Új mindenes gyűjtemény 9. 1990 – Társadalomtudományi értekezések
Vargáné Tóth Lídia: A termelés és fogyasztás összefüggései Nyékvárkony népi táplálkozásában
86 VARGÁNÉ TÓTH LÍDIA A település népi táplálkozása hússzegény egészen az 50-es évekig. Akkor foglalták el helyüket a húsételek a levesek, tészták, főzelékek között. Táplákozási rend A táplálkozásban megkülönböztetünk téli és nyári időszakot. A különbség a nyersanyag-felhasználásban, az étkezések számában és idejében mutatkozik meg. Télen a kukorica, burgonya, bab, nyáron a friss zöldség és a gyümölcs felhasználása dominált. Télen háromszor étkeztek naponta. Napi kétszeri étkezés csak a századforduló táján fordult elő. Nyáron négyszer ettek, Szt. György napjától Szt. Mihály-napig ugyanis uzsonnáztak. Télen a korai sötétedés miatt a vacsoraidő korábbra került, nem volt szükség uzsonnára. Parasztságunk egész életére jellemző volt a hagyománytisztelet. A táplálkozás is mindig a megszokott keretek között zajlott. Mindenki összegyűlt, és közösen költötték el az ételt. Az asztalfőt a család feje foglalta el. Mindenkinek megvolt az állandó helye az asztalnál. A húst a háziasszony porciózta ki. Először kapott a családfő, utána a felnőtt férfiak, majd a nők és a gyerekek következtek. Vizsgált időszakunkban fakanalat, fatálat csak a határban történő étkezésre használtak. Az eszcájgok rézből voltak, síkáták, hogy tiszta legyen, ne rozsdásodjon. Elsősorban kanalat és kést használtak. A tányérok bádogból (pléhtányér) vagy cserépből készültek, előbbit köznapon használták. Eleinte cserépfazékban, öntött lábasban főztek, később ezeket felváltották a zománcozott edények. A konyhában a pitvaron át lehetett a kémény aljába jutni. A konyha falait festett tányérok díszítették, de falra akasztottak egyéb konyhai eszközöket is (kanáltartó, födőtartó). Az edények tárolására a tálas és kaszni szolgált. A konyhai berendezést a pad és az asztal egészítette ki. A tüzelő berendezést a kemence és a rakottsporhelt alkotta. A 30-as években a nyitott kéményeket kaminra alakították. A hátsó szobában rakott sporhelt melegített. A csikósporhelt a 40-es években jelent meg, és felváltotta a rakott sporheltet. Az első szobát cserépkályha ékesítette. Udvari kemencékkel az emlékezeti anyagban nem találkoztunk. A főzés, étkezés a konyhában történt, nyitott kémény esetén nagy hidegben a hátsó szobában. A népi táplálkozás a néprajznak az a területe, amelyen keresztül lemérhetjük egy közösség kulturális szintjét, gazdálkodásának fejlettségét. A termelés és fogyasztás közvetlen kapcsolata vizsgált településünkön is megmutatkozik. Döntően csak azt fogyasztották, amit megtermeltek (pl. rizs helyett köles stb.). Mindent, amit termelt, fel is használt a paraszti gazdaság, ha nem a saját és állataik táplálására, akkor egyébre. Gondoljunk csak a kenderre, amiből olaj készült, de vászon és ruhanemű is. Szappant is maguk főztek a hulladék zsiradékból, a libák, kacsák tollával párnákat töltöttek stb. A népi táplálkozásban vizsgált időszakunkban együtt élt az új és a régi. Még a 80-as években is néhol sütöttek kőttést, görhönyt, gáncit, viszont a 30-as évektől sütik már a kirántott húst. Közkedveltek voltak a kukoricás, burgonyás ételek, nagyon jelentős a tésztafogyasztás. Minden változatban készült tészta. Leveseket naponat főztek, a 30-as, 40-es évekig sokszor mint egytálételt. Tejes ételek is szép számmal megtalálhatók az étlapon, annak ellenére, hogy borjúra és nem tejre gazdálkodtak. A húsfogyasztás csekély, vasárnapokra és ünnepekre korlátozódik. Mindkét községre jellemző, hogy kevesebb rozsot termelt és több árpát. Ez az ételekben is megmutatkozik. Ugyanis a 30-as évekből van adat árpaistercre, árpapogácsára, árpakenyérre. Igaz, az utóbbi sok esetben mint szükségeledel jelentkezett. A XX. században már ismert az összes ma is használt sütési és főzési eljárás.
