Új mindenes gyűjtemény 10. 1993 – Társadalomtudományi értekezések

Szabó Károly: A magyar-csehszlovák lakosságcsere története dióhéjban

A MAGYAR—CSEHSZLOVÁK LAKOSSÁGCSERE 105 A 16. véghatározat óriási felháborodást keltett mind a szlovákiai magyarok, mind a magyarországi szakemberek körében. A Földművelésügyi Minisztérium részéről a magyar—csehszlovák vegyes bizottság gazdasági albizottságába delegált vezetője, dr. Zalányi Andor a vegyes bizottság magyar tagozatának elnöke a földművelési miniszter elé terjesztett részletes jelentésében arra mutatott rá, hogy a 16. véghatározat alapján a népcserét a magyar állam nem vállalhatja. 1946 őszén 50 000 magyar parasztot állatállomány, takarmány, gazdasági felszerelés nélkül nem tud letelepíteni. Kéri, hogy az egyezményellenes véghatározatot semmisítsék meg és hozzanak új véghatározatot, mely megfelel az egyezmény szellemének. Miközben a 16. véghatározat miatt kavarogtak a szenvedélyek, a csehszlovák kormány 1946. augusztus 26-án a pozsonyi magyar meghatalmazott útján átadta az áttelepítésre kijelöltek névjegyzékét. Az egyezmény V. cikke alapján 106 398 személyt jelölt ki, a VIII. cikk alapján nagy háborús bűnösként családtagokkal együtt 73 187, kis háborús bűnösként pedig ugyancsak családtagokkal 1927 személyt. A háborús bűnösök névjegyzékét a magyar kormány nem fogadta el. Átvételük feltételéül az 1946. május 15-ig hozott jogerős ítéletet szabta. Az egyezmény V. cikke alapján kijelölteket a pozsonyi magyar meghatalmazott 1946. október 8-ával keltezett „fehér lap"-pal kiértesítette, mely lap tételesen felsorolta mindazokat a jogokat, melyek az egyezmény alapján az áttelepülőket megilletik. A 16. véghatározat végzetes lett a szlovákiai magyar további sorsára. A magyar kormány közölte, hogy a 16. véghatározat alapján a népcserét nem tudja megkezdeni. Ezt a csehszlovák kormány nem fogadta el, s azzal fenyegetőzött, hogy széttelepíti a magyarokat. Az 1946. szeptember 21-én 117-14/biz. 1946-III/4. számú bizalmas utasításban Lietavec megbízott helyettes már ennek előkészítésére utasította a járási bizottságokat. A magyar kormány ennek ellenére ragaszkodott a 16. véghatározat megsemmisítéséhez, s nem volt hajlandó (e nélkül) a népcserét megkezdeni, mire a csehszlovák fél 1946. november 15-én Köbölkúton (Párkányi járás) és Szemeten (Somorjai járás) megkezdte a szegényebb (általában 5 holdon aluli) magyar családoknak Cseh- és Morvaországba, cseh gazdákhoz való kényszerkiköltöztetését. Az akció lebonyolításának menete: a kijelölt községet este a katonaság körülvette. Lélek se be, se ki. Másnap kikézbesítették a 88/1945-ös, általános munkakötelezettséget előíró elnöki rendeletre hivatkozó a „kiutaló végzés"-eket, melyekben meg volt nevezve az a cseh-morvaországi község, sok esetben már a gazda is, ahová a családokat ki fogják költöztetni. A végzés közölte a munka díjazását is. A kiutaltak lakást, fűtést, világítást kapnak, pénzben a férfiak 850—1075, a nők 870—975 koronát havonta. Csomagolásra másnap reggelig volt idő, amikor is a katonai teherautók felfuvarozták őket az állomásra. Irány a megadott végállomás. Nagy hidegek jártak. Az úton sokan fáztak. Azok jártak jobban, akiket a már a végzésen megjelölt családokhoz utaltak ki. Mert ha csak a község volt megjelölve, az érkező transzportot a főtérre hajtották ki, ahol a cseh gazdák válogatták ki őket. Több deportált írta keserves levelében: válogatták őket, mint a barmokat. A deportálások óriási riadalmat keltettek a magyarok körében. Rémületükben sokan Magyarországra menekültek, sokan át a jeges Dunán. Többen a jeges Dunában lelték halálukat. A pozsonyi magyar meghatalmazott hivatalát tömeg ostromolta, hogy családcsatlakozta-