Új mindenes gyűjtemény 8. 1989 – Társadalomtudományi értekezések

Vadkerty Katalin: Mezőgazdasági termelés az Andrássyak krasznahorkai uradalmában az 1848-1867-es években

UGAROZÁS 95 két, illetve három részre volt felosztva. A rendszer klasszikus hármas formájával csak a gombásmajori földeken és a esetne ki határ északi területein találkozunk. Krasznahorkaváralján és a zsári, valamint a hosszúréti belső és külső részlegeken 1857-ig hetes, majd itt is kilences forgóval dolgoztak. A hosszúréti magasabban fekvő ún. „hegyi sectióban" ötös, a dernői alacsonyabban fekvő földeken hatos, az itteni hegyi részlegben norfolki négyes váltóval művelték a földet (1. táblázat). 1860 körül közel két évtizedes tervszerű határhasználat után a krasznahorkaváraljai határban egy tagban fekvő 550 holdnyi birtokrészből 180 holdon már a piac igényeit teljes mértékben kielégíteni képes szabad gazdálkodást űztek. A rendszeres trágyázás következtében szabadon válthatták a növényeket, melyeket a piac igényei szerint választottak ki. Itt termesztették pl. a nagyobb befektetést igénylő, s eredményesen értékesíthető kukoricát is. Általánosan bevett szokás volt az uradalomban, hogy a szántókat osztályozták. A és B minőségi kategóriáik voltak. A magasabb osztályú talajba jobb minőségű vetőmag került. így pl. 1849-ben a krasznahorkaváraljai „jobb földekbe" angol zabot, a második osztályúba csupán „közönséges zabot" vetettek.

1

3 A nyomásrendszeres gazdálkodásban jelentős szerepe volt a szántók pihentetésének, az ugarozásnak, ami végeredményben ellentétben állt a tőkés mezőgazdasági termelés alapelvével, a szántók lehető legjövedelmezőbb kihasználásával. A vizsgált uradalom termékenyebb, alacsonyabban fekvő területein a határrendezés következtében — a paraszti gazdaságokra való tekintettel — elkerülhetetlen volt az ugarozás, bár itt a már említett trágyahiány is közbejátszhatott. A magasabban fekvő talajok „erőfenntartásában" viszont ezt a formát tartották a legeredményesebbnek s a legolcsóbbnak. Az ugar ún. fekete fajtájával már nem találkoztunk, mert a legelőnek alkalmas „zöld ugarral" dolgoztak. Az urasági ugaron rendszerint juhokat legeltettek, a szarvasmarhákat csak alkalmakként hajtották ki, míg az úrbéresek ugarán zömmel a teheneik legeltek. Az általánosan bevett terv szerint a parlagokra sertéseket sohasem hajtottak ki, ezeknek minden község határában külön legelőjük volt. Az ugar részaránya az 1850-es években általában 9:2 volt, ami megközelítőleg a bevetett terület 22%-át tette ki. A kilences nyomásrendszerben művelt részlegeken általában két „sectióban" hagytak ugart (ez megközelítőleg 60 hold), de ebből csak egy tábla volt uradalmi, a másik az úrbéreseké volt. 1860-tól a krasznahorkaváraljai határban az ugarozás jelentősen csökkent. Az említett uradalmi „sectióban" már csak 23 holdat ugaroltak, ami 43%-os csökkenést jelent, míg az úrbéresek tábláin az ugarozás mértéke végeredményben változatlan maradt. 1866-ban (a közbeeső évek vetési tervei elkallódtak) ezen a részlegen már teljesen ugar nélkül gazdálkodtak, bár megtartották a kilences forgót, amire a bükkönytermesztés magas aránya volt jellemző.

1

4 Az ugarozás megmaradt a klasszikus háromnyomásos rendszerrel dolgozó magasabban fekvő csetneki részeken, viszont a hárskúti négyes (norfolki) rendszerben már a takarmánytermelésre helyezték a hangsúlyt. 1857-ben a hosszúréti határban — a külső gazdaságot és a hegyi földeket is beleértve — a 17 forgóból csak kettőt ugaroltak, ami 10,5%-os ugarozást jelent. Az ugarozás mértéke az egész uradalom területén az 1860-as évek elején nem haladta meg a bevetett terület 10-11%-át, ami jelentősen jobb, mint pl. a korabeli 25-26%-os Gömör vármegyei átlag. Az uradalom növénytermesztését a természeti adottságok, a gazdálkodás jellege (az állattenyésztés növelése), a házi szükségletek (a tisztek és a cselédség természetbeni juttatásai) és a piaci 1

3 ŠOAL AKh 62/2 1848-1849. HUNFALVY J.: GömörKishont. 220. 1

4 ŠOAL AKh 76/6 1856; 80/9 1859-1863; 83/3 1861.