Új mindenes gyűjtemény 10. 1993 – Társadalomtudományi értekezések

G. Kovács László: Magyarok Szlovákiában (1939-1945)

MAGYAROK SZLOVÁKIÁBAN (1939—1945) 37 szlovákok elnyomatására, a velük szembeni intoleráns, igazságtalan nemzetiségi politikára vezethető vissza, melynek számos megnyilvánulását, a nyelvi jogok korlátozását, az anyanyelvi oktatás és művelődés megoldatlanságát joggal sérelmezte a szlovák politikai vezetés és közvélemény, mely azután a szlovákiai magyarokon torolta meg a magyarországi szlovákság elnyomatását. A reciprocitás elvének betartásához a szlovák kormány az esetek túlnyomó többségében hajthatatlanul ragaszkodott, bár meg kell jegyeznünk, hogy kivételek is voltak. A szlovák kormány a reciprocitás elvének alkalmazásával a magyarországi szlovák kisebbség megvédésére törekedett, de ez az eszköz gyakran a magyarok politikai, szociális és gazdasági diszkriminációjának az eszközévé vált. A reciprocitás elve fegyver lett Szlovákia és Magyarország diplomáciai küzdelmében, a két ország kormánya kényszerítő eszköznek tekintette. Ezen elv érvényesítése számos komoly, nemegyszer tragikus következményt vont maga után. Családok, egyének sorsát, munkáját, a művelődés, a gazdasági, szociális, kulturális fejlődés lehetőségeit érintette, mégpedig igen érzékenyen, mind Szlovákiában, mind Magyarországon. Érvényre juttatásakor általában mindkét fél kíméletlenül járt el. „A nemzetiségi csoporthoz tartozó dolgozók börtönbe zárásáért az egyik oldalon munkatáborba mentek — a másik oldal nemzetiségi csoportjának többé-kevésbé véletlenszerűen kiválasztott képviselői. Egy iskola bezárásáért bezártak egy másikat amott, vasutasok elbocsátásáért a másik fél is a megfelelő számú vasutas alkalmazott elbocsátásához folyamodott" — írja Lubomír Lipták a Madarsko v politike slovenského štátu (Magyarország a szlovák állam politikájában) című tanulmányában. Az alkotmánytörvény fentebb említett paragrafusait egészítette ki a 121. számú nemzetiségi törvény 1940-ből, mely többek között leszögezte, hogy azokat a politikai pártokat, amelyek által a nemzetiségi csoportok az alkotmánytörvény értelmében részt vesznek az államelméletben, a belügyminiszternek kell regisztrálnia. Ugyanezen törvény második cikkelye kimondta, hogy a regisztrált párt tagjainak a szóban forgó nemzetiségi csoporthoz kell tartozniuk. A leglényegesebb a 8. cikkely volt, mely szerint az illető nemzetiségi párt tevékenységét a kormány korlátozhatja, mégpedig olyan mértékben, amilyenben korlátozzák a szlovákok tevékenységét az illető népcsoport anyaországának területén. Ilyen helyzetben joggal mondta az Egyesült Magyar Párt vezetője, gróf Esterházy János az 1941 nyarán megrendezett debreceni nyári egyetemen elhangzott előadásában, hogy a magyarság politikai élete Szlovákiában gyakorlatilag megszűnt, s a párt szinte kizárólag csak szociális és kulturális téren fejthet ki tevékenységet. A helyzet nem változott a magyar párt 1941-ben történt regisztrálása után sem, jogi helyzete, a rendszerhez való viszonya ezt követően sem javult. Az államhatalomban a magyarság képviselői ezután sem részesedtek, s nem szűntek meg a különböző zaklatások, ellenséges megnyilvánulások, diszkriminatív intézkedések sem. A magyarellenesség — ha nem is mindig egyforma mértékben — mindvégig jelen volt a hivatalos szlovák propagandában, a szlovák politikusok megnyilatkozásaiban s a politikai közvéleményben. Itt kell megjegyezni, hogy a szlovákiai német népcsoport, a Deutsche Partei, s magától értetődően a német sajtó is alapjában véve ellenségesen viszonyult a magyarsághoz. Több esetben is sor került magyarellenes uszításra, különböző tüntetésekre, s nemegyszer atrocitásokra is, amelyekkel szemben a szlovák kormánykörök és hivatalok rendszerint toleráns, „megértő" magatartást tanúsítottak. Az Egyesült Magyar Párt, bár a magyar kisebbség túlnyomó többségének támogatását