Új mindenes gyűjtemény 6. 1986

Angyal Bél: Nádvágás és a nád fölhasználása Gútán

Nádvágás Jelentősebb nádvágás századunk elején folyt utoljára Gútán, az alábbi adatok nagy része is ebből az időszakból származik. Századunk elejére — mint ez dolgozatom első részéből is kitűnik —jelentősen csökkent a nádasok területe és jelentősége. Erre utal az a tény is, hogy a nádasokat már nem őriztették csőszökkel. Ebben az időben már nem jártak a környező falvakból sem nádat venni Gutára; a még meglevő közbirtokossági és érseki tulajdonban lévő nádasok elsősorban a helyben lakók szükségletét elégítették ki. Meg kell jegyeznem, hogy még a vízállásként, rétként elkönyvelt területeken, erek, folyók partján, sőt a belterületen található tavakban, a laposabb kertek alján is termett nád. Az itt termett nádat elsősorban fűtésre használták, de a kisebb melléképületek héjazatának készítésére, javítására is alkalmas volt. A Paptójában található nádast minden évben késő ősszel — ha már leapadtak a vizek vagy (magasabb vízállásnál) a fagyok beállta után — osztották ki a lakosok között a birtok nagysága szerint. Ezt a tulajdonos saját maga vágta le, vagy kiadta „részibe, harmadába-negyedibe" levágni. Felesbe ritkábban, mert a nád „szapora", könnyen ment az aratása. Az érseki birtok bérlője a nádasokat nyilasokra fölosztva adta el árverés útján, vagy pedig napszámosokkal, esetleg részében levágatta, és kévénként árulta. Az első világháború előtt a nád minőségétől, a kévenagyságtól függően 10—12 krajcárba, a húszas években 1—2 koronába került kévéje. A nádvágás megkezdése előtt a nádasok nyilasokra osztása volt az első lépés. A nádasok szélén kezdték a fölosztást, itt „lelépték" a nyilas első oldalának a hosszát. Ennek két végpontjától merőlegesen befelé haladva a nádasba, a nád letördelésével jelölték ki a további két párhuzamos oldalt. Az embermagasságot meghaladó nád fölé kiemelkedő kocsirudat vagy karót tartottak. Ha egyedül volt a nyilaló, akkor leásott egy karót a két párhuzamos oldal egyikének végpontjában, amelyre még rongyot vagy kabátot is kötöttek, ezzel jelezve az irányt, és a másik oldal végpontjától ezt követve jelölték ki a nyilas területét határoló negyedik oldalt. Ha ketten voltak, hangos „erre, erre, erre . . ." kiáltásokkal is jelezték a helyes irányt. Az árverésen eladott nyilas sarkaira csomót kötöttek. Azaz letörték egy maréknyi nád felső részét, körültekerték vele az alsó felét, és egy botot szúrtak bele, amelyre ráírták a tulajdonos nevét. A nádat elhasznált kasza hegyéből készült nádvágó sallóval aratták. A pengének a nyélhez erősítése alapján a Gútán található nádvágókat két típusra lehet osztani: 1. A kasza hegyéből levágott 22-25 cm-es darab végébe lyukat fúrtak, a pengedarabot a nyél végén lévő résbe helyezték, átvezetve a nyélre húzott karikán is, majd szöggel átütötték. A nyél végét néha még átkötötték dróttal, hogy megakadályozzák a nyél elhasadását. A karikának az a szerepe, hogy megakadályozza a penge elfordulását a szög körül. A karikát kovács készítette, de a szerszámot, a típust ügyesebb parasztember maga is összeállította. 2. Az előző típustól abban tér el, hogy nemcsak a kasza hegyét vágták le, hanem a kasza külső elvastagodó pereméből (ún. kasza csinnya, cinnya, ina) is hagytak a pengén egy 10-15 cm-es darabot. Ezt fölmelegítették, a végét ellapították, és lyukat ütöttek rajta. Miután a pengét a nyélbe szúrták, félkörívben vagy csúcsban a nyélhez hajlították, és szöggel hozzáerősítették. Itt is elmaradhatatlan volt a karika. Ezt a típust falusi kovácsok állították elő. 108