Új mindenes gyűjtemény 10. 1993 – Társadalomtudományi értekezések

G. Kovács László: Magyarok Szlovákiában (1939-1945)

MAGYAROK SZLOVÁKIÁBAN (1939—1945) 35 kompromisszumos megállapodást kötni velük elsősorban a németek nyomására, akik Tukát, Machot és követőiket eszközként használták abban az esetben, ha valamilyen követelésük teljesítésére rá akarták kényszeríteni az egyébként messzemenően „megértő", szervilis szlovák kormányt. Noha a hatalom birtokosai gyakran hangsúlyozták az állam klerikális jellegét, azt, hogy Szlovákiában a kereszténység eszméi uralkodnak, 1940-től egyre inkább tért hódítottak a nemzetiszocializmus eszméi s a Németországban alkalmazott módszerek. A negyvenes években fokozódott a haladó erők üldözése, elmélyült a rendszer antidemokratizmusa, egyre embertelenebb zsidótörvények láttak napvilágot, 1942-ben pedig sor került a zsidók tömeges deportálására, melynek több mint ötvenezer ember esett áldozatul. A 88 000 embert érintő zsidóüldözés és a hatalom birtokosainak a szlovák nemzeti felkelés idején, 1944 őszén tanúsított magatartása a rendszer legnaivabb és leglelkesebb hívei szemében is véglegesen diszkreditálta a szlovák klérofasizmust, s leleplezte annak mélységesen antihumánus mivoltát. A rendszer ideológiájának fontos eleme volt az ún. „kisebbik rossz" elmélete, mely egyúttal a szlovák fasiszták önigazolásául is szolgált. E szerint Szlovákiának 1939 márciusában nem volt más választása, mint az önállósulás, különben a csehek sorsára jutottak volna. Ami az ideológia többi alkotóelemét illeti, a politikai klerikalizmus eszméin kívül a szovjetellenesség, a szélsőséges antikommunizmus és antiszemitizmus voltak a leglényegesebb elemei. A liberalizmust és a demokráciát gyűlölettel emlegették, s minden eszközzel a nacionalista hangulatok szítására törekedtek. Már 1938 őszén létrehozták az első koncentrációs tábort, s a későbbiekben több gyűjtőtábort létesítettek a baloldali gondolkodásúaknak, a zsidók, a csehszlovák állam hívei és a kommunisták számára, de ellenségnek tartották a passzívakat, a kétkedőket is. Külpolitikájában a szlovák állam egyértelműen Németország felé orientálódott, híven és engedelmesen szolgálta a német érdekeket, 1939 őszén Berlin kívánságára részt vett a Lengyelország elleni háborúban, gazdasági potenciálját a németek rendelkezésére bocsátotta. 1940 őszén csatlakozott a tengelyhatalmakhoz, 1941 júniusában pedig készségesen üzent hadat a Szovjetuniónak. Ami a magyar kisebbséget illeti, a szlovák államban nem játszott jelentősebb szerepet, nem tartozott a fontos politikai tényezők közé. Amint említettük, a magyarságot egyetlen párt képviselte, a parlamentben pedig szintén csupán egyetlen képviselője volt, gróf Esterházy János. A párt politikai tevékenységet lényegében nem fejthetett ki, társadalmi és kulturális tevékenysége korlátozott volt, munkája elé számos akadályt gördítettek. A magyarságot — a hangzatos kijelentések ellenére is — voltaképpen belső ellenségként kezelték, több, a nemzetiséget megillető jogot csak vonakodva adtak meg, érvényesítésüket gátolták, számos sérelmet nem orvosoltak. A szlovákiai magyarság helyzetének alakulását, jogainak megadását attól tették függővé, milyen a Magyarországon élő szlovák kisebbség helyzete, milyen jogokat kap a magyar kormánytól. A MAGYAR LAKOSSÁG HELYZETE A SZLOVÁK ÁLLAMBAN Az 1938. november 2-i első bécsi döntés határozata alapján a szlovákiai magyarság túlnyomó része Magyarországhoz került. Az 1930-as népszámlálás adatai szerint Szlovákiában 571 952 magyar élt, akik az összlakosság 17,2 százalékát alkották. A szlovák állam területén mintegy 65 000 magyar maradt. Esterházy János állítását, amit A kisebbségi élet