Új mindenes gyűjtemény 10. 1993 – Társadalomtudományi értekezések

G. Kovács László: Magyarok Szlovákiában (1939-1945)

MAGYAROK SZLOVÁKIÁBAN (1939—1945) 41 nulásai is voltak. A Szlovák Köztársaság megalakulásának tiszteletére rendezett március 19-i ünnepségen a magyar gárda is fölvonult, hogy demonstrálja a magyarság vezetői által hangoztatott bizalmat, valamint azt, hogy a magyarok és a szlovákok közös úton haladnak. Ezen az ünnepélyen Esterházy is jelen volt, holott sem azelőtt, sem pedig ezt követően nem nagyon fordult elő, hogy a magyarság exponensei szlovák államünnepen képviseltették volna magukat. Esterházy szünet nélkül hangoztatta, hogy a magyarok pozitívan viszonyulnak az új államalakulathoz, s nem kívánnak semmi olyat tenni, ami árthatna a két nép viszonyának. Az Új Hírek március 21-i számában azt hangsúlyozta, hogy a magyarok „állandó, rendszeres, kitartó" munkát szeretnének végezni, s részükre fegyelmet, nyugalmat és türelmet ígért. Rámutatott továbbá arra, hogy a szlovák kormánnyal a kölcsönös jóindulat és higgadtság jegyében kell tárgyalni, a vitás kérdéseket csak a „keresztény igazságosság" szellemében és az egyenlőség maradéktalan megvalósításával lehet megoldani. Végezetül reményét fejezte ki, hogy Szlovákia nem folytatja a csehszlovák állam nemzetiségi politikáját, és nem ismétli meg annak hibáit. Rövid időn belül nyilvánvalóvá vált, hogy a szlovák állam nem kívánja a nemzetiségi kérdés Esterházy által remélt „keresztény szellemben" történő megoldását. Említettük már az alkotmányba foglalt viszonossági elvet, mely lehetővé tette, a magyarsággal szembeni különböző megtorló, elnyomó intézkedések alkalmazását, s az alkotmányban deklarált jogok megadásának elodázását. Érthető hát, hogy a magyarság képviselőinek hangját rövid idő múltán már nem az optimizmus jellemezte, hanem a sérelmek emlegetése s ugyanakkor az elszántság hangsúlyozása. Alig egy évvel a Szlovák Köztársaság megalakulása után Esterházy már arról beszélt a parlament ülésén, hogy a magyarság, noha örömmel fogadta a szlovákok Önállóságának kinyilvánítását, a kezdettől fogva bízott az állam részéről megnyilvánuló jó szándékban, viszonzásul nem kapott annyi jogot és lehetőséget, amennyi megilletné. Esterházynak ekkor már személyes védelmében is kellett szólnia, ugyanis a szlovák képviselők részéről támadások érték budapesti utazásai miatt. Esterházy azzal válaszolt a vádra, hogy ő csupán akkor utazik Budapestre, „amikor úgy érzi, valami bajon segíteni kell". A Magyar Párt vezetője nyomatékosan hangsúlyozta (s nem is egy alkalommal): utazásai a magyar—szlovák barátság előmozdítását szolgálják, s Pesten gyakran közbenjár a magyarországi szlovákok ügyében is — tudósít a szlovák parlamentben elhangzott beszédéről az Uj Hírek 1939. május 9-én. Amikor nyilvánvalóvá lett, hogy a szlovákiai magyarok problémái nem oldódnak meg egyik napról a másikra, fontos szerepet kapott annak hangoztatása, hogy a magyarság egységes és szilárdan helytálló népcsoportot alkot, melynek egyik legfontosabb célja a szlovákokkal közösen végzett építő munka, de amely ugyanakkor nem hátrál meg a jogaiért vívott harcban. „Jogokat követelünk s nem kegyekért esedezünk" — üzente 1939. június 18-án Esterházy János a szlovákiai magyaroknak. Mindazonáltal a magyarság vezetői a későbbiekben is gyakran hangsúlyozták hajlandóságukat az együttműködésre, megértésüket a szlovák állam vezetői iránt, akiket a magyarok meg nem szűnő jóindulatáról és türelméről biztosítottak. Ezzel párhuzamosan gyakorivá vált annak kinyilvánítása, mennyire káros és mennyi negatív következménnyel jár, ha a magyarok és szlovákok viszonyát az ellenségeskedés, a kölcsönös bizalmatlanság, a megértés és a jóindulat hiánya jellemzi. „Legteljesebb jóakaratunkat félreértették" — mondta Esterházy pártja végrehajtó bizottságának 1939. május 14-i ülésén, mert „nem tudom magamnak másképp megmagyarázni azt, hogy helyzetünk itt március óta minden