Új mindenes gyűjtemény 7. 1987 – „Kurtaszoknyás hatfalu˝
Tanulmányok - Méry Margit: Az Alsó-Garam mente népviselete
egészen a mellig. Viselték a habgyöngyöt is és tánchoz az egysoros ezüstláncot, amelyet Esztergomban vásároltak. Ünnepi viseletükhöz hozzátartozott a kezebeli vagy újabban a zsebkendő. A régebbi kezebeli fehér gyolcsból készült, nagyobb négyzet alakú volt, amelynek mind a négy sarkába virágot hímeztek, vagy nevük kezdőbetűit varrták bele. 6-8 cm széles horgolással szegték körül. 1 9 A második világháború után már üzletben vásárolt zsebkendőt vittek a kezükben, de nem nőit, hanem a nagyobb méretű férfizsebkendőt, ezt is, mint a kezebelit, hosszúra hajtották össze, s az imakönyv mellé fogták. Télen posztóból készült tuszlyit viseltek, szőrmével szegték körül, nyakba akasztották, a kezek melegítésére szolgált. Haj- és fejviseletek Az eladó lányok haját az első világháború előtt ünnepi alkalmakkor kifonóba fonták, kifonót fontak bele. Hajukat fültől fülig és elöl középen választották el, majd a fiatal lányoknak közvetlenül a fülük fölött hármas fonásba vagy rozmaringosba befonták a hajukat 4-5 cm hosszúságban. Az idősebb lányok befelé, kohászba csavarták, sodorták a hajukat. Hátul a barkónál összefogták a simán hátrafésült harmadik ággal, galannyal megkötötték, és hármas fonásba fonták, úgy, hogy mindegyik ághoz egy-egy, kb. négyujjnyi (8 cm széles) virágmintás szalagot, a kifonót fonták (Barton előfordult, hogy habos szalagot is használtak kifonónak). A szalagot a hajjal kóbásszerűen összefonták, úgy, hogy virágmintái kifelé legyenek, felülre kerüljenek. Még betétet is tettek bele, gyolcs vagy más anyagból, hogy vastagabb legyen, keményebben álljon. Ez a kifonó majdnem a szoknya aljáig ért. Régebben, amikor még a szoknyák hosszabbak voltak, kb. annak a feléig ért. Alul, egyarasznyira a kifonó végétől, egy másik szalagból csatot kötöttek rá, amelynek lelógó végei hosszabbak voltak a kifonónál. Ásó csatnak vagy ásó hajkötőnek is nevezték, és minden esetben viselték. Az ásó csat rendszerint tűzpiros, méregzöld, rikító kék vagy élénksárga színű volt. Jeles napokon ezenkívül még főső csatot, főső hajkötőt is kötöttek a hajukba oda, ahol a kifonó kezdődött. Ezt is virágmintás szalagból nagyobb csatra kötötték, és kb. 20 cm hosszan lelógott mindkét vége. Az első világháború utáni években már nem választották három felé a hajat, csak simán hátrafésülték és egy ágba fonták. Ennek a végébe már csak rózsaszín vagy világoskék szalagot kötöttek. A szalagot nem a haj végére, hanem a hajtőhöz erősítették. A lányok ünnepeken télen-nyáron hajadonfőtt jártak. Hétköznapokon, különösen hideg időben és nyáron a poros munkákhoz kendőt kötöttek a fejükre. A menyecskék a hajukat ugyanúgy választották el, mint a lányok. Két-két fonatot fontak a halántékukon, majd hátul egy fonatban folytatták, s ezt a fonatot kontyba tűzték a fejtetőn. A kontyra jelesebb ünnepnapokon a pintli került, amely elöl neccelt csipkéből készült és erősen keményített, sűrű ráncokba szedett volt, hátsó sima része pedig a kontyot takarta. Fiatal menyecskék fehéret, idősebbek feketét viseltek. A pintli sima részére a kemény konty vagy aranyos konty került, amelyet keménypapírból konty formájúra készítettek, és selyem- vagy szövetanyaggal vontak be, a kisebb ünnepre valót pirossal vagy gyenge pírossal (rózsaszín); az ünneplőket aranyos csipkével. 2 0 A belsejébe egy 8-10 cm hosszú lúdtoll vagy kontyfa van erősítve cérnával, 58
