéniségünk, akkor mindnyájunkban él az eszmény ez iránt a később annyira sablonba vesző én iránt. A „jó nevelés“ első iskolája már változtat rajt, a „társaság“ elfogadott szokásai pedig teljesen modernná teszik. És onnét van az. hogy ma már minden társaságbeli ember csodálatosan hasonlít egymáshoz nem csak szavai- és modorában, hanem érzéseiben is. Mert csak úgy akar tenni mindenki mindent, a mint elfogadva van. Egy hangos szóval több, egy válasz nélkül hagyott kérdéssel kevesebb ne legyen egyik, mint a másik. Az érzések maguk bár öröktől változatlanok, de azt valójában, leplezetlenül tárni fel, kiment a divatból. Nem gondolkodnál-e rajt, madonna, hogy ugyan hol kezdődött és hol fog végződni ez a mai bon-ton, a hol nem lehet hinni egyetlen szónak sem, akkor se, ha a másiknak talán a szive rezg a hagjában, akkor sem, ha jókedvűen cseng ajkáról a kacaj ! . Hisz semmiről sem lehetünk tisztában, a frázisok oly megszokottak, hogy csak időtöltésből ismétöljük és ismétöljük addig, míg elkezdjüb hinni magunk is. S a nevetés? Ugyan ki bizonyos arról, hogy a cégér, melynek leple alatt felhangzott az, nem hamis-e s nem magunk vagyunk-e arra az ok ? Olvastál sokat Cherbuliezből, szereted idézni találó mondásait, talán emlékezel, melyik munkájában írja : „A tettetés ma már nem divatozik, minden álarc annyira el van koptatva, vagy olyan'keresztül látszó, hogy csak a bolond ölti fel.“ Pedig rá lehetne cáfolni, mert ott az álarc mindeniken, csak nem akarjuk észrevenni, hogy mennyire átlátszó már ! Mert nagyon kényelmes az és nagyon megkönnyíti az életet. Sok néven nevezik, sok néven árulják: gyöngédség, udvariasság, jó nevelés figyelem . . . Legyen valaki bármilyen közömbös előtgabb a másik szerényebb tudományos készlettel dolgozik. Szaktudósokatjnevelni nem a közép, hanem a felső iskolák feladata ! Ezt nefelejtsék el a tanár urak soha ! . . Csak örülni lehet rajta tehát, ha a népnevelésre kezdenek nagyobb gondot fordítani. Ez a nemzeti nevelés sziklaköve. A hol ez szilárd, ott már sok történt. Ezen nyugszik a nemzeti kultúra fényes palotája. Nálunk magyaroknál különösen óriási fontossága van a népnevelésnek. Az egységes magyar nemzetet őseink elfelejtették megcsinálni. Ez óriási feladat terhe nagy részben a népiskolára, a kisdedóvóra vár. Ezer éves életünket ne ünnepséggel, hanem uj iskolák alapításával üljük meg, különösen ott, a hol a nemzeti szellem ápolására szükség van ! De ebből az is világos, hogy a nép- és közép-iskola közé éket verni nem szabad. Célja, oktatása egységes. Nem szabad élesíteni a különbséget a müveit és egyszerűbb ember között. Érezze mindenki, ha szerény állást tölt is be, egy nagy, hatalmas egésznek a része, ekkor fog benne teljes erejében kifejlődni a nemzeti érzés és öntudat. Ily egységes célját tudva a nevelő intézeteknek (mert az a szó fejezi ki legjobban az iskolák feladatát), két balitéletet kell mindjárt elítélnünk. Egyik a nagy közönségé, a másik a szakkörökké. A nagy közönség •— különösen, ha megbukik valamelyik tárgyból a növendék — rendesen azzal a kifogással áll elő : minek is az, úgy se veszi semmi hasznát? A szakkörök erős tévedése, mikor mára középiskolában részletes, vagy szakismereteket kívánnak. Mind a kettőnek cáfolata az iskola célja : a melynek érdeklődő, sokoldalú embert kell nevelnie. A ki rögtön egy szakra képezné magát, abból szellemileg szüklátkörü, egyoldalú, elfogult ember válnék, szakjának legfeljebb gyámoltalan napszámosa. Az a szerencsétlen irányzat, mely már a középiskolában egy bizonyos szakra akarja nevelni az ifjúságot, nemcsak tudományos tekintetben, de gyakorlati tekintetekből is képtelenság. A nemzeti géniusznak ehhez tem, látom egyszer s soha többé nem vágyom látni, de ha „modern“ akarok maradni, ha az körülbelül oda tartozik, ahova ön : kénytelen vagyok a szeretet, a bizalom — ma már oly olcsó — szavával szólítani ; te. Nem a barátságit jelenti többé ez a szó, hanem azt, hogy egynek tartalak magammal, elismernem, hogy nevelésed, műveltséged, rangod vagy tárcád hasonló az enyémhez. És a pillanatnyi tüneményes kézfogás, mely épp úgy alá van vetve a divatnak, mint a ruhák szabása, megerősíti ezt a szövetséget. Régen kisérem figyelemmel e szokást s ha először látok valakit, egy perccel a bemutatás előtt felujul előttem a sokszor megismételt kérdés: vájjon ez is olyan kifogástalan dáma vagy gentleman, a ki számon tartja a divat legújabb fázisait, úgy mint óraláncának csörg'ö jou-jouit? És mikor utána hatalmasan megrázódik kezem, szinte elmosolyodom : csendesebben uram ; csak nyugodtan asszonyom ... Ez a le- vegőfürészelés, mit ilyenkor karunkkal végezünk, már lomtárba való. Ma már magvasra kell a kézcsuklót tartani, az összefont kezekkel egy apró mozgást jobbra, egyet balra s ha jól sikerült konstatálhat0 S A B N 0 K»
