Új mindenes gyűjtemény 10. 1993 – Társadalomtudományi értekezések
Szabó Károly: A magyar-csehszlovák lakosságcsere története dióhéjban
104 SZABÓ KÁROLY vitán ezt mondotta: „A csehszlovákok nem csinálnak titkot belőle, hogy a lakosságcserével a magyar határ mentén lévő egységes tömböket, egy bizonyos etnikai határsávot akarnak ide áttelepíteni... ha csak egy pillanatig is olyan aggályom lett volna, hogy a jelentkezők jelentős számánál fogva ez a tervük sikerülhet, valóban nagyon megfontoltam volna, hogy az egyezményt aláírjam." Az egyezmény aláírása után a csehszlovák fél óriási propagandába kezdett Magyarországon, hogy az itt élő szlovákokat az áttelepülésre rábírja. A propaganda főleg az érzelmekre kívánt hatni. Hangsúlyozta, hogy a Csehszlovák Köztársaság győztes állam, s azt, hogy a szlovák nemzet a hatalmas szláv család tagja, mely történelmének nagy korszaka előtt áll. A propagandát a Budapesten felállított csehszlovák Áttelepítési Bizottság irányította. Ami az áttelepülés anyagi előnyeit illeti, a propaganda a szlovákiai magyar parasztok gazdag portáit ígérte. Sokan úti okmányt is kaptak, s maguk választhatták ki azokat. (Magyarországon az infláció még dühöngött.) Az eredmény 92 390 fő volt. (Békéscsabán 16 808, Tótkomlóson 12 975 személy.) Megkezdte munkáját a magyar—csehszlovák vegyes bizottság is, melynek feladata az volt, hogy az egyezmény adta kereteken belül, annak szellemében a vitás kérdéseket rendezze és véghatározat formában megfogalmazza. (Jelentős véghatározat ebből az időből az 1946. július 1-én hozott 6. véghatározat, mely lehetővé tette a menekülteknek az ingóságaikért való visszatérést és azoknak az állam költségén való ideszállítását, illetőleg kártérítési igényeik benyújtását.) Kinevezték a végrehajtó szervek vezetőit is. 1946. július 12-én dr. Jócsik Lajost áttelepítési kormánybiztossá. 1946. augusztus 1-én dr. Wagner Ferencet pedig Pozsony székhellyel meghatalmazottá az áttelepítendő magyarok érdekvédelmére. Közben a csehszlovák kormány annak érdekében, hogy a magyarság lélekszámát minél kisebbre csökkenthesse, és a népcserén túl megmaradó magyarokat — a békeszerződés jóváhagyásával — egyoldalúan áttelepíthesse Magyarországra, 1946. június 17-én a szlovák belügyi megbízott útján kiadatta a resziovakizációra felhívó 20 000/1—IV/1—1946. számú hirdetményt. A hirdetményben megkérdezték: akartok-e egyenrangú állampolgárok lenni, akartok-e békét, vagyonbiztonságot, avagy a bizonytalanságot, ahová sorsotok nemsokára elvezet! Ha igen, térjetek vissza eredeti szlovák nemzetiségetekhez. 300—350 ezer magyar mondott igent. A lakosságcsere kezdési ideje nem volt meghatározva. Mégis úgy számítottak, hogy 1946 szeptemberében el lehet majd kezdeni. E cél elérése érdekében a magyar—csehszlovák vegyes bizottság megfeszített tempóban dolgozott. Jó munkát végzett mindaddig, míg 1946. július 22-én Ótátrafüreden meg nem hozta a 16. véghatározatot. Ez a véghatározat — ellentétben az egyezmény VI. cikkével, mely kimondta, hogy az áttelepülő minden ingóságát magával viheti —az ingóságokat három kategóriába osztotta: a/ szabad, b/ kötött gazdálkodás keretébe tartozó és c/ kompenzációs ingóságokra, és csak a szabad ingóságokra mondta ki (bútor, ruha, háztartási eszközök stb.), hogy megkötés nélkül vihetik magukkal. A kötött gazdálkodás alá vont termékekből pedig csak 1 évi szükségletet, valamint 3 tagú család részére a rendeletben szabályozott takarmányadaggal 1 sertést (további 3 családtag után még egy sertést). A kompenzációs ingóságok (állatállomány, gazdasági felszerelés, gépek, szállítóeszközök, készletek, haszonfa stb.) nem vihetők el, kivéve a különösen kiváló és értékes lovat, szarvasmarhát, sertést és juhot.
