Új mindenes gyűjtemény 10. 1993 – Társadalomtudományi értekezések
Szabó Károly: A magyar-csehszlovák lakosságcsere története dióhéjban
A MAGYAR—CSEHSZLOVÁK LAKOSSÁGCSERE 101 június 5-én kiadott 50. számú rendelete. Észak-Szlovákiából meg is indult a nemzeti gondnokjelöltek áradata. Miután végzéseiket megkapták a helyi tanácsoktól, beültek a magyarok kereskedéseibe, műhelyeibe, üzemeibe. Legtöbb esetben a volt tulajdonost még lakásából is kiűzték. Azok jártak jobban, akiknél a nemzeti gondnok aktív szlovák tisztviselő volt, aki megelégedett azzal, hogy kikötött havi járandóságát kellő időben megkapja. Még súlyosabbá vált a helyzet a potsdami konferencia után. Mint ismeretes, a csehszlovák kormány ezen a háromhatalmi konferencián csak a németek kitelepítésére kapott felhatalmazást, a magyarokéra nem. Alig száradtak meg a konferencia közleménye alatt az aláírások, Beneš elnök máris kiadta a 33/1945. számú elnöki rendeletét, mellyel most már ténylegesen is törvényesítette a magyaroknak állampolgári jogaiktól való — a Kassai Kormányprogramban tervbe vett — megfosztását. Ezután már nem volt akadálya annak, hogy egymás után megjelenjenek a további jogfosztó rendeletek. Az 1945. augusztus 23-án kiadott 99. számú SZNT rendelet utasítást adott arra, hogy minden magyar nemzetiségű közalkalmazottat el kell bocsátani, mégpedig minden igény kielégítése nélkül. A 104. SZNT rendelet elkobozta a magyarok mezőgazdasági ingatlanait. A 71/1945. sz. elnöki rendelet szeptember 19-én előírta a kötelező munkaszolgálatot. Az október l-jén kiadott 88. számú elnöki rendelet általános munkakötelezettséget írt elő. Az október 25-re keltezett 108-as elnöki rendelet elkobzott minden magyar vagyont. November 12-én a belügyi megbízott a 297. számú rendeletével megtiltotta, hogy magyar nemzetiségű személy részére megbízhatósági bizonyítványt adjanak ki. E rendeletek közzététele után megindultak dél felé a szlovák földmunkások, kisparasztok is. Beültek a jómódú magyar parasztok elkobzott portáiba, ahonnan a volt tulajdonosokat úgy űzték el, hogy sokszor még az ágyneműiket sem vihették magukkal. Még nagyobb megpróbáltatást hozott a magyarság részére a 88. számú elnöki rendelet végrehajtása. A szudétanémetek kitelepítése után Közép-Cseh- és Morvaország gazdái munkaerő nélkül maradtak. A nincstelenek kirajzottak a Szudétaföldre. Hogy a munkaerőgondokon segítsenek, 1945 szeptemberében megkezdték a magyar férfiak Cseh- és Morvaországba való kényszerkirendelését. E sorok írója Érsekújvárott élte át ezt az akciót. A kijelölt (főleg értelmiségi) férfiakat a rendőri szervek összefogdosták, s beterelték az internálóhellyé átalakított négy utcára nyíló iskola udvarára. Az éjszakát vagy az udvaron, vagy a folyosókon töltötték. Másnap katonai fedezettel kivitték őket az állomásra, és fedezet mellett elszállították. így folyt ez az akció országszerte. Hogy mennyi volt az így elszállítottak száma 1945 őszén, arról Ondrej Djuračka, a Szlovák Telepítési Hivatal elnökhelyettese a Čas (napilap) munkatársának 1945. november 15-én a következőképpen nyilatkozott: „12 000 magyart szállítottunk el Cseh- és Morvaországba. Erre azért határozta el magát a Telepítési Hivatal, hogy az illetékes magyar szerveknél szorgalmazza a magyaroknak saját hazájukba való elszállítására kötendő megegyezést. S mivel a 33/1945-ös elnöki rendelet értelmében állampolgárságukat elveszítették, a mi hatáskörünkbe tartozik, hogy hová telepítjük át őket..." Majd közölte, hogy további transzportokat készítenek elő. A szlovákiai események nagy felháborodást keltettek a magyar kormánykörökben és a magyar közvéleményben. Ezért a magyar kormány 1945 novemberében felkérte a győztes
