Új mindenes gyűjtemény 7. 1987 – „Kurtaszoknyás hatfalu˝

Tanulmányok - Liszka József: A kurtaszoknyás hatfalu mint néprajzi csoport és helye népi kultúránk rendszerében

jegyek számbavétele - szerinte - másodlagos jelentőségű. A témáról alkotott téziseit összefoglalóan sajnos soha nem tette közzé,

2

3 de hatásuk így is nyomon követhető tanítványai munkásságában. Az ötvenes évek végétől ismét felélénkült a problémakör vizsgálata. Most éppen csak utalunk Barabás Jenő

2

4 és Gunda Béla

2

5 egy-egy elvi jelentőségű, termékeny eszmecserét is kiváltó tanulmányára. Külön ki kell emelnünk Diószegi Vilmos

2

6 és Zentai János

2

7 dolgozatait, amelyekben - bizonyos kulturális jegyek vizsgálatával, valamint az anyakönyvi bejegyzések elemzésével - újszerű, előremutató kutatási módszert dolgoztak ki. A népi kultúra tagoltságának vizsgálata több szállal is kötődik a kartográfiai módszerhez. Ez utóbbi elvi-módszertani tanulságait Barabás Jenő foglalta össze.

2

8 Amikor a kartografikus módszer nyújtotta lehetőségekre utalunk, természetesen nem a néprajzi atlasz-munkálatok eredményeinek közvetlen felhasználhatóságára gondolunk, hiszen azok - kutatási módszerük, viszonylag laza kutatópont-hálózatuk következtében - nem alkalmasak a kisebb néprajzi (etnikai) csoportok megragadására. Számunkra sokkal hasznosabbnak bizonyulhatnak a táji differenciáltságot létrehozó tényezők megállapítása, valamint az eredmények tanulságos, előbbre vivő ábrázolása terén átvehető tapasztalatok.

2

9 Amint már a bevezetőben említettük, a magyar népcsoportkutatáis egyik legnagyobb vállalkozása az 1967-es egri palóctanácskozással beinduló palóckutatás. Az interdiszciplináris vizsgálatokba több intézmény kutatói kapcsolódtak be. A kezdetektől számos speciális kérdőív, résztanulmány látott napvilágot, amelyek anyagfeltáró értékük mellett a probléma elméleti kérdéseinek a tisztázásáhbz is hozzásegíthetnek.

3

0 Nagyjából ilyen előzmények után született meg az a munka, amely a magyar népcsoportkutatás történetében először foglalja össze a táji tagoltságról addig nyert ismereteinket, és a kérdés elméleti rendszerezésére is kísérletet tesz. Kósa László és Filep Antal közös munkájukban táji-néprajzi csoportjainkat lexikonszerű összeállításban mutatják be. Mindezt Kósa László bevezető tanulmánya egészíti ki. Ebben - a kutatástörténeti előzmények számbavétele után - az egyes csoportok meghatározására és rendszerezésére vállalkozik a szerző, „hogy az eljövendő pontosító kutatásoknak keretet, támaszt, alapot nyújtson". Javaslatait tehát nem tartja „egyedül lehetséges megoldásnak", hanem inkább alapnak egy kibontakozó vitához.

3

1 Téziseivel Andrásfalvy Bertalan szállott részben vitába, aki egy összefoglaló tanulmányában

3

2 a Kósa által javasolt kategóriákat (néprajzi vagy etnikai csoport; etnokulturális csoport és táji csoport) finomította, ill. pontosabban körülhatárolta. A területi munkamegosztás elvét nagymértékben szem előtt tartva, saját kategóriáit így alakította ki: néprajzi vagy etnikai csoport; táj-kistáj és régió. A népi kultúra táji-történeti tagolódásának rövid kutatástörténeti áttekintése után végezetül nézzük, hol áll ma a magyar és a szlovákiai néprajztudomány a kérdés elméleti-módszertani megközelítése terén. Viszonylag könnyű a dolgunk, hiszen a közelmúltban mindkét nemzeti néprajztudomány berkeiben lezajlott egy-egy tudományos konferencia a kérdésről, anyaguk kötetekben hozzáférhető, tehát a legfrissebb eredményeket ezek alapján ismertethetjük.

3

3 Tekintettel arra, hogy jelen dolgozatunknak nem a népi kultúra táji tagoltsága kérdésének általános megoldása, elméleti tisztázása a végső célja, hanem egy kis etnikai csoport helyének a meghatározása, a szóban forgó tanácskozások tanulságainak a számbavételekor nem a nagyobb egységek 16