Új mindenes gyűjtemény 9. 1990 – Társadalomtudományi értekezések

Körkép - A tudomány szerepe a csehszlovákiai magyar szellemi életben

ANKÉT 209 igényes objektív kritika. A tudománynak is figyelmet szentelő és teret adó hetilapok és irodalmi folyóiratok szellemi kapacitása és igénye nem terjedt túl a tudományos publicisztikán, s a gyenge átlagműveltségű olvasóközönség befogadóképességének a népszerű tudományos ismeretterjesztés volt a maximuma. Az ilyen körülmények között működő kutatási ágazatok eredményei gyenge átlagszínvonalúak voltak. Kiemelkedő tudományos érték ritkán akad közöttük, de a kisebb-nagyobb méretű anyag- és adatfeltárás révén sok dolgozatnak, cikknek jelentős forrásértéke van. A történetírásban a budapesti és berlini történelemtanszékeken nevelkedett Sas Andor képviselte a felső színvonalat, a szolid, megbízható feldolgozást. Főleg Pozsony történetével foglalkozott, és gazdaságtörténeti értekezéseket írt, kutatásai eredményeit 1945 után két nagyobb munkában szintetizálta (Egy kárpáti latifundium a hűbéri világ alkonyán. Pozsony 1955; A koronázó város. Pozsony 1973). A további, jórészt amatőr történészek közül kiterjedt levéltári kutatás alapján dolgoztak Alapy Gyula, Ethey Gyula, Haiczl Kálmán, Kemény Lajos, az egyháztörténész Kúr Géza és Wiek Béla; a művészettörténetben Brogyányi Kálmán, a színháztörténetben Benyovszky Károly munkássága jelentős. Machnyik Andor Csallóköz című értékes könyvének összetett műfaji jellege van, de gazdaságtörténeti és demográfiai anyagai révén a történetíráshoz sorolható. A néprajzkutatásban több lelkes amatőr kutató tevékenykedett (Alapy Gyula, Khín Antal, Manga János, Putz Éva, Thain János, Tichy Kálmán), s Putz Éva tollából értékes könyv is született (A kolonyi lágzi. Pozsony 1943). Az irodalomtudomány művelői közül Sas Andor főleg cseh—magyar kapcsolati tanulmányokat írt, s az első csehszlovákiai magyar irodalomtörténeti összefoglaló munkát az ifjú Kemény G. Gábor (akkor még: Kemény Gábor) készítette el (így tűnt el egy gondolat — A felvidéki magyar irodalom története 1918-1938). A nyelvészetben három név jelentős: Orbán Gábor, Arany A. László és Danczi Villebald. Orbánnak A finnugor nyelvek számnevei és A magyar nyelv címen jelentek meg tudományos munkái (Prága 1932, illetve 1935). A prágai és pozsonyi fonológiai iskolák neveltjének, Arany A. Lászlónak összmagyar viszonylatban úttörő fonológiai-strukturalista munkáját (Kolon nyelvjárásának fonológiai rendszere. Pozsony 1944) 1967-ben Bloomingtonban is kiadták. Danczi Villebald A kürti nyelvjárás hangtani, fonetikai és fonológiai vizsgálata címen a szülőfalujáról írt könyvet (Budapest 1939). A pedagógiai irodalomban Krammer Jenő alkotta a legjelentősebbet: fő művében (A szlovenszkói magyar serdülők lelkivilága. Budapest 1935), a sarlós nemzedék fellépésének szociológiai és lélektani körülményeit vizsgálja. Szalatnai Rezső és Szerényi Ferdinánddal együtt társszerzője volt A serdülőkor problémái című könyvnek (Pozsony 1932). Pedagógiai és módszertani írások nagy számban jelentek meg a gazdagnak mondható pedagógiai sajtóban. Hosszabb-rövidebb ideig öt pedagógiai lap jelent meg: a Magyar Tanító (Komárom 1921 — 1938); A Magyar Tanügy (Pozsony 1925 — 1933); a Magyar Iskola (Beregszász 1928 — 1931); az Új Korszak (Beregszász 1934—1935); a Világosság (Érsekújvár 1929 — 1933). Félig pedagógiai-iskolapolitikai jellege volt a Református Egyház és Iskola című lapnak is, amely többnyire Losoncon 1921-től 1938-ig jelent meg. Szót lehetne ejteni a filozófiai és esztétikai irodalomról is, de ezeknél a szűk felső szintet csak a tudományos publicisztika jelentette, s a papi szerzőktől származó két-három könyv kompiláció volt. A tárgyalt korszakban a szellemi élet fejlődését gyakran pályázatokkal is igyekeztek serkenteni. A kisebbségi társadalom önerejéből szervezett pályázatok zömmel irodalmi pályatételeket tűztek ki,