Új mindenes gyűjtemény 6. 1986
B. Kovács István: Egyházi intézmények-világi közösségek
nevezték így, akiknek 80 magyar holdat meghaladó birtokuk volt. (Bodon Zsigmond, 1903). A későbbi fejlődés során a fó'kurátori funkció megszűnt, és helyette Mihályfala külön kurátort kapott. Az emlékezet szerint — adataink nem maradtak — a főkurátor a tisztség betöltéséért fizetést nem kapott, viszont „büszke lehetett" rá (Nagy Lajos, 1899). Fontos hely illette meg az egyházi tisztségviselők sorában az egyházfiakat. A vályi egyházban 1813-tól vannak adataink róluk, bizonyos azonban, hogy már korábban is voltak. Sokoldalú kötelességeik közé tartozott pl. a kurátor utasítására a presbitérium összehívása, istentiszteletkor a perselyt kihozni, hazavinni, az ajtókat nyitogatni. Áldozáskor az egyházfi hozta el a kenyeret és bort az adományozótól. Ő járta lelkipásztorral, ha valaki privát akart áldozni. Ősszel a papi fizetés szedésénél is ő voltjelen. „... az egyház dolgában legtöbbet fáradoztak" — írja Bodon Ábrahám. 4 9 Recens adat szerint — amely nagy valószínűséggel visszakövetkeztethető az általunk vizsgált időszakra is — egyházfinak általában nőtlen legényembert választottak. A két egyházfit úgy választották, hogy a felsővályi, illetve bikkszögi gyülekezet mellett a filiák is sorrendben képviselve legyenek. 1813—1848 között összesen 16 család képviselőivel találkozunk. 5 0 Már maga a szám is jelzi, hogy a gyülekezet arányosabban van képviselve, mint a presbiterek és a kurátor esetében. Figyelemre méltó, hogy a törzsökös nemesi családok szerepe milyen szerény. Talán csak a Bodonok képviselete jelentősebb (7 személy viselte a tisztséget). A Kalas családot 3, a Forgont 2 személy képviselte. Lőkös és Beke nevű nincs a jelzett időszakban az egyházfiak közt. A Nagy család is képviselve van 5 személy révén, de mivel e név alatt ismerünk a Vályi Nagyokon kívül egy másik családot is, nem lehet a kettőt szétválasztani. A beköltözött, zömmel armálista nemesi családok közül megtaláljuk a Szívós, Pongó, Herényi, Balajti és Óvári család 1—1 tagját is. A paraszti családok közül előfordul a Csörnök, Miko, Csolti, Kovács, Salyabó, Görög. Az utóbbi réteg hangsúlyosabb képviselete összhangban van a törzsökös családok részéről megnyilvánuló csekélyebb érdeklődéssel. Az egyházfiúi tisztség betöltéséért meghatározott évi fizetés járt. 1834-ben találunk említést a presbiteri jegyzőkönyvekben az egyházfiságért járó „talpbéli honoráriumról". (Mibenlétét a jegyzőkönyv nem részletezi.) Századunk elején a fizetés az egyházi magtárból 1 köböl búza. (Nagy Lajos, 1899). 1830-tól az egyház nagyarányú gazdasági tevékenységbe kezdett. 1829ben a Gergely-napi egyházközségi gyűlésen „sómérési jogáról az egyház minden tagja transaetionaliter lemondott s arra, hogy egyedül az egyháztól hordat sót, magát büntetés terhe alatt kötelezte. " 5 1 Két évre rá hagyta jóvá a presbitérium a korcsmák árendálását. Ugyanekkor emlegetik a jegyzőkönyvek az eklézsia mészárosát is. 1831-ben pl. tartozása miatt a presbitérium kilátásba helyezi zálogban lévő „taglaló fejszéjje" eladását, 1832-ben pedig egy parasztot felszólítanak „restantiája megfizetése végett", mivel a mészárszék árendájában még adós volt. A sómérés intézésére két „Só Inspectort" nevezett ki a presbitérium. A választás ugyan egy évre szólt, gyakran azonban 3—4 éven át is viselte egy-egy személy. 5 2 A hivatal viselőinek áttekintéséből kiderül, hogy a Békék kivételével nagyjából azonos arányban szerepelnek a völgy törzsökös nemesi családai. Arányuk több mint 2/3-os. Előfordul még az Óvári család egy tagja is. A paraszti származásúak a lehetséges 38 alkalomból mindössze 6 alkalmat kaptak, akkor is csak nemes társaságában. A választásnál a fő 85
