Új mindenes gyűjtemény 8. 1989 – Társadalomtudományi értekezések

Liszka József: Az emberi erővel végzett teherhodrás eszközei és módjai a Páris-patak völgyében

PONYUSOS TRAGACS, KÉZITRAGACS 141 a hátukra vették és a mellkas fölött összekötötték, vagy csak megcsavarták és fél kézzel tartották. A ponyusban hátra kötött terhet, rakományt már batyunak, batohnak hívták. Ha könnyebb teher volt benne, akkor féloldalasan is fel szokták kötni úgy, hogy az egyik kötőszalagot a hónuk alatt, a másikat pedig a váll fölött húzták előre. A batyuzó lepedők közötti, fentebb már említett terminológiai különbségek lényegében egy eszközfajtát fednek, csupán Kürtön bukkantunk halvány nyomaira annak, ami megengedné a feltételezést, hogy a hamvas és a pony us eredetileg más-más eszköz lett volna (a hamvas kifejezést Sárkányon is ismerik, de nem tudnak különbséget tenni közte és az ugyancsak használatos ponyus között). Kürtön a hamvas készült a legdurvább vászonból, nagyjából négyzet alakú volt és a határból ebben hoztak haza zöldtakarmányt. A ponyus valamivel finomabb zsákanyagból készült, s ha a határból valamilyen piszkosabb dolgot akartak hazahozni, akkor először ebbe csomagolták, majd az egészet még egy tisztább abroszba kötve vették hátra. A háton történő cipekedésen, batyuzáson kívül egyébként a ponyust sok más alkalommal is felhasználták. Gabonacsépléskor például két petrencerúdra egy ponyust erősítettek, és két lány vagy asszony ennek a pelyvahordónak (általános), traglónak (Sárkány, Kisújfalu), noszillónak (Csúz), lepetának (Kolta, Jászfalu) a segítségével hordták el a töreket, pelyvát a cséplőgép alól a pelyvásba (általános), kacérba (Kőhidgyarmat). Ezt a cipekedő eszközt elsősorban az uradalmakban és a nagyobb parasztgazdaságokban használták. Általában csak addig az ideig hagyták a rudakon a durva vászonlepedőt, amíg a cséplés tartott. Gyiván viszont egy kb. másfélszer másfél méteres durva zsákvászon két szegélyére, kb. 50 cm-enként füleket varrtak, amelyekbe aztán két, petrencerúdhoz hasonló rudat szúrtak. Ebben hordták el az asszonyok a cséplőgép alól a pelyvát. Ez nem volt minden háznál, kölcsönbe is adták. Ha nem dolgoztak vele, az egyik rúdra rácsavarták a ponyvát s eltették a padlásra a következő nyárig. A petrencerudakat nem használták erre a célra. Kürtön a pelyvahordóhoz hasonló szállító alkalmatosság volt a ponyusos tragacs, amelynek segítségével a szőlőben hordták szét a trágyát. Valamivel keskenyebb volt, mint a pelyvahordó, hogy a szőlősorok között könnyebben elférjenek vele. Itt kell szólnunk a széles körben elterjedt trágyahordó saroglyáról, amelyet a ponyusos tragaccsal szemben leveles vagy kézitragacsnak, ill. traglenak mondanak vidékünk falvaiban. Ezt a létraszerű, általában öt levélből, tollból összeállított, akácfából készített cipekedő eszközt a nagyobb parasztgazdaságokban használták a trágya kicipelésére az istállóból. Általában két férfi dolgozott vele, de az is előfordult, hogy egy férfi és egy nő. Keskenyebb változatát olykor a szőlőkben is felhasználták trágyahordáskor (Kürt). A köbölkúti szőlőhegyen bukkantunk egy olyan változatára, amelynek a leveleit szőlővenyigével fonták be, hogy el ne szórják belőle a trágyát. Ezt a típust más falvakban nem ismerik. A kézitragacsot a vizsgált falvak mindegyikében felhasználták a disznóölés alkalmával is: rajta szállították a leszúrt hízót a pörzsölőhelyre. Nem volt minden háznál, ezért kölcsön is szokták adni. Hogy meg lehessen tudni az eszköz tulajdonosát, az is előfordult, hogy nevének kezdőbetűit belevésték a melléknek nevezett két oldalsó rúd egyikébe. A kézitragacs továbbfejlesztett változata a kerekes tragacs, tragač, amelynek egyik végére egy kerék van erősítve, s annak segítségével tolták. Eredendően ez is fából készült, bár a második világháború után megszaporodtak a fémcsövekből összeállított változatok is. A fából készült formája nagyjából századunk második harmadától kezdett terjedni, s újabban már inkább ezt a kerekes tragacsot használták a trágya kihordására, míg a kézitragacs napjainkig megmaradt a disznóölés egyik segédeszközének. Visszatérve a durva batyuzó lepedők alkalmazási lehetőségeinek a számbavételére, el kell mondanunk, hogy a ponyust néha a férfiak is használták. Ezzel vittek be az istállóba szalmát az állatoknak. Nem kötötték a hátukra, csak átdobták a vállukon és négy sarkát összemarkolva, fél kézzel tartva cipelték (Gyiva, Libád). Az utóbbi évtizedekben elterjedt gumikerekű kézikocsikkal is