Új mindenes gyűjtemény 10. 1993 – Társadalomtudományi értekezések

G. Kovács László: Magyarok Szlovákiában (1939-1945)

54 G. KOVÁCS LÁSZLÓ A MAGYARSÁG KÉPVISELŐINEK ESZMEI ÁLLÁSFOGLALÁSAIRÓL Az eddigiekben már szó volt a szlovákiai magyarság „ideológiájának" legfontosabb vonatkozásairól, ennek ellenére azonban remélhetőleg nem lesz érdektelen ezt a kérdést közelebbről is megvizsgálni. Megjegyzendő, hogy a szlovákiai magyarok reprezentánsairól beszélve itt elsősorban Esterházy Jánosra, a Magyar Párt és a különböző magyar egyesületek vezetőire, az újságírókra és a szépirodalom képviselőire gondolunk. Aligha kétséges, hogy — érthető módon — nem képviselhették valamennyi szlovákiai magyar politikai s egyéb nézeteit, ám a rendelkezésünkre álló anyag (s elsősorban a korabeli sajtó) alapján túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy a hivatalosan elhangzott, a sajtó hasábjain kifejtett állásfoglalásokkal és megnyilatkozásokkal a magyarság túlnyomó része többé-kevésbé egyetértett. A szlovákiai magyarság „ideológiájának" legfontosabb vonása a keresztény szellemiség állandó és szüntelen hangsúlyozása. „A kereszt változatlanul legfenségesebb szimbólumunk" — jelentette ki Esterházy János 1942. október 21-én az országos pártvezetőség ülésén előadott expozéjában, s kiemelte, hogy a magyaroknak „hűséges keresztényeknek" kell maradniuk, és meg kell őrizniük gerincességüket, mert „ez a jövő záloga". Ugyanakkor nem mulasztotta el annak hangsúlyozását, hogy „a magyar ember sohasem ismerte a gyűlöletet, semmilyen nép, nemzet, avagy egyén iránt, sem a távolabbi, sem a közelebbi múltban". Bár ez az állítás talán némiképp vitatható, az kétségtelen, hogy a szlovákiai magyarság háború alatti állásfoglalásaiból valóban hiányzik a különböző népek elleni gyűlölet szítása, noha a kommunizmusról és a szovjet rendszerről — mint azt később látni fogjuk — rendkívül ellenséges hangnemben írtak. Esterházy nem alaptalanul beszélt a szlovákiai magyarság politikai józanságáról és higgadtságáról, melynek megőrzésében neki is tekintélyes része volt. Megnyilatkozásai a konzervatív gondolkodású hívő katolikus álláspontját tükrözték, s mivel sajátságosan értelmezett humanista elveihez mindvégig hű maradt, nem egyszer ő tiltakozott a szlovák állam vezetőinek antihumánus politikája ellen. 1940. május 17-én a parlament ülésén a hírhedt illavai koncentrációs tábor ellen emelte fel szavát: „Abba a táborba gyakran a legártatlanabbul kerülnek be egyesek, és a lehető legsiralmasabb nyomorúságban töltenek ott heteket és hónapokat... Nem vagyok híve a koncentrációs táborok intézményének... Beszállítani valakit a koncentrációs táborba, ott tartani hetekig, sőt hónapokig kihallgatás nélkül, ez nem méltó a keresztény felfogáshoz, ez megrendíti a jogrendbe vetett hitet, és csak a bizonytalanság érzését növeli." Esterházy, a hithű katolikus ugyanakkor élesen bírálta a papok koncentrációs táborba való hurcolását is. Meg kell jegyeznünk, hogy az efféle állásfoglalás a legkevésbé sem volt gyakori a szlovák parlamentben, amely — bár „keresztény szellemiségét" hangoztatta — számos antihumánus rendeletet és törvényt hagyott jóvá, noha a képviselők között jó néhány egyházi személyt találunk, s a különböző rendeletek és törvények tekintélyes része homlokegyenest ellenkezett a kereszténység alapelveivel. A kereszténység deklarálása mellett igen fontos és legalább olyan gyakori a magyarság hangoztatása is. A párt vezetőinek felfogásában a kereszténység volt az az eszköz, amely a magyarokat egy családba egyesítette. A kereszténység által Esterházy szerint a magyarok „emberibb emberek és magyarabb magyarok" lesznek. Figyelemre méltó, hogy a magyarságot nem tekintették „külső máznak", hanem igyekeztek ezt a fogalmat humánus tartalommal megtölteni. Mindemellett a magyarságot nem értelmezték szűklátókörűén, s nem-