Új mindenes gyűjtemény 8. 1989 – Társadalomtudományi értekezések

Virt István: Halállal kapcsolatos szokások és hiedelmek Zoboralján

42 VIRT ISTVÁN: HALÁLLAL KAPCSOLATOS SZOKÁSOK temetésnek, amikor a hozzátartozók meg sem várták a sírgödör betemetését, csak a sírásók küszködtek a kőkeményre fagyott földdel. A falubeliek közül többen elmentek a hozzátartozóik sírjához a temetés után, később mindenki elindult haza. A halotti tor A temetés után a meghívottak elindultak a halottas házhoz, hogy „megüljék" a halotti tort. A halotti toron lényegében ugyanazok voltak, akik a virrasztáson. Azokban az esetekben, amikor a sírásók, keresztvivők, halottvivők nem ezek közül kerültek ki, akkor őket külön elhívták a torra. A tort napjainkban egyre gyakrabban rendezik valamilyen vendéglőben, az sem ritka, hogy a közeli rokonok a háznál vannak, míg az ismerősök, munkatársak, barátok a vendéglőbe mennek. A temetés ideje alatt egy megbízott ember a. halottas házban mindent kitakarít, elrendez, behordja az asztalokat, megterít a torhoz. Erre a munkára olyanakat kértek fel, akiknek nem kellett feltétlenül elmenni a temetésre, tehát nem volt rokon és a házat jól ismerte, mindennek tudta a helyét. A ház bejáratához egy lavórba vizet készítettek, amiben mindenki megmosta a kezét érkezéskor, hogy „tisztújjon a lelke". A tor előtti kézmosást napjainkban inkább azzal magyarázzák, hogy a temetésen hozzáérhettek valamihez, ezért kellett kezet mosni. Gyakori volt az is, hogy pénzt tettek a vízbe, amit később odaadtak a koldusoknak, hogy „imádkozzanak a halottért". Vicsápapátin és Egerszegen az udvaron egy székre tették a lavórt, mellé tányérba sót raktak, és a földre egy lapátra faszénből parazsat csináltak. Amikor megérkeztek a temetésről, a házba lépés előtt mindenki megmártotta a kezét a vízben, „tisztuljon a lelke", aztán vett egy csipetnyi sót, amit beleszórt a parázsba, hogy „csak annyit szenvedjen a tisztítótűzben, amíg a só a parázsban". Ezzel a jelképrendszerrel más falvakban is találkozhatunk, de Vicsápapátin és Egerszegen napjainkban is szokás. A férfiak és az asszonyok legtöbbször külön asztalhoz, vagy külön helyiségben ülnek le. Néhány éve Vicsápapátin az volt a szokás, hogy torozás közben csak a férfiakat kellett leültetni, az asszonyok álltak a tor ideje alatt, és úgy fogyasztották el a felkínált italt. A toron legtöbbször a halott keresztfiát, komáját kérték meg arra, hogy az italt felszolgálja, de csak akkor, ha a torozók már az asztalok körül voltak. Minden asztalra tettek egy kenyeret és egy liter pálinkát, aztán minden férfi kapott egy poharat, az asszonyok közösen használtak egy poharat. Tizenkét esztendeje a pap tiszteletére rendezett toron történt meg először, hogy előre megterítették az asztalokat, azóta is így csinálják. Az előénekes a toron is elmond egy köszöntőt Vicsápapátin, mielőtt innának a halott tiszteletére: „Tisztelt szomorú atyafiak, akik ide begyűltünk ehhez a házhoz a mindenható Úristen dicséretére és ezeknek a szomorúaknak a vigasztalására! Tehát hallgassuk Szent Pál írását, mit szól az ember életéről. Szent Pál írása úgy szól az ember életéről, hogy három részből áll, úgymint első a halál, második az ítélet, harmadik a Menyország. Szent Pál úgy beszél, hogy első a halál. Hogy lehet úgy beszélni, hogy első a halál? Azér, mer a halál a bűnnek a zsoldja. Az ítéletről pedig tudni kell mindnyájunknak, hogy az Úristen a halál úttyán ítéli meg az embert, és csak így tudhat bejutni a Menyországba. A Menyország a szenteké, a legboldogabb lakóhely, ahol az Úristent színről színre láttyák. Úgy, mint ez a kimúlt atyánkfia is, aki most meghalt. Testét betettük a fődbe, lelkét tegye a mindenható Úristen a boldogok sorába. Mert Szent Pál úgy mondta, hogy hitét megtartotta, pályafutását elvégezte, és harcot harcolt. Tétessék fejére az üdvösség koronája, melyet az Úr Jézus Krisztus készített az utolsó nagy napra. És hogy bennünket is el fog szólítani, akik jót cselekettek, hogy gyertek országába, és ti gonoszok mennyetek az örök pokolra! De eztet a kimúlt atyánkfiát, akit a mindenható Úristen kiszólított ebből a csalárd világból, ne tekincse az ő feltett bűneit, hanem