Új mindenes gyűjtemény 10. 1993 – Társadalomtudományi értekezések

G. Kovács László: Magyarok Szlovákiában (1939-1945)

42 G. KOVÁCS LÁSZLÓ tekintetben lényegesen rosszabbodott". Esterházy nem túlzott: a Szlovák Köztársaság kikiáltása óta feloszlatták a Szlovákiai Magyar Kultúregyesületet, „irredenta" szellemű írások közlése miatt betiltották az Új Hírek című napilapot, a különböző szintű hivatalokban egyre szaporodtak a magyarok elintézetlen vagy elutasított beadványai stb. Esterházy rámutatott arra, hogy a magyarság nem érdemli meg s méltán sérelmezi ezt a bánásmódot, mivel mindig lojális volt az állam iránt, felajánlotta munkáját és erejét a szlovákság vezetőinek, ennek ellenére, „mostanáig süket fülekre találtunk mindannyiszor, ahányszor konstruktív munkára jelentkeztünk". Ismételten hangsúlyozta, hogy a magyarok egyenrangú állampolgárok akarnak lenni, s a származás senkinél sem jelenthet hátrányos körülményt. Kifejtette, hogy minden „ultrasoviniszta" módon gondolkodó szlovák és magyar árt a saját nemzetének. „Változatlanul hangoztatom, hogy mi a szlovákokkal egy talajból nőttünk ki... természetellenes és ezért eleve bukásra van kárhoztatva minden olyan törekvés, amely meg akarja bontani a Kárpátok alján egymásra utaltan élő népek lelki és gazdasági közösségét" — idézi Esterházy beszédét az Esti Újság 1939. május 14-i száma. Fontos megjegyeznünk, hogy Esterházy, s általában a magyarság képviselői a sérelmek hangoztatásakor is türelemre intettek, s nemegyszer rámutattak arra, hogy a negatív jelenségek, az igazságtalanságok és a sérelmek ellenére is „a magyar büszkeség és öntudat jegyében", zokszó nélkül kell tűrni a kisebbségi sorsot, s a magyarságot a fegyelemnek és a munkaszeretetnek kell jellemeznie. A magyar—szlovák viszony kedvezőtlen alakulása ellenére sem hiányoztak a szlovákiai magyarság részéről azok a gesztusok, amelyek a szlovák nép iránti tiszteletet és barátságot voltak hivatottak demonstrálni. 1939. július 14-én az Esti Újság például arról számolt be, milyen lelkesen köszöntötte Rózsahegy lakossága a magyar cserkészeket abból az alkalomból, hogy megkoszorúzták Andrej Hlinka sírját. Esterházyról elmondható, hogy általában minden alkalmat megragadott a magyar— szlovák sorsközösség hangsúlyozására, gyakran hangoztatta, hogy a magyarok barátsággal tekintenek a szlovákokra. A szlovák állam megalakulásának első hónapjaiban számos alkalommal beszélt arról, hogy a szlovák nemzet 1939 márciusában elnyerte szabadságát, s a magyarok őszintén örülnek, hogy a szlovák nép az önállóság útjára lépett. Ez a gondolat a 40-es években is többször felvetődött, bár korántsem olyan sokszor, mint 1939-ben. Különösen nagy figyelmet fordítottak arra — legalábbis a hivatalos, külsődleges megnyilatkozásokban —, hogy a magyarok lojalitását semmilyen tekintetben ne érhesse kifogás. „Minden eljárásunk a törvényes keretek között fog történni" — mondta Esterházy a pártvezetőség január 26-i ülésén Pozsonyban. Ugyanakkor fontosnak tartotta ismételten leszögezni: „Semmilyen jogunkról nem mondunk le, sérelmeinket el nem hallgatjuk... feltétlenül megköveteljük minden sérelmünk gyökeres orvoslását." Ezen alkalommal is kijelentette azonban, hogy a magyaroknak mindaddig várniuk és tűrniük kell, amíg elvitathatatlan jogaikat meg nem kapják. A magyar pártvezér a sérelmek orvoslásának követelésekor rendszerint kiemelte, hogy míg a Csehszlovák Köztársasággal szemben a magyarság ellenzéki magatartást tanúsított, a szlovák kormánnyal együtt kíván működni, s az együttműködés érdekében kerül sor gyakori pesti utazásaira is. A sérelmek említésekor gyakran mutatott rá arra, hogy a magyarság politikai tevékenységét az adott körülmények teljesen lehetetlenné teszik. „Pártgyűléseket nem tarthatunk, összejöveteleket csak igen ritkán rendezünk, és akkor is teljesen politikamentes kulturális előadásokon vagy szociális és jótékony rendezéseken gyűlünk egybe. Mindenhonnan szerényen visszahúzódunk" —