Új mindenes gyűjtemény 3. 1984

Bogoly János: A Bodrog és a Latorca vidékének természetrajza

és felfutó sövényszulákot (Calystegia sepium) látni. Erdei sást (Carex silvatiea), kéküstökű csormolyát (Melampyrum nemorosum) és sovány perjét (Poa triviális) csak ritkán láttam. Az eddig felsorolt erdők mind közvetlen kapcsolatban voltak a folyókkal. Elszórtan és elszigetelten előfordulnak olyan erdők is, amelyek már régebben kikerültek a folyók „hatásköréből", de mocsárerdő jellegüket megőrizték. Az ilyen elárasztott erdőtípus­nak szép képviselője az Imreg és Magyarjesztreb között fekvő égeres láperdő. Domináns fája az enyves éger (Alnus glutinosa), és csak itt-ott látható egynéhány csöregefűz (Salix fragilis). A cser­jék összetétele a szokványos, csak az egyedek száma gyérebb a szo­kásosnál. Az aljnövényzetben eluralkodott az ebszőlő csucsor (So­lanum dulcamara), a hólyagos sás (Calex vesicaria) és a parti sás (C. riparia). Az érdekesebb fajok közül előfordul itt a szálkás paj­zsika (Dryopteris eristata), a hölgyharaszt (Athyrium filix-femina), a villás sás (Carex pseudocyperus), a nádi boglárka (Ranunculus lingua) és a békaliliom (Hottonia palustris). Hasonló, de szárazabb, elszigetelt erdő a Kisgéres melletti Bo­zó. Gyakori fája a gyertyán (Carpinus betulus) és a csöregefűz (Salix fragilis), ritkább a kocsányos tölgy (Quercus robur) és a madárcseresznye (Cerasus avium). A cserjeszint összetétele nem különbözik a többi ártéri erdőétől. Nagyon érdekes és egyedi viszont a lágyszárú növények képviselete. Leggyakoribbak a rez­gő sás (Carex brizoides), a salátaboglárka (Ficaria verna ssp. bul­bifera), a hagymás fogasír (Dentaria bulbifera) és meglepően gya­kori a turbánliliom (Lilium martagon §). Az érdekesebb növények sorában megtaláljuk a borostyánt (Hedera helix), a kis télizöldet (Vinca minor §), a kétlevelű sarkvirágot (Platanthera bifolia §), a borzas orbáncfüvet (Hypericum hirsutum) és a madárfészket (Neottia nidus avis). Látogatásaim során találkoztam még kúszó csalánnal (Urtica kioviensis), göcsös görvélyfűvel (Scrophularia nodosa) és az ernyős sármával (Ornithogalum umbellatum). Már átmeneti típust képvisel a királyheimeci Erős-erdő. Geoló­giai alapja és talaja részben vulkáni eredetű, csak az északi része van itt-ott elmocsarasodva. Leggyakoribb fái a kocsányos tölgy (Quercus robur), a cser (Quercus cerris), az akác (Robinia pseu­doacacia) és a gyertyán (Carpinus betulus). A cserjék képviselete szokványos, csak néhány helyen láttam ipl. zelnicemeggyet (Padus avium). Az érdekesebb növények közül a következők tenyésznek ebben az erdőben: bársonyos tüdőfű (Pulmonaria mollis), kónya sárma (Ornithogalum boucheanum), fehér pimpó (Potentilla alba), epergyöngyike (Muscari botryoides), felálló iszalag (Clematis rec­ta), magyar szegfű (Dianthus pontederae), galamblevelű virnánc (Thalictrum aquilegii foluim) és a nedvesebb erdőkben a turbánli­liom (Lilium martagon §), valamint a mocsári orbáncfű (Hyperi­cum tetrapterum). Azokon a helyeken, ahol az eredeti fákat ki­irtották, és akáccal pótolták, nagyon elszaporodott a nagy csalán (Urtica dioica) és a vérehulló fecskefű (Chelidonium május). A vulkáni dombokon és a homokbuckákon természetes úton 30

Next

/
Oldalképek
Tartalom