Új mindenes gyűjtemény 10. 1993 – Társadalomtudományi értekezések
Szabó Károly: A magyar-csehszlovák lakosságcsere története dióhéjban
100 SZABÓ KÁROLY Az emlékiratot Szalatnai Rezső és dr. Czibók János személyesen kívánták átnyújtani dr. Husák povereniknek (Megbízott), aki azonban nem fogadta őket. De választ sem kaptak soha. Megkezdődött a szlovákiai magyarok üldözése. A magyar városok értelmiségének zömét internálótáborokba gyűjtötték, sokakat kényszerrel kiköltöztettek lakásaikból, s gyalogmenetben hajtották a magyar határra, ahol természetesen nem fogadták be őket, (Ennek ellenére többen átjutottak.) Sokszor napokig kellett vesztegelniük a határon, amíg hazatérhettek otthonaikba, ha azokat még el nem foglalták. Sok helyen falragaszokon tiltották meg a magyar beszédet, az ipartestületek felhívták tagjaikat, hogy vevőiket nem szolgálhatják ki magyarul. Több helyen betiltották a magyar istentiszteleteket is. A legnagyobb magyarellenes akcióra Pozsonyban került sor. Az akciónak Pozsony város magyar lakosságának 90%-a áldozatul esett. 1945. május 5-én a magyarok lakásaira szlovák katonák törtek rá. A csomagolásra fél órát adtak, majd irány a Kórház és a Lazaret utca sarkán álló rendőrségi épület. Itt már kattogtak az írógépek. Az előre elkészített sokszorosított végzésekre csak a családfő és családtagjai nevét kellett rágépelni, és már indították az 50—100 fős csoportokat, hogy a Duna-hídon áthajtsák őket Ligetfalura, ahol csak az 1918 előtti házakban szállásolhatták magukat el. A kényszerkiköltözést az államvédelemről szóló 131/1936. számú törvény 37. §-ára hivatkozva indokolták. Ez kimondotta, hogy a Belügyminisztérium és az alája rendelt hivatalok kötelesek őrködni azon, hogy az állam biztonsága veszélyeztetve ne legyen, s elhárítsanak az útból minden veszedelmet. Az indoklás abszurd. A magyarok nem veszélyeztethették a katonai akciók sikerét. A szovjet hadsereg ez időben már Berlinben volt. (A belügyi megbízott ez idő szerint Gustáv Husák volt.) Hogy a Ligetfalura kényszerkitelepített magyarok milyen helyzetbe kerültek, arról dr. Niepel Gustáv szlovák orvos a „Jelentés a ligetfalui Vöröskereszt rendelőintézetének működéséről" című bizalmas jelentésében — többek között — a következőképpen számolt be: „Működésünk nem talált megértésre a nemzetbiztonsági szolgálat illetékes döntő tényezőinél, holott az ő mulasztásaikat foltoztuk, mivel az ő hibájuk volt, hogy Ligetfalun a deportáltak (dr. Niepel szóhasználata — Sz. K.) a legszükségesebbekkel sem voltak ellátva, öltözékük hiányos, élelmezésük gyenge, ami főleg a kisgyermekeknél mutatkozott meg, akikből sokan éhhalálra voltak ítélve... Működésem befejeztével kívánom, hogy a Vöröskereszt gondolata mielőbb érvényesüljön és győzedelmeskedjen az emberi gonoszság felett, mely mint a fasizmus és a háború szörnyű öröksége ránk maradt." Hogy mennyi embert deportáltak Ligetfalura? Dr. Wagner Ferenc magyar meghatalmazott 1947 januárjában 27 000-ről tett jelentést a magyar külügyminiszternek. Nézetem szerint ez túlzott. 1946 nyarán, amikor a tábort feloszlatták, már csak kb. 2000-en voltak. Közben ugyanis sokan átmenekültek Magyarországra, de voltak olyan kisiparosok is, akiket az orosz katonák visszavittek. A magyarok üldözésére adott tápot az 1945. május 19-én Beneš elnök által kiadott 5/1945. számú elnöki rendelet is, mely elrendelte, hogy a magyar nemzetiségűek vagyonára nemzeti gondnokot kell kijelölni. Ezt kiegészítette a Szlovák Nemzeti Tanácsnak 1945.
