Új mindenes gyűjtemény 10. 1993 – Társadalomtudományi értekezések
G. Kovács László: Magyarok Szlovákiában (1939-1945)
MAGYAROK SZLOVÁKIÁBAN (1939—1945) 53 cseppet sem kihívó vagy provokatív kiállását a magyar kisebbség érdekében, aminek, sajnos, értékelhető eredménye a legtöbb esetben nem volt, mivel a szlovák vezetés részéről elhangzó ígéreteket meglehetősen kevés alkalommal követték gyakorlati lépések. Külön ki kell emelnünk, hogy a párt visszautasította a politikai élet szélsőjobboldalának a törekvéseit, elhatárolta magát annak platformjától, következetesen megőrizte konzervatív keresztényszocialista szellemiségét, s a fasizmussal szemben a humánumot képviselte. Joggal írta Fábry Zoltánt vádlott megszólal című, 1946. májusában született, szomorú nevezetességű memorandumában: „A fasizmus győzelmes órájában Esterházy János és pártja — a szlovákiai Magyar Párt — nem kooptált, és ezzel a szlovenszkói magyarság teljes egészében az antihitlerizmus itteni egyetlen kollektív hordozója lett." Itt kell megjegyeznünk azt is, hogy Esterházy volt a szlovák parlament egyetlen képviselője, aki 1942. május 17-én a zsidók deportálásáról szóló törvény megszavazásakor ellenzéki magatartást tanúsított, s habozás nélkül ellene foglalt állást. A magyarság és a zsidókérdés viszonyáról az alábbiakban még szó lesz, itt csupán annyit, hogy igazságtalan Imrich Stanek 1958-ban kiadott Árulás és bukás (Zrada a pád) című könyvének az az állítása, mely szerint a „hírhedt fasisztának és irredentának" titulált Esterházy csupán azért szavazott a zsidótörvény ellen, hogy ezáltal is kimutassa ellenséges érzületét a szlovák állam iránt. Mert bár igaz, hogy Esterházy és követői bizonyos mértékig helyeselték a zsidóellenes lépéseket, és egyetértettek a zsidókkal szembeni diszkriminatív intézkedések jelentős részével, a német mintájú „Endlösung" nem volt összeegyeztethető a világnézetükkel. A Magyar Párt igyekezett valamennyi szlovákiai magyar érdekeit maradéktalanul képviselni, tekintet nélkül arra, hogy a párt tagja volt-e valaki, vagy sem. Természetesen gyakran szorgalmazta, hogy minden magyar csatlakozzék a párthoz, s e célból gyakran jelentek meg a sajtóban a „Minden magyar lépjen be a Magyar Pártba!" jellegű felhívások. A párt álláspontja szerint „megkövetelhető", hogy a családfőn kívül az összes felnőtt családtag nyilvántartott tag legyen. 1941 novembere után azt is hangsúlyozták, hogy mivel a Magyar Pártot immár regisztrálták, párttagsága miatt senkinek nem lehet semmilyen hátránya, s a szlovák hivatalok senkivel szemben nem alkalmazhatnak megtorló intézkedéseket. A tagdíj viszonylag alacsony volt, havi 2 korona 50 fillér, amelyet szükség esetén tovább mérsékeltek. A Magyar Párt taglétszámára vonatkozóan, sajnos, nincs adatunk, a korabeli sajtó alapján azonban úgy tűnik, hogy a szlovákiai magyarok számához viszonyítva elég magas volt. A Magyar Párt 1944 végéig működött, amikor az egyre kedvezőtlenebbé váló belső és külső körülmények hatására feloszlott. Az országban ekkor már szinte napról napra fokozódott a zűrzavar, a közigazgatásban kaotikus állapotok uralkodtak. Szlovákia keleti területein győzelmesen haladt előre a szovjet hadsereg, nyilvánvalóvá vált, hogy a klérofasiszta rendszer napjai meg vannak számlálva. Ilyen körülmények között a Magyar Pártnak egyre kevésbé volt lehetősége érdemi tevékenység kifejtésére, mindemellett súlyos nyomás nehezedett rá a Magyarországon 1944. október 15-én hatalomra került Nyilaskeresztes Párt részéről is, mely erőteljesen szorgalmazta, hogy a Magyar Párt alakuljon át a „hungarizmus" eszméi alapján működő párttá. Erre nem került sor, s a Magyar Párt története a feloszlás pillanatában, 1944 decemberében véget ért.
