Új mindenes gyűjtemény 6. 1986
Kardos István: Körtvélyes-Hárskút
az egész katolikus világra kiterjedt. Mindenütt szívesen fogadták őket, szerénységükkel, fegyelmezettségükkel, műveltségükkel és nem utolsósorban a rend szervezettségével szerfölött kedveltté, mintaképpé váltak számos országban. Szívesen telepedtek le elhagyatott, erdős, sőt mocsaras vidéken is, hogy bizonyítsák, mostoha körülmények között is csodát művel az ésszerű, fegyelmezett szorgalom. Értettek a földműveléshez és az építészethez is. Az építőművészetben — és ez témánk szempontjából fontos! — meghaladták a kora középkori román stílust, magukkal hozták a normandiai, majd a saját anyatelepeiken módosított s Párizs környékén tökélyre vitt gótikus megoldások ismeretét: az új stílus, a gótika alapjait. Nem csoda, hogy a saját belső ellentmondásaiban ugyancsak fuldokló, mégis egyre fokozottabban nyugat-európai orientáltságú magyar állam korán otthont adott a cisztercieknek. Különösen III. Béla és Imre buzgólkodik értük. 1142—43-ban telepedtek le Tolnában, Cikádor (Cikó, Bátaszék) térségében. Jelenlétüknek ez az első, okiratilag bizonyítható dátuma. Ezért valószínűtlen a Hárskúttal kapcsolatos dátum: 1141. Számos hazai és külföldi szakemberrel vitattuk meg a kérdést. A legkészségesebb külföldi munkatársunk Hervay Ferenc volt, aki idejét nem sajnálva alaposan megvizsgálta a dolgot. Levele szine letaglózott bennünket: hazai és franciaországbeli kutatásai eredményeképpen közölte, hogy jókora tévedésről van szó. 1460 és 1479 között a cisztercita kolostorok jegyzékének másolása során a „Mellifos i Hug" jegyzetet hibásan oldották fel: az ,,in Hibernia", azaz az „Írországban" helyett „in Hungária"-t írtak. 2 3 A tévedés kétségtelen, mert a jegyzék rendszere szerint e helyen csak az írországi Mellifons (vagy Mellifont) állhat, tehát annak a kolostornak a neve, amelyet bizonyíthatólag 1141—1142-ben alapítottak, és 1539-ig fennállt, sőt nagy kiterjedésű romjai ma is láthatók. Ez a vaskos tévedés — közli Hervay Ferenc — később bekerült Chr. Henriquez Fasciculus sanctorum ordinis Cisterciensis című, 1623-ban Brüsszelben megjelent művének IL kötetébe, s onnan vette át Pázmány Péter ( Acta et decreta synodidioecesani Strigoriensis. . . Posonii 1629, 105). Pázmánynak Magyarországon mindenki hitelt adott, tudásában és tekintélyében senki sem kételkedhetett. Hogy miért éppen Hárskúthoz kötötték ezt a Mellifons (vagy Mellei fontis) nevű monostort, nem tudjuk pontosan, hiszen szigorú fordításban nem is „hárs-kútról" van szó a megnevezésben, hanem „mézes kútról", s szerintünk nem valószínű, hogy a kettőt egymás szinonimájának tekintették. Inkább hihető, hogy egy elhalványult hagyományt (az 1243-as adománylevélben említett monostorra gondolunk) kívánt Pázmány „elrendezni". Tény, hogy a tévedés később egy sereg nyomtatott műbe belekerült. Hervay gondosan megnézte más rendek nyilvántartási jegyzékeit is, és sehol sem találkozott Hárskúttal kapcsolatos rendházzal. Ebből arra következtetett, hogy tévedésen alapuló fikcióról van szó: Hárskúton soha semmilyen monostor nem volt. Következtetését nem tudtuk elfogadni, mégpedig három oknál fogva. A monostor nem kerülhetett véletlenszerűen a királyi adománylevélbe (mégpedig megkülönböztetett hangsúllyal!), hiszen a határleírásban szereplő objektumoknak, határjeleknek már akkor is fontos, akár évszázadokra szóló jelentőséget szántak a megfogalmazók vagyonjogi (birtoklási) szempontból. A másik ok Szabó László Az árpádkori magyar építművészet című, 1913-ban megjelent könyvében levő megjegyzés, mely szerint régi romok találhatók Hárskúton. Ez a határozott állítás sem lehet légből kapott. A harmadik ok egy szerény, jóindulatú figyelmeztetés volt. A rozsnyói Püspöki Hivatal dolgozóival konzultálva a kutatás meglepő fejleményeiről, Belák vikárius 22
