Új mindenes gyűjtemény 10. 1993 – Társadalomtudományi értekezések

G. Kovács László: Magyarok Szlovákiában (1939-1945)

52 G. KOVÁCS LÁSZLÓ lelkesedéssel, reménykedve fogadták. A körutak fontos feladata volt a magyarság egységességének erősítése, továbbá a meglehetősen gyakori rezignáltság és csüggedés elleni harc. A párt politikai tevékenységének fontos alkotóeleme volt az ún. Magyar Házak felépítésére irányuló akció. Esterházy az Új Hírek tanúsága szerint 1939. január l-jén felhívást intézett a szlovákiai magyarsághoz a Magyar Házak felépítésére történő adakozás érdekében. A magyarság meg is mozdult a felhívásra, ám anyagi lehetőségei meglehetősen szűkösek voltak, jóllehet egyes kulturális rendezvények bevételét a Magyar Házak javára ajánlották fel, s különböző gyűjtőakciók szervezésével is igyekeztek a szükséges pénzalapot előteremteni. 1939 folyamán egyetlen Magyar Ház sem épült fel, de 1940-től kezdődően több helyen is — Nyitrán, Nagymihályon, Iglón s még néhány jelentősebb magyar „központban" — sor került Magyar Házak avatására. Az Esti Újság 1940. január 18-i számában Esterházy arról számolt be, hogy a Magyar Házak javára rendezett legújabb gyűjtési akció eredményei „várakozáson felüliek". Ami a Magyar Házak feladatait illeti, ezeknek elsősorban a magyar kisebbség társadalmi életének színhelyéül kellett szolgálniuk. Fontos szerepet szántak nekik a magyarság nemzeti öntudatának a fenntartásában, a magyar hagyományok ápolásában. Erre utal az is, hogy a szerte az országban felépítendő Magyar Házakban — melyeket mai szóhasználattal alighanem művelődési otthonoknak nevezhetnénk — a magyar történelem és irodalom nagyjairól elnevezett szobákat terveztek. Sajnálatos módon azonban csupán kevés Magyar Ház épült fel, ám ezek többé-kevésbé teljesítették is küldetésüket. Itt kell megjegyeznünk, hogy e házak minden adakozás ellenére sem épülhettek volna fel Magyarország hathatós anyagi támogatása nélkül. Ami a magyarság politikai irányvonalát illeti, elmondható, hogy pártvezetői tudatában voltak egy kimondottan irredenta irányvonal káros voltának, s mindvégig elhatárolták magukat az irredentizmus szélsőséges megnyilvánulásaitól, és rendszerint a szlovákok s a magyarok egymásrautaltságát, sorsközösségét és barátságát hangsúlyozták. „Nem az a jelszavunk, hogy valaki, vagy bárki ellen, hanem mindenkiért, akivel egy a sorsközösségünk a dunai medencében" — hangoztatta Esterházy 1940 januárjának legelején a magyarokhoz intézett újévi üzenetében, néhány hónappal később pedig a szlovák parlamentben fejtette ki: „Nekünk, magyaroknak és szlovákoknak azt kell keresnünk, ami közelebb hoz bennünket, és nem azt, ami eltávolít bennünket." A Magyar Párt vezére nyilatkozatain és állásfoglalásain túl gyakorlati lépéseket is tett a magyar—szlovák közeledés előmozdítása érdekében; jól ismerte a Szlovák Köztársaság politikai viszonyait, s bár üdvözölte az 1938-as és 1940-es bécsi döntést, messzemenően tisztában volt azzal, hogy a szélsőséges nacionalista szellemű, szemellenzős nemzetiségi politika ideje lejárt. Vitathatatlan, hogy magyarországi útjai alkalmával az ottani politikai élet vezetőinél igyekezett elérni nemzetiségi politikájuk pozitív irányba történő megváltoztatását, s ezáltal is a viszonossági elv szigorú alkalmazásával sújtott szlovákiai magyarság helyzetén próbált javítani. Bár a Magyar Párt a helyi szervezetek és különböző kulturális egyesületek széles hálózatát hozta létre az egész országban, e hálózat valamennyi eleme ki volt téve a szlovák hivatalok megtorló intézkedéseinek — ezért Esterházy budapesti útjai és közbenjárása a magyarországi szlovákok érdekében a szlovákiai magyarság javát is szolgálták. így a párt tulajdonképpen összekötő kapocs volt a két ország között, s mint arra a fentiekben már utaltunk, vitathatatlanul pozitív szerepet töltött be a nemzetiségi ellentétek mérsékelésében — gondoljunk csak a szlovákiai magyaroknak szóló számos felszólításra, melyek türelemre, nyugalomra, fegyelemre stb. intettek. Pozitívan kell értékelnünk Esterházy sorozatos, ám