Váci Hirlap, 1895 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1895-06-02 / 22. szám

VAGI HÍRLAP 9 rán kipróbált munkás hivatalnokát első helyen. Az ellenőri állásra három pályázati kér­vény érkezett be és pedig- Reggele Gézá­tól, Tóth Lajostól és Krenedits Ferenctől. A bizottság- első helyre Reggele Gézát telte, ki hasznos tevékenységet fejtett ki a városnál nyert alkalmazásában. Második helyen Tóth Lajost. Harmadikon pedig Krenedits Ferencet jelölte. Az alorvosi állásra egyetlen egy kérvé­nyező jelentkezett Dr. Vadas József sze­mélyében, ki már ismételt alkalmakkor he­lyettesitett, mindannyiszor lelkiismeretes erélyt és buzgalmat fejtve ki tiszti műkö­désének teljesítésében. A kandidáló bizott­ság eleget tevén megbízatásának, az alis­pán a nagy tanácsterembe ment, hogy a tisztujitó széket megálitsa. A tisztujjitó közgyűlés. A fehérek templomának óramutatója még jó formán kilencet sem mutatott, midőn a városi képviselők a város minden pontjáról sűrű sorokban szállták meg a városi szék­házát. A képviselők lázas tevékenységet fejtet­tek ki, hogy jelöltjeik mellett minden mo­zogható votumot behúzzanak. Kis-Vácról és az alsó-városról egyetlen egy votum sem hibázott. Csereklye István és Schmidt Ferenc oly mozgósítást vittek véghez, hogy bármely hadvezérnek becsületére vált volna. Ez az energia a választási helyzet uraivá tette őket. Még a legteljesebb, és főben járó tisztujitásoknál is ritkán lehetett annyi kép­viselőt összehozni, mint e részleges tiszt- ujitásnál összehoztak. A tanácsterem, a székház tornácai a ka­puzatalja, a lépcsőháziak csak úgy forrtak a szavazni égő képviselőktől. Tíz órakor pontban nyitotta meg az alis­pán a közgyűlést, melynek megnyitása után Balázs Lajos kanonok és városi kép­viselő emelkedett fel, szelíd csengésű, de a pusztáról beszélt. Azután kéré, vigye öt is el magával. Úgy vágyik látni a pusztát, valljon olyan-e mint ő azt magának képzelé s ez utón le is festé. Gyermekes örömmel futott a másik szobáha s egy képpel tért onnan vissza. Izgatottan tartá a képet Ko- vácsné elé, s leste a szót annak ajkairól. — Gyönyörű élethű. Ha te kis lányom ily művésznő vagy, ennek igen meg fog örülni az uram, s fiam Aurél mert mind­ketten foglalkoznak vele. Pirulva süté le szemeit a lányka, majd azon gondolattal foglalkozott mily nagyszerű lesz, ha ő az ő eszményképét a pusztát szinről-szinre láthatja. Addig kéré Karcaghynét, inig bele egyezését adá az elmenetelre, Másnap egész nap lázas izgalommal csomagolt Erika. I Végtelen megelégedett volt. Llát még midőn elő állt a szán, s beburkolódzon a bundsik lábzsákok egész özönébe, helyet foglalt ekkor volt csak boldog igazán. Néni fázott; nem volt rá hatással, a távolból felhangzó farkasok rém üvöltése, a hó szemeibe csa­pódott, a hideg pirosra festé arcait. Ő csak egy gondolatnak élt, látni fogja a regényes pusztát. Gyors egymásuton tűntek el az épületek szemeik elől, elérték a pusztát. Egyéb, mint a szürke felhőbe burkolt ég, s a nagy fehér lepel a hó, a természet halotti szem fedője nem volt más látható. Felettök Hollók, varjúk éhes serege röp­ködött. Igazán puszta télen a puszta. Nem hallik a nyáj kolompja, a bojtár furulya­nemes hévtől hordozott hangján a követ­kező üdvözlő beszédet tartván a közgyű­lés nevében az alispánhoz. Nagyságos vármegyei alispán úr mélyen tisztelt Uram ! Nagyságodnak képviselőtestületünk kö­rében való első megjelenése kedvező alkal­miul szolgál nekünk arra, hogy Nagyságo­dat, városunk közönsége nevében hódolat­teljes tisztelettel • üdvözöljük ! Lelkesült örömmel tesszük ezt nem csak azért, mert egész valónk el van telve a felsőbbség iránt velünk született odaadó tisztelet és ragaszkodással, de s főleg azért is, mert Nagyságod kimagasló jelességei, fenkölt szelleme, magas műveltsége, ártatlan igaz- ságszeretete, tapintatos bánásmódja, s a közigazgatási életben 22 éven át. beigazolt jártassága biztos garantiát nyújtanak ne­künk az iránt, hogy azon törvényhatóság­nak, melyet nem minden büszkeség nélkül nevezzük az ország első megyéjének Nagy­ságod személyében oly férfiút tisztelhetünk az élén, akit jogosult önérzettell mondha­tunk az ország első alispánjának.— Azon sze­rencséshelyzetben vagyunk, hogy erről nem is azon illusztris testületnek, melynek ke­gyes megbizatából felszólalással élni, ne­kem jutott a kiváló megtisztelő szeren­cse kell bizonyságot tenni ; fényesen beiga­zolta ezt Pest-Pilis-Solt-Kis-Kum várme­gye törvényhatósága akkor, amidőn Nagy­ságodat általam csak halvány vonásokban érintett bokros érdemeinek elismeréséül egyhangú lelkesedéssel emelte ama magas méltóságra, amelynél többet a megye ér­demes fiai közöl a legérdemesebbnek nem adhat. Nem érhet tehát bennünket a szerényte­lenség vádja, nem illethet bennüeket a hí­zelgés gyanúja, amidőn az érdemek előtt mély tisztelettel meghajlunk, mert ezzel csak a gondviselés intézkedései iránt tisz­teletünket tanúsítjuk s nem teszünk egye­szója; még a betyár sem kocogtat oly gyakran a kocsma ablakán, felmelegedni a csaplárné tüzes szemeinél ; neki is jobban esik az enyelgés, mikor még' nem oly zord az idő. Nem hallik madár-dal, de még egy szegény tücsök egy hangú ciripelése sem zavarja a nála csendet. A nagy természet pihen, téli álmát alussza. Nyom nem volt sehop de azok a tüzes alföldi paripák vil­lám-gyorsán repültek, csillingelt a csengő szerszámaikon s haladtak toronyiránt. Megszokván a szem a setétséget, amivel jobban alászálló ködből kivehető lett néhány épület körvonala. Mind megannyi csillag­szem tündöklött az ablakokból elő törő lámpafény. — LIála Istennek megérkeztünk, fohász- kedik a kocsis, egyet cserdit a lovak közé, s megállt egy góth stylü épület bejárat előtt. A sselédség lámpákkal siet elő s kisegítik őket a szánból. A küszöbön a ház ura, egy morciállis alak, házi sapkával fején, nagy öblös tajt-pipával szájában, mely­ből jóizün pöfékeli a jó fajta „szüz-dohányt* fogadja az érkezőket. — Isten hozott benneteket, ugy-e meg­fáztatok az utón? Majd Évikét nézegeti, az első tekintetre tisztába volt az uj vendég­gel, mintha csak boldogult sógorát látná maga előtt. — De is jó, hogy mepjöttél édes, szól nejéhez ; itt a levél, amelyben István gróf tudatja, hogy holnap, úgy 10 —12 tagból bet mint ismételjük azt amiben bennünket 1 már nálunknál sokkal illetékesebb ténye­zők megelőztek. Ne vegye azért rósz néven nekünk Nagy­ságod, ha oly szívesen viszhangozzuk vá­rosunk igaz őszinte szokatatlan üdvkivána- tait, ne méltóztassék hízelgésnek tekinteni ha szivünk őszinteségében kikitörő lelke­sedéssel adunk kifejezést ama örömünknek hogy Nagyságod e napot körünkbe való megjelenése által városunkban első rangú ünnepi varázsolta s midőn arra kérjük, hogy igaz magyar szívből fakadó üdvöz­letünket kegyesen fogadni méltóztassék s felkérjük, hogy szőnyegen forgó ügyü ik J elintézésében bölcs tapintatával bennün- ! két vezesse egyben azért is esedez­ünk, hogy városunkat mely iránt úgy történelmi múltja, mint földrajzi fekvésénél fogva az ország nagy várakozással van ; eltelve, de aminek megvalósítására önma­gunkra hagyatva elégtelenek vagyunk, hathatós pártfogásába venni méltóztassék, hogy mi, kik véletlenül bár, ha nem csa­lódom, elsők vagyunk a vidéki városok között, akik szerencsések vagyunk Nagy­ságodat körünkben tisztelhetni, elsők le­gyünk, maradjunk Nagyságod jó akaratú kegyében és nagybecü emlékében is ! Isten hozta Nagyságodatj! Isten tartsa közöttünk s Isten vezérelje utait ‘az élet legvégső határáig! Éljen. A lelkes és szűnni nem akaró éljenzé­sektől kisért beszédre az alispán majdnem a könnyekig megindultan válaszolt. Köszö­netét fejezte ki e nem várt, meleg és őt mindenképpen megtisztelő és kiemelő üd­vözletért, melyet más oldalról is lépten nyomon tapasztalt, csupán arra kéri a t. közgyűlést, hogy legyen hajlandó e zajos kitüntetést előlegül tekinteni azon fehér lapra, melyet hivatalos működésének telje­sítése után kíván betöltetni. A felujuló viharos éljenzések után be­álló társasággal itt lesz vadászni, attól tartottam, hogy itt találsz maradni s akkor kénytelen leszek érted küldeni, mert én nem tudnám őket ellátni. — Ugyan már miféle hóbortja ez megint ide vadászni a grófnak. Mit akarnak ily rém időben? Ez már ismét nagy úri szeszély. Társasággal ide jönni, s ugyan mit fognak lőni ? varjukat, hollókat, zsém- bel tovább Kovácsné. Kire is szakadt az a fiatal gróf? Az édes atyja szelíd jó ember volt. Az a villám miért is ütött ép az ő kocsijába, még most is látom, a mint meg szenesedett holttestet ide hozták. Az áldott jó grófnő most ott él vissza vonultán a fővárosban ; a fia no ez nem sok örömet szerez neki, azzal a sok szeszélye és hó­bortjaival. Erika szó nélkül állt a kályha mellett s melegíti kis kezeit, a szobalány jött jelen­teni, hogy tálalva van. Rég esett oly jól az étel Erikának, mint most. Vacsora után még beszélgedtek azután ki-ki nyugalomra tért. Erika szemét soká kerülte az álom A fáradságos út, a szokatlan hely vagy a kíváncsiság ismerni a hóbortos grófot nem hagytok őt aludni? Ki tudná megmondani? II. Midőn Erika másnap fefébredt, egy téli napsugár vetődött hófehér ágyára. Gyor- smi felöltözött, maga rendezé gyönyörű barna haját, s midőn a szobaleány segít­ségére bejött, már készen találta őt, szokat-

Next

/
Oldalképek
Tartalom