Új mindenes gyűjtemény 6. 1986

Kardos István: Körtvélyes-Hárskút

A hárskúti hagyományok őriznek még egy figyelmet felkeltő emlékfoszlányt, mely szerint a falu „nagyon régen" nem a mai helyén volt, hanem a Szoroskő irányában a Szilicei-fénnsíkon, az ún. „Orosztelkén". Azt is tudni vélik, hogy vízimalom is volt ott. Kudarcokkal tarkított kutatómunkánk során a kialakult, már-már reménytelen helyzetben ez az információ sem lehetett közömbös számunkra. Terepszemlét tartottunk az Orosztelkén. A Szilicei-fennsík északkeleti részén elterülő, viszonylag nagy kiterjedésű, észak-déli irányban elnyúló és enyhén lejtő fennsíki mezőről van szó (a mai kőbánya tőszomszédságában). Teknőszerű fekvésű völgy, közepén, hosszanti irányban több kisebb forrás (állítólag kutak is voltak itt), ezek részben ingoványossá, mocsarassá teszik. Déli részén mesterségesen alakított, de szinte teljesen benőtt és iszappal telehordott csatorna figyelhető meg, amely egy 8—10 méter mélységű szakadékba (víznyelő töbörbe) csatlakozik. Tehát ha valaha is volt a környéken vízimalom, akkor csak itt lehetett, hiszen erre más alkalmas hely nincs. Arra a kérdésre, hogy lehetett-e itt kisebb falutípusú település, igennel kell válaszolnunk. Ugyanakkor nevének típusával, jellegével kapcsolatban figyelembe kell venni a következőket: Az etnikumot jelölő vezetéknevek mifelénk is többnyire a középkor végén és az újkor elején, vagyis a vezetéknevek rögződésének lezárulása előtt alakultak (pl. Orosz, Német, Tóth, Oláh, Rusznyák, Polyák, Lengyel, Cseh, Magyar stb.). Eredetileg minden esetben etnikai, hovatartozásbeli megkülönböztető funkciójuk is volt: a névadó mindig a befogadó közösség. Ennek ismeretében arra következtethetünk, hogy Orosztelke olyan település (tanya, puszta?) volt, amelyet orosz (rutén) népesség lakott. Nevük mindenképpen a környező magyarságtól származik. Arra vonatkozóan, hogy mikor jöhettek ide, számos adatunk van. Valószínűleg a 16. században, de legkorábban a 15. század második felében. Ez az az időszak, amikor a Bebekek mindkét ága (Pelsőciek, Csetnekiek) nagyszámú rutén pásztort tudatosan és szervezetten telepített gömöri birtokaira. És hangsúlyozzuk, hogy szinte mindig azokba a kis hegyi falvakba, amelyeknek lakossága valami oknál fogva (pl. a bányaművelés hanyatlása, népirtó járványok, portyázó török seregek vandalizmusa miatt) nagyon megcsappant. Tehát a vlach pásztornépséget szinte mindig egy apadóban levő korábbi népességre telepítették, és esetenként egy-egy teljesen kihalt települést akartak újraéleszteni általuk. Tény, hogy mindenképpen létező településre hozták őket. Más kérdés, hogy meddig tudták megtartani az új lakosságot. Havasi pásztornépség lévén, a vlachok a maguk életmódja diktálta szabályok szerint éltek, következésképpen az esetek többségében néhány éven belül „közelebb vitték" falvaikat a fennsíki tágas legelőkhöz, így aztán egyes falvak végleg kihaltak (Somkút, Irmes, Visegrád, Aranyas, Razimalja, Marcellusfalva, Hermanháza, Ribnica, Komoróvágása, Romokvágása, Kornalipa, Csákány stb.), mások pedig spontán módon alakultak (Berdárka, Hankova, Markuska, Oláhpatak, Koprás, Muránylehota stb.). Témánk szempontjából a „rátelepítés" ténye a fontos! Azt kell figyelembe venni, hogy ebben az időben a Bebekek már nem új falvakat akartak telepíteni, hanem saját érdekükben a már meglévőket szerették volna életben tartani. Ez a tudatos és jól szervezett kolonizáció a Rozsnyói-medencében csak Pacsát érintette, de nincs kizárva, hogy más falvakat is „feldúsítottak" két-három családdal. Erről a környékbeli falvak lakosságának egyes vezetéknevei is (pl. Bolo, Polák, Hanesz, Rusznyák, Oláh, Manko, Demko stb.) tanúskodnak. Ezért lehetségesnek tartjuk, hogy a hárskútiak emlékezetében őrzött „régi falu" (az Orosztelkén) korábbi, a vlachság betelepítését mege26